Április 6-9.

Április 6. kedd
Reggel korán keltünk, mert Krisztián hatra ment munkába, én meg vele keltem, és hazatelefonáltam. Ez még kedvezményes időszak volt, hiszen édesanyámtól hatkor búcsúztam el. Otthon ekkor előző este 10 óra volt.
Hajnalban esett az eső, de mire 7- ½ 8 felé elindultam, már melegen sütött a nap. A suliban Maree segítségével elkészítettem a tavaszi szünet után esedékes vizsgakérdéseket, majd ½ 12-kor fogtam magam, és hazajöttem, mert Lilláékkal megbeszéltük, hogy befejezzük a vasárnapi barbecque-t. Krisztián nem írta le, de vasárnap annyi húst készítettünk elő sütésre, hogy rengeteg megmaradt belőle, s a legjobb ötletnek az tűnt, hogy pár napon belül folytatjuk a party-t. Így került sor a mai közös ebédelésre. Lilla és Balázs kivittek minket egy a közelükben található parkba, ahol kiváló barbecque sütők vannak. Megszálltuk az egyiket, amelyik viszonylag közel volt a játszótérhez, és Balázs főszakácskodása mellett, megebédeltünk. A játszótéren kipróbáltunk egy homokozó közepére épített markoló gépet. Ez volt Balázs és Lilla kedvence. Nekem leginkább a kisvasút tetszett, amikor egymást kell kergetni három szerelvénynek, ami sínen fut. Ezekre a szerelvényekre ketten férnek rá, és pedállal hajthatók, mint a bicikli. Nagyon vicces, Lilláék levideózták az eseményt, mi sajnos csak távolról készítettünk fényképet erről a vonatról.
Mikor majdnem mindent elfogyasztottunk, de már nem tudtunk többet enni, Balázs előszedte a kocsi csomagtartójából távirányítós kisautóját, és a parkolóban bemutatta Krisztiánnak, mit tud. Miután lemerült az elem, a fiúk egy labdával is jól elszórakoztak, rugdosták, dobálták, papuccsal, telefonnal ütötték, amerre láttak.
A szép hét közbeni hétvégének azzal szakadt vége, hogy Krisztián holtfáradtan munkába kellett, hogy menjen. Elkísértem Krisztiánt, gondoltam meglesem, mit dolgozik, és hol. A ’Fish on Ice’ bolt egy bevásárlóközpontban található Carindale-ben, ami számomra teljesen ugyanolyan, mint bármelyik másik bevásárlóközpont. Csak hát Krisztián itt dolgozik. Persze rohannia kellett, épphogy beért, piros lámpánál vette át a pólóját, zokniját, majd elfogytak a piros lámpák, és a maradék ruháját, a cipőt és a nadrágját a bevásárlóközpont parkolójában vette magára. Aztán szélsebesen rohant, nekem meg az volt a feladatom, hogy bezárom a kocsit, és megkeresem a boltot. Nem volt nehéz megtalálni, mert viszonylag nagy pultja van, és mire odaértem, Krisztián már dolgozott, és kikacsintott rám. Körbesétáltam a terepen, boltokban nézelődtem. Betévedtem a nagyobb szupermárketekbe, hogy leellenőrizzem az áraikat, és kit láttam meg az egyik TV előtt a földön ülve? Hát Gene-t (dzsint), a kis koreait, Krisztián főnökeinek gyerekét. Krisztián leírása alapján rögtön megismertem, egy nagyítóval játszott (Krisztián: Általában pisztolynak használ egy kék műanyag nagyítókészletet). Senki sem bántotta, jó volt, amíg nyugton volt ott. A dolgozók biztosan már úgy ismerik, mint a rossz pénzt.
Háromnegyed hat felé, miután minden bezárt, visszamentem a halbolthoz, és fotókat készítettem szeretett férjemről. Azt sajnálom csak, hogy a beugrós kirakatmosást nem tudtam megörökíteni. Pedig láttam. Nagyon ügyesen csinálta, egy tigris mozgékonyságával ugrott az üres kirakatba, majd ott feküdt, mint egy hajlékony kínai tornászlány a gyakorlata végén, és ráadásul még tisztította is az üveget. A munka eredménye is kiváló lett, megnéztem.
Amikor a felmosással befejezte munkáját, a hátsó kijáraton át távoztunk a helyszínről. Érdekes volt látni, hogy pont ugyanolyan rendetlen a hátsó rész, mint az otthoni piacokon. Kartondobozok halomban, néhány elhullajtott gyümölcsmaradvány egy eléggé lepusztult betonfolyosón. A hazafelé út igen rövidnek tűnt, végigdumáltuk az egészet, mitha nem egy fárasztó nap után lettünk volna.

Április 7. szerda
Krisztián ma nagyon korán ment dolgozni, és a napja is hosszúnak ígérkezett. Reggel hattól délután kettőig kipakolás, árulás, sütés-főzés, meg még egy csomó minden, majd öttől a szokásos takarítás. A kettő között hazajött ebédelni. De a reggeli hajtásban John valamiért elfelejtette a reggeli fél órás szünetét, és ez csak 11 körül derült ki, amikor is Miwa nagyon sokszor bocsánatot kért Krisztiántól, és azonnal elengedte szünetelni. A három órás (K: ami az oda-vissza út nélkül már csak 2 órás) szünetben elment a Health Compassba beadni a szórólapját.
Nekem minden a szokásos rendben folyt le, az irodámban diákok jöttek-mentek, darabokat mondtak fel, vagy épp csak beszélgetni jöttek. Ezt igazán szeretem, hogy ennyire megbíznak bennem, vagy az is lehet, hogy tudják, hogy ha véletlenül meg is értem, amit mondanak, úgysem tudom senkinek elmondani. Az az egy azonban kicsit aggaszt, hogy előre eltervezem, mit szeretnék elkészíteni a nap folyamán, és sokszor a beszélgető kedvű diákok miatt kifutok az időből. De azért inkább nem bánom, mint bánom.
Este megbeszélésre voltam hivatalos. James valahogy szeretné Ausztráliában elérni, hogy a zenét különböző technikával tanító iskolák együttműködjenek. A megbeszélésen, amit egy az egyetem területén található pizzériában tartottunk, egy Orff-módszerrel és egy Delacroix-módszerrel tanító, és ezekben fő szerepet vállaló tanárnő vett részt. Abban állapodtak meg, hogy évente egy hétvégére gyűlnének össze valamelyik központban, hogy megismertessék egymással módszereiket. Első lépésnek nem tűnik rossznak, de nem vagyok biztos az évi egy alkalom hatékonyságában. Azt vettem észre, hogy csodákat várnak ettől a hétvégétől, pedig maximum egy kisebb kóstolóra futhatja ennyi idő alatt. Ami megint csak felületes tudást eredményez… Valahogy finoman elmondom majd Jamesnek, azzal együtt, hogy az ötlet maga kiváló. Dolgozzunk együtt, vagy legalábbis tudjunk egymásról, és ismerjük egymást.

Április 8. csütörtök
Krisztián leghosszabb napja volt. Reggel hatra ment, és este 8-ig dolgozott három fél órás szünettel. Mivel hosszú hétvégének nézünk elébe, az iskolák következő héten is szünetelnek, a bolt forgalma az eddigiek sokszorosa volt. Nagyon elfáradt. Persze volt egy kis vigasza, mikor Laci meglátogatta, aki reggel telefonált ide, hogy ő már szünetel. Persze, mert reggel kilenckor végzett, és csütörtökön nem jár suliba. Nekem még öt órám volt hátra.
De ma úgy mentem suliba, hogy tényleg igazán vártam a nap végét, mert Jennyvel megbeszéltük, hogy elmegyünk nagycsütörtöki istentiszteletre a Citybe. Az utolsó órámat tehát hamarabb fejeztem be egy fél órával. April, az amerikai lány, az egyik tanítványom is csatlakozott hozzánk, Sarah, egy másik diák pedig bevitt minket kocsival a városba. Szerencsére tudta, hol a templom, így nem késtünk el.
