Április 3. (szombat)
A péntek estére visszatérvén… munka után hazasiettem, majd fürdés után a Georg Street-re, ahol a Casino-val szemközti bárban Réka két tanítványa is jeleskedett a zenét szolgáltató jazz-zenekar dobosa, illetve szaxofonosaként. Sajnos, már csak a végére értem oda, de amit hallottam az számomra kellemes volt. Mike, a dobos mondta, hogy lesz még itt koncertjük, sajnos ha ugyanebben az időpontban, akkor máskor sem fogok hamarabb odaérni, hacsak nem váltok addig munkahelyet. Ezután, Laci átjött hozzánk, ahol megnéztük Hajós András két műsorát, melyet szüleimtől kaptunk, majd vicces filmeket néztünk.
Szombaton délelőtt az egyetemen voltunk, szüleimmel beszéltünk, majd barátunkkal. Innen a diszkont jegyünkkel a Domino’s Pizza-nál rendeltünk pizzát, ahol a pizzás srác Réka ír pólójára tekintve megkérdezte írek vagyunk-e. Elmesélte, hogy húga táncol tradicionális ír táncokat. Mondta, hogy a beadott jelentkezésemet 1-2 héten belül gyűjti össze a menedzser, majd azután hívnak. Amíg készült a pizzánk, a bevásárlóközpontban vásároltunk néhány élelmiszert, majd hazaröppentünk, hogy még munkába indulásom előtt gyorsan meg tudjunk ebédelni.
A mai napon minden menetrend szerint haladt a boltban, egy kivétellel. Áltálában nem szoktam elcsúszni 7 egymásra pakolt fémtálcával a vizes parkettán. Sajnos most a csúszóstalpú cipő volt rajtam, és bár nagyon lassan mentem, mert már korábban is csúszkált a talpam, elestem, tálcák repültek, testem, majd a tálcák is elnyerték nyugalmi pozíciójukat a földön. A tálcák hangosabban reagálták le a dolgot, mint én, szerencsére ilyenkor már szinte senki sincs a bevásárlócsarnokban, így magamban kúsztam odébb, hogy magamhoz térjek. Figyelem! Kiskorúak most ugorjanak a következő bekezdéshez. Szóval, hiába gumikesztyű, kötény, két ujjamból vér serkent elő. Olyan piros. Oldalam hasogatott, kezem remegett, teljesen normális fiziológiai reakciók. Gondoltam, ha minden ok, akkor befejezem a takarítást, majd otthon ellátja Réka a bajomat. Így is lett.
Nyolcra mentünk az egyetemre egy kápolnába az Aurora kamarazenekar koncertjére, ahol négy művet hallgathattunk meg. Volt néhány szép pillanat.
Április 4. (vasárnap)
Ma kivételesen dolgoztam a délelőtt 7-10ig, mert kértek. John mutatta meg az reggeli előkészítés lépéseit, melyeknek nagy részét már korábban Alfi megmutatott. Igazán sajnálom, hogy Alfi, a görög többé nem dolgozik a cégnél. Szerintem, elküldték… nem tudom miért. Amikor rákérdeztem, értelmetlen dolgokat mondott Miwa, meg, hogy Alfi már öreg… 52 évesen? No mindegy. Kissé nehézkesen ment így ütődötten a reggel, de az ebéd elkészítésének gondolata kárpótolt minden fizikai fájdalomért. Vásároltam két ’dory’ nevű (szótár szerint Szent Péter hal(a), aranydurbincs) halfilét.
Réka érkezésemkor éppen a Brian életét nézte, amin később közösen nagyokat derültünk. Borsólevest készítettem, majd grillezett halfilét sültkrumplival. Igazán jól sikerültek. Este Lilláékkal vacsoráztunk, majd beszélgettünk.
Április 5. (hétfő)
Ma megszerkesztettem a szórólapomat, melyet majd a Health Compasshoz fogok beadni, majd a tegnapi borsólevesből ebédeltem, s munkába indultam. Este csodasajtos süteményt sütöttem, melyet még előző nap készítettünk elő Rékával. Erről képek is lesznek láthatóak hamarosan. Rékával nem történt különösebb említésre méltó. Állítólag elmesélte a tanítványainak, hogy nálunk húsvétkor meglocsoljuk a lányokat, és szólt Maree-nek is, hogy vigyázzon, mert megyek hozzá, de nem lesz itt, mert Toowoomba-ban lesz, ahol szülei laknak.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése