péntek, május 28

BJC Matt Bakerrel

Nagyszerű kis esténk volt a Brisbane Jazz Club-ban. Matt Baker, Oscar Peterson ausztrál üdvöskéje játszott a mestere emlékére. Jövő hónapban megy New York-ba szerencsét próbálni.
Felvettem egy-két számot, amiből megpróbálok feltenni, amennyit csak tudok. Ja, meg a sztorikat!!
A koncert sajnos rövid volt, mert a jezzklábot már többször feljelentették a szomszédok, hogy 10 után hangoskodik... Hmm. 10 óra 8 perckor már le volt takarva az addig virtuóz kezektől boldog zongora. Kár!

Mindenesetre két CD Matt Bakertől, természetesen az aláírásával, valószínűleg néhány év múlva többet fog érni, mint 20 dollár darabonként.
És nem csak a válság miatt!!

Sok sikert az USÁ-ban, Matt!!! (Tudom, nem minden Sydney-ben élő tanul magyarul...)

vasárnap, április 18

100 éves szülinapi buli

Az egyetemen százéves szülinapi buli van egész évben, és ma ezt egy egésznapos zsibvásárral ünnepelték. Najó, egy kissé cinikus szemszögből szemlélek mostanában mindent, ami az egyetemmel kapcsolatos.
Amiért mégis megemlítem az csupán annyi, hogy a So-la Voce énekelt a délelőtti ünnepségen, egy szabadtéri sátorszerű színpadon. Közönség alig volt, mert az eső egész reggel esett, mire a programunk végére értünk, már sütött a nap, és fullasztó meleg volt a sátortető alatt.

Mivel szabadtéri szereplésekkel kapcsolatban eléggé rossz tapasztalataim vannak, főleg a hangtechnikusok hozzá nem értése miatt, kissé feszengtem a dolog előtt. Viszont ezek a hangmérnökökkel nagyon meg voltam elégedve. A mintegy 20 perces műsorunk vegyesfelvágott volt abból a szempontból, hogy milyen felállásban énekeltünk. A programunkban voltak szólisták szinte minden szólamban, dobok, taps, bongó-dob, tikkfa, testen dobolás, vers felolvasás és persze a tutti ének, és nekem úgy tűnt, hogy minden nagyon jól szólt.

A fellépés után a kórus egy része átjött hozzánk pizzázni. Nagyon kedvesek voltak, segítettek a pizzák elkészítésében, paradicsom felvágás, satöbbi, és az egész nagyon jó hangulatban telt. Aztán játszottunk, mókáztunk, kacagtunk, egyszóval kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. Nem tudatosan, de ez is hozzátartozik az európai turné előkészületeihez, hogy a társaság jól összebarátkozzon, mielőtt két hétig össze leszünk zárva. (Remélem, addigra a repülőjáratainkkal is minden rendben lesz, a vulkán szépen lenyugszik, és nem füstöl többé.)

Képek a pizzázásról, a játékról és a pár héttel ezelőtti vacsoráról a picasán láthatóak.

A következő videó azoknak szól, akik értenek angolul. Épp gyilkosozunk, és érdemes megfigyelni, hogy Vanessa, a rendőrfőnök, aki már tudja, hogy Luke az egyik gyilkos, hogyan provokálja ki, hogy a másik gyilkos felfedje magát. Zseniális.. véletlenül vettem fel.. :)

péntek, április 2

Ez meg az...

Mégismozogaföld... változik minden, ami felemelő érzés és tudás. Az egyetemi harcok, bohóckodások, szerepjátékok holnapra már a múltté lesznek. Megkönnyebbülés, felhőtlen öröm, új élet, ami a sok kérdőjellel együtt is, - vagy talán pont azért - a végtelen "irányába" terelget, amit alig várok, hogy elkezdhessek felfedezni...