Eléggé fel voltam dobva, egész nap erre vártam, hogy itt legyek este. (Azt hiszem, most jön a lelkes liturgikus rész… Akit nem érdekel, itt ugorjon a második bekezdésre!) Hihetetlen módon hiányzott, hogy valahol részt vegyek egy böjti, most már csak nagyheti sorozatban. Eddig minden évben csináltunk valamit, és már elkezdtem sajnálkozni, hogy mi lesz idén. Otthonról hallottam a híreket Barbi remek nagycsütörtök előesti lamentációjáról, meg arról, hogy otthon mi mindent csinálnak Balázsék a gyülekezetben. Lamentáció, passió, úrvacsora, húsvét hajnal. Mindez nagyon fárasztó tud lenni, de kit érdekel az olyankor, mikor benne vagyunk? Itt pedig minden sivár. Gondoltam eddig az estéig.
A Szent András evangélikus templomról annyit tudtunk csak, hogy tradicionális énekeket énekelnek inkább. Gondoltuk, kipróbáljuk, mit jelent mindez. A templom bejáratánál kaptunk liturgikus füzetet a szent három napról. Az istentisztelet kezdése előtt annyi időm volt átfutni, hogy lássam, ez a három nap nagycsütörtök, nagypéntek és húsvét vasárnap. Az is feltűnt, hogy gregorián írásmóddal láttam benne kottákat, és hogy rengeteg válaszolgatós rész van benne. Teljesen tisztán követhető volt minden, előírásszerűen következett minden rész egymás után.
Az istentiszteleten otthon éreztem magam, mert minden pontját ismertem, tudtam, mi miért történik. Kezdés intoritus zsoltárral, a lelkész és gyülekezet felelgetése. Majd bűnvallás, ahogy otthon most akarják bevezetni, a feloldozásra, aki akart, kiment a lelkész elé, hogy egyéni feloldozást kapjon. (Valahol a kora középkori római liturgia maradványa, amikor nagycsütörtökön a nyilvános bűnösöknek, akik zsákruháikban végigvonultak a lateráni bazilikán, a pápa feloldozást adott.) A Kyrie latinul-angolul, Gloria angolul felelgetve, három olvasmány, amiből kettőt gyülekezeti tag olvasott fel, köztük valamilyen zene (kórus vagy gyülekezeti ének), utána evangélium, az utolsó vacsora a lábmosással, majd a kántor szólóéneke. A kántor nem egyenlő az orgonistával, az orgonista az orgonánál ült, a kántor pedig a gyülekezettel szemben, a felolvasóállványnál énekelt. Más kérdés, hogy mit. Valami modern darab lehetett, mert nem igazán értettem sem a szerkezetét, sem a dallamát, de a szövege benne volt a kis füzetben, így mindenki követhette azt. Ez a kis füzet egyébként kitűnő segédletnek bizonyult, egyet el is hoztam magammal tanulmányozni. Rengeteg gyakorlati megjegyzés is szerepel benne, ami az istentisztelet zökkenőmentes lebonyolítását segíti elő. A níceai hitvallást követte a prédikáció, ami után az úrvacsorai rész következett a maga jól ismert rendjével. A lelkész nagyon szimpatikus férfi, és az éneklendő részeket (prefáció, Mi atyánk, szereztetési igék, békeköszöntés) kissé hamiskásan, de elénekelte, a gyülekezet pedig profin válaszolt egy-egy mondattal, félmondattal, ami arra enged következtetni, hogy mindig így csinálják. Ez egy igen ősi tradíció, annyira, hogy nálunk, Magyarországon már teljesen elfelejtették, és újabb tradíciókra hivatkozva érvelnek a felelevenítése ellen. („Túl katolikusos.”) Az úrvacsoraosztásban egy másik, idősebb lelkész és pár, fehér ruhába öltözött, egyébként civil ember segített a lelkésznek. A communio után eredetileg befejeződne az istentisztelet, de most, nagycsütörtök lévén, nem így történt. Az idősebb lelkész a felolvasóállványtól olvasta a 22. és a 88. zsoltárt, miközben az oltárt a lelkész és a segítői lepakolták, vagyis oltárt fosztottak, s a templomot pedig szép fokozatosan elsötétítették. Egy kisfiú sétált az oltárnál, és fokozatosan oltotta el a gyertyákat, legvégén a húsvéti gyertyát. Ezzel vége lett nagypéntek előestéjének is.
