csütörtök, április 22

Április 19-21.

Április 19. (hétfő folytatás)

Kinéztem a buszok menetrendjét, amivel el tudok jutni a Carindale-i bevásárlóközponthoz, és úgy terveztem, hogy fél 4-kor indulok ahhoz, hogy a megfelelő buszokat elérjem. Később hívtam a szervizt, hogy miként áll az autókával, és mondta, hogy nem biztos, de elképzelhető, hogy még ma meglesz vele, de miután mondtam neki, hogy ha 4-ig nem tudok érte menni, akkor elkésem, felajánlotta, hogy kaphatok kölcsönautót ingyen. Persze ekkora munkadíj mellett… 530 AUD (380 AUD kuplung kit, és 150 AUD munkadíj) Mondta, hogy ha 5 előtt tíz perccel megyek, vagy a saját, vagy a kölcsönautót megkaphatom, merthogy a kölcsönautót háromnegyedre hozzák vissza. Innentől kezdve jól átszervezhettem az életemet, mert hogy autóval másnap 6-ra is beérhetek. No, ezt azonnal meg szerettem volna beszélni Miwa-ékkal, csakhogy a telefonjukat hiába hívtam 5-10 percenként, egyfolytában foglalt jelzés volt csak. Úgy döntöttem, még hogyha el is kések, akkor is jobb nekik, hogy holnap tudok menni dolgozni rendesen, valamint nem is kell külön buszra költenem azt a pénzt, amit épp a takarítással összeszedek, úgyhogy az autót választottam. Úgy gondoltam, odamegyek kicsit hamarabb, hátha előbb elindulhatok vele, és akkor nem kések, és mindenki örül. Nem így lett, mivel a 3. busz állt csak meg, mert az összes előző televolt pakolva emberekkel, és most nem indítottak pótbuszt a tömeg miatt, ahogy egyszer már korábban megtették, úgyhogy a 3. busszal elindultam, amiről ráadásul még át kellett szállnom Toowongban, mert csak odáig közlekedik, és hatalmas dugó is volt. Így 5 után tíz perccel értem el a szervizt, ahová a buszmegállótól rohantam. Közben folyamatosan próbáltam Miwa-ékat, de ugyanaz a foglaltjelzés. Végül a szerviznél hívott Miwa, hogy hol vagyok, amikor vázoltam, hogy mi történt, és miért döntöttem így. Mondta, hogy rendben van, csak 6 előtt érjek oda mindenképp, mert akkor zárnak. Autónk kész lett, úgyhogy szerencsénk volt, és máris száguldottam a boltba.
6-ra érkeztem, szegények már nagyon vártak, de amikor megtudták, hogy reggel tudok menni időre már sokkal jobban örültek, mert a mostani takarítást késve is el tudom végezni, de a reggeli busszal csak 7:35-re értem volna be reggel 6 helyett, és az elég sok kiesés. Miwa adott egy adó meghatározó papírt, ami szerint legálisan leszek alkalmazott. Nagyon örültem neki. Mondtam, hogy még intéznem kell az adószámom státuszát, mert nem-rezidens adószámot kaptam, amit elrontottak, miután mi adózási szempontokból rezidensek vagyunk.
Takarítottam, majd hazajöttem, és kipihentük a nap fáradalmait.

Április 20. (kedd)

Reggel 6-ra mehettem a kocsikánkkal és nagyon jó volt újra autóval közlekedni, újra a szokásos hajnali fényeket látni. Egyszerűen gyönyörű az ég alja, ahogyan a kelő nap megvilágítja. Vöröses kékes árnyalatban úszik, mellette a Brisbane folyó víztükrében visszakacsintó éjjeli lámpafények. Classic FM szól a 106.1-en. Reggel mindig inkább komolyzenére vágyom. Este, amikor jövök haza meg inkább régi angol slágereket hallgatok. Munka után jöttem Rékáért, és indultunk is Balázsékhoz ebédelni, valamint filmeket cserélni. Nagyon fincsi kis ebédet kaptunk, ami után Réka Lilláéknál maradt, amíg dolgoztam.
Ma megkérdeztem Miwatól, hogy miattam küldték-e el Alfit, mert már nagyon bántotta a csőrömet, hogy nem tudom igazán. A válasz az volt, hogy Alfi becsapta őket, és ezért kellett mennie. Kérdezte, miért vagyok rá kíváncsi, és kérte ne mondjam tovább. Mondtam neki, hogy nagyon kedveltem a görög férfit. Olyan fura, alig hiszem el, hogy igaz.
7 után vissza is értem Rékáékhoz, ettünk sültgesztenyét, beszélgettünk, majd este Réka vezetett haza, amíg elszundíthattam az anyósülésen, ami jelen esetben a baloldalon volt.

Április 21. (szerda)

Miután hazajöttem Rékával beszéltünk az interneten, egyszerre ebédeltünk. Felhívtam egy hölgyet az adószámom miatt, aki megadott egy címet, ahová küldenem kell a kérelmet, hogy módosítsák a rezidens státuszomat. Szerencsére interneten találtam egy oldalt, ahol pár kérdés alapján mindenki megtudhatja, hogy rezidens-e adózási szempontokból, vagy sem. Az oldal címét közlöm, mert egyeseknek esetleg érdekes lehet. http://www.ato.gov.au/scripts/axos/axos.asp?CONTEXT=&KBS=resi001i.xra&go=ok
Megfogalmaztam a levelet az adóhivatalnak, és az oldalról nyert alátámasztási pontokkal megerősítettem kérelmemet.
Háromra mentem a Health Compass-ba, hogy Penelope-val tárgyaljak a munkáról, akire fél órát kellett várnom, mert épp kezelt. Elmondta, hogy teljesen rendben van az anyagom, a végzettségem is szuper, és hogy egy tisztánlátótól is kikérte a véleményt rólam, és üdvözöl a fedélzeten. Most már csak annyi a teendő, hogy egy általam kiválasztott színre 25 példányban fénymásolunk szórólapot, melyet majd elhelyeznek a rendelő brossúrájában, és az arra tévedő paciensek szembetalálkozván a nevemmel, adataimmal esetleg időpontot kérnek hozzám. Kíváncsian várom, és amint lesz élményem, beszámolok róla.
Ezután dolgoztam, majd hazajöttem, Réka dolgozatokat javított.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése