Március 5-6.

Március 5. péntek
Ma nem keltünk korán, mivel sehova sem kellett mennünk délelőtt, csak egy kis bevásárlásra gondoltunk. Jó sokáig aludtunk, én megírtam a naplót, Krisztián átaludta a délelőttöt, Laci meg hajnalban távozott. A közeli bevásárlóközpontban vettünk néhány apróságot, többek közt a régóta óhajtott párnákat. A KMart üzletben leértékelés volt, így a kettesével csomagolt párnák közül vettünk négyet összesen 42 dollárért.
Délután bementem az egyetemre, mert a szerdai órámra készülvén a könyvtárban kellett utánanéznem pár dolognak, továbbá fél öttől James egy eligazító értekezletet tartott a zenei tanárképzős kollégáknak.
Közben találkoztam Daviddel, a szomszédommal, aki phD hallgató, és azért a szomszédom, mert a folyosón mellettem van a szobája. Ő segített Julee-ann-nek, a vak diáknak a szerdai órán jegyzetelni. David a csütörtöki koncert előtt meglátogatott Barnabyval, egy másik zenetudós előadóval, és elhívtak péntek estére vacsorázni. Ekkor tudtam meg, hogy David 18. századi spanyol zenét kutat, ezért ismerte rögtön fel Jordi Savall-t az órán. A korábbi meghívást most a folyosón megerősítette, én meg megkértem, hogy segítsen nekem a könyvtárban eligazodni. Megmutatta az összkiadásos polcokat, ami nagyon fontos információ a szerdai órámat tekintve.
Este 7-re szólt a meghívás egy általunk eddig nem ismert Thai étterembe. David foglalta le az asztalt nyolc főre, ott volt Sam, akinek a lakásában laktunk korábban, David, a szomszédom, Barnaby és a barátnője, Ayako, aki japán, és csembaló-szakos az egyetemen, továbbá egy házaspár, akik közül a nő, Rose a zenei tanszéken előadó, a férje pedig egy kórházban számítógépes, és mi ketten Krisztiánnal. Nagyon jól éreztük magunkat, sokat nevettünk például azon, hogy kinek milyen akcentusa van, ugyanis Sam új-zélandi, David szülei a Golf Coast-on laknak, Barnaby pedig, aki mindegyiküket kiválóan utánozta, angol- ausztrál kettős állampolgár. Barnabyról még annyit, hogy van néhány magyar barátja, mert Bécsben töltött egy tanévet (2002/2003-at), és ott ismerkedett meg velük. A vacsora után hazavittük Samet és Davidet. David az egyetem területén lakik, hihetetlenül közel, kb. 2 percre a School of Music-tól, ahol dolgozunk, egy kollégium-szerű épületben. Samnek átadtuk az otthonról küldött ajándékokat, egy Jókai: Arany embert, egy Madách: Ember tragédiáját angolul és egy Esterházy: Harmonia Caelestis cd-t. Nagyon örült neki, és folyton azt emlegette, hogy olyan ’naugty’-k vagyunk. Gondolom, jó értelemben gondolta.
Este tíz körül értünk haza, de megvártuk az éjfélt, hogy hazatelefonáljunk a 3 cent/perces Likom kártyával. Felhívtam édesapámat, és megköszöntem neki a csomagot, amiben ezek az ajándékkönyvek és cd voltak. Aztán gondoltam egyet, és betelefonáltam a Sylvester gimibe, ahol tanítok, tanítottam, mielőtt kijöttem, (és tanítani fogok, miután hazamegyek). Ott épp egy péntek délutáni, esti programra készültek, így sokakkal, tanárokkal, diákokkal tudtam beszélni. Eléggé megleptem őket azzal, hogy Ausztrália van a vonal túlsó végén, és én is nagyon örültem, hogy hallom a hangjukat… Vicces volt az időeltolódás, hogy nálunk hajnali három körül ott még javában folyik az élet, és koncertre készülnek. Megtudtam, hogy ők is olvassák a naplót, ezúton üdvözlet és puszi minden Sylvesteresnek! Ígérem, írok emailt is, csak hát ez így egyelőre könnyebb.
Hajnalban aludni tértünk, de egyáltalán nem éreztük magunkat fáradtnak, bár hosszú napot hagytunk magunk mögött.

Március 6. szombat
A mai napot sem kezdtük korán. Csak nehogy visszaálljunk a magyar időszámításra, mert az néha kellemetlen tud lenni a Föld túlsó oldalán.
Elhatároztuk, hogy elmegyünk, szétnézünk egy másik bevásárlóközpontban, mert a toowongit már kívülről ismerjük. Indooroopillybe indultunk, ami kocsival 5-10 perc a hátsó utakon. Ez egy nagyobb épület, tele olcsó boltokkal, amit helyismeretünk bővítése céljából látogattunk meg. És valóban rengeteg leértékelés, vagy eleve olcsóbb árak várják a vásárlókat. Sok eszköz, amit az elmúlt héten szereztünk be, itt olcsóbb lett volna. Na, nem baj, most már legalább tudjuk, hogy legközelebb, hova menjünk. Fontos információ, hogy a legkisebb kártyával fizethető összeg 5 dollár, és mi ezt nem tudtuk, így a Crazy Clark’s nevű elég olcsó üzletben vissza kellett mennünk, keresni valami 2 dolláros dolgot, amit úgyis vettünk volna, ez pedig egy tubus fogkrém lett.
Sétálgattunk, és memorizáltuk az üzleteket. Közben megebédeltünk a Subway nevű gyorsétteremben, majd megpróbáltuk kideríteni, hogy az eddigi Optus mobil kártyánkat vajon le tudjuk-e cserélni a Krisztián szerint olcsóbb Boostra. Alig tudtak valamit róla az eladók, volt, aki nem is hallott arról a lehetőségről, hogy létezik egy Boost-time, délután 3-tól este 10-ig, amikor 10 perces időtartamban 20 centért lehet percenként telefonálni.
Krisztián még hazaindulásunk előtt benézett a Woolworthba, hogy csirkemájat és zsírt vegyen, amivel szakácsmesterségbeli tudását gyarapíthatja. Ott találkozott Antony Gyurival és Zsófival, a kisebbik lányával, akik hétvégi bevásárlásukat intézték. Lekísértük őket az autójukig, elköszöntünk tőlük, majd miután bolyongtunk egy sort a kocsik között, mert nem találtuk az autónkat, felmentünk ismét a bevásárlóközpontba, hogy jobban eligazodjunk. Aztán még benéztünk egy játékboltba, hogy megnézzük, tartanak-e pár jó játékot, mint például az Activity, de nem találtunk. Volt viszont Cluedo, Scrabble, Rizikó, Monopoly, Tabu, Leggyengébb láncszem társasjáték, és olyanok, amiket nem ismerünk.
Szombat délutánra, estére egy sétát terveztünk Lilláékkal a Kangaroo Pointra, de ez a fáradtság, s egyéb okok miatt elmaradt, majd egy későbbi alkalommal megtartjuk. Igazából nem történt semmi említésre méltó, amit a napló olvasói érdeklődéssel olvasnának, játszottunk, olvastunk, ettünk, kártyáztunk, beszélgettünk, elaludtunk. Dióhéjban ennyi. Azt azért megemlítem, hogy a vacsora alkalmával Krisztián svédgomba-salátájából ettük, ami nagyon ízletes volt, és külön érdekessége, hogy olasz ízek is érezhetőek benne. Egészen nemzetköziek lettünk egy pár percre.