Az istentisztelet végén Krisztián már ott várt bennünket a templom előtt, és meghívtuk Aprilt és Jennyt egy vacsorára. Többnyire ők főztek, és sokat beszélgettünk, viccelődtünk. Jenny holnap utazik haza Melbourne-be a családjához, ahol a húsvétot tölti. April, mivel eredetileg Californiában él, nem tervezi, hogy hazautazik a másfél év alatt, amíg itt tanul. Karácsonyra a szülei látogatják meg itt, Brisbane-ben. April az a lány, akivel Bach János passióját megyek meghallgatni holnap, nagypénteken este hatkor. A két lány igen jól érezte magát nálunk, megmutattuk nekik a VV-s filmeket, és közben meséltünk. Éjfél előtt valamivel Krisztián hazafuvarozta őket, majd aludni tértünk.

Április 9. péntek
Nagypéntek reggel 10-re mentünk ugyanabba a templomba, ahol tegnap jártunk. (Ismét két bekezdés szakszöveg következik…) Négy dolgot adnak mindenki kezébe az ajtónál, mint tegnap is. Egy énekeskönyvet és a kiegészítőjét, egy füzetet benne a három nap részletes liturgiája, és egy gyülekezeti hírlevelet az igékkel, énekszámokkal és sok a gyülekezet életében fontos részlettel.
Ez a nagypénteki istentisztelet végig próza volt, kivéve a gyülekezeti énekeket. A prózai részekben pedig rengeteg felelgetés, tulajdonképpen a zene nélküliség megvalósítása a passiói liturgiában. Az introitust megint váltva mondta a gyülekezet két része. Nem volt Kyrie, Gloria, hanem rögtön a három olvasmány következett, amelyek közül a harmadik a passió felolvasása volt János evangéliuma alapján. Minden zene nélkül, csak a gyülekezet énekét kísérte orgona. Az általános imádság után következett az keresztimádás, illetve pontosabban Krisztus imádása a kereszten. A gyülekezet állva énekelt egy gyülekezeti éneket, amely a keresztről szólt, és eközben követte tekintetével a kereszt behozatalát az oltár felé, vagyis a kereszt menetét. Az oltár előtt a lelkész átvette a keresztet a segítőtől, és felemelve imádásra szólította fel a gyülekezetet. Nagyon odaillő volt. Aztán felelgetős imádság, majd gyónás, feloldozás és az úrvacsora következett. Az úrvacsorai énekek is mind zene nélkül, prózában szólatak meg, eme kivételes alkalomkor. A csend uralta a mai istentiszteletet. Nagyon olyan volt, amit már ideálisnak lehet nevezni. Folytatás vasárnap. Már előre elolvastam a liturgiát, hogy lesz húsvéti gyertya behozatal, csakhát már verőfényes nappal, de a kis füzetben megjegyzik, hogy ez általában még sötétben történt. Tanítják a népet.
Krisztián épp az ebédet főzi, én meg nekiveselkedtem bepótolni a naplót, mert ha élünk, akkor nincs nagyon időnk beszámolni arról, mi történik, Inkább átéljük. Szóval Krisztián rákot süt, mert már profi benne. Megesszük a tegnap esti vacsora maradékot, a pastát, és ebéd után pihenünk, beszélgetünk.
Este pedig Bach, ami megint jónak ígérkezik.