Február végén ugyanis felmondtam a munkahelyemen sok tipródás, tárgyalás, kétségbeesett küzdelem után. A felmondási idő hat hónap, tehát a félévet még befejezem. Ez egy hosszú történet, a lényege, hogy a tanszékünkön is beütött a változás másfél évvel ezelőtt, egy új tanszékvezető személyében. Az általa elképzelt váltás szerintem negativ irányt vesz, de megértem, hogy az új folyamatok irányitója a piac. Aminek nem kéne igy lennie, leginkább nem a művészetek és a tanárképzés terén. Amint a példa mutatja, a pénzhajhászás, a piaci elvárásoknak való megfelelés a felsőoktatásból sem maradhat ki, amit el is lehet fogadni, és aszerint táncolni, (vagy zenélni), de részemről ez a tánc már nem képviseli, vagy csak nagyon nyomaiban azokat az alapvető értékeket, amikért az elejétől küzdöttünk kedvenc, James kollégámmal. Ő már tavaly évvégén kiugrott a hajóról. Már akkor is süllyedt... De attól, hogy ő lelépett, a dolog rohamos iramban telitődött vizzel. Nem tudom, hogy van-e elég vödör és ragasztóanyag, hogy a vizet kimerjék, és közben a lyukakat betömjék. Abban sem vagyok biztos, hogy bárkit is érdekel ez a felsőbb szinteken. A mi hajónk egy viszonylag kisebb tutaj a nagy tanszékek között, akik az igazi pénzt csinálják az egyetemnek...

Szóval ez a nagy váltás.

Emellett So-la Voce nagyon felpörgött az európai turnénkra készülődés nevében. Múlt szombaton egész napos próba, majd vasárnap az ezévi első koncertünk, aminek fergeteges sikere volt. A hűvős ozzi közönség még ráadást is kért.. Ez tapasztalatom szerint nem szokás errefelé, talán mert túl meleg van. Ha belegondolok, hogy a hőség magas páratartalommal megspékelve komoly erőfesztést igényel bármiféle mozgákor, akkor a tapsra emelés és összecsapás ráadásul hosszú perceken keresztül hihetetlen erőfesztést igényel még a legkultúráltabb beállitottságú embertől is. Jó volt a koncert, na!! Még én is nagyon elégedett voltam.
Pedig úgy készültem, hogy tudtam, hogy a 16 énekesből 6 új tag nem éppen a legmegfelelőbb arány, ráadásul, akik tavaly elmentek a kórusból mind kiváló és tapasztalt énekesek voltak. Mindent egybevetve, fantasztikusan énekeltek. Egyébként ezt is tapasztaltam, hogy a próbákon 60/65-ös fordulatszámon pörgő énekesek a koncertre mintha megtáltosodnának, és előhúzzák rejtekeikből a 120-as motort, és a mindenen felül beleadnak apait-anyait-nagyapait-nagyanyait. Ez is hozzátartozik az ozzi temperamentumhoz, azt hiszem. Hijjjába, az ozzi sportolók sem a kétségbeesésükről hiresek világszerte. :)

Lehet, hogy sokat tanulhatnánk ebből a mentalitásból, ami az első években őrületbe kergetett, lévén én voltam a motiváló, a motor, nekem kellett 150-en pörögni, hogy elérjünk valamit. Ez persze rettenetesen frusztrált, nagy elvárásaim voltak, amik rendszerint megbuktak. Nem mondom, hogy azóta sokat változtam, vagy a tanári elvárásaim alábbadtam volna, de azt hiszem, jobban megértem ezt a hozzáállást, mintha én is fellazultam volna, és "könnyebb-menésű" (easy going) lennék.
Egy hihetetlenül vicces előadást láttam a TV-ben a melbourne-i International Comedy Festival-ról. Egy amerikai humorista, Arj Baker mesélt ausztrál élményeiről, majd arról, hogy szerinte hogyan reagálna egy ausztrál, ha kirándulás közben megmarná a világ legmérgesebb kigyója, a barna kigyó, ami egyébként itt honos Ausztráliában. Az igazi ausztrál ilyenkor komótosan és flegmán felkiáltana, hogy "A francba, megharapott... nem hiszem el, hogy már csak 15 percem van hátra..." Egy másik humorista, Russel Kane Angliából meg arról mesélt, hogy Queenslandben (vagyis itt nálunk, Brisbane-ben) elment a szinházba (nincs sok belőle, úgyhogy ezért "A szinházba"). A közönség inkább nem volt kiöltözve, mint ki volt, mint mondjuk Melbourne-ben vagy Európában általában. Sőt, valaki a "királyi páholyban" strandpapucsban és atlétában ült. Aztán a humorista elképzelte, hogy otthon a szinházba készüléskor a férj megkérdezi a feleségét, hogy nem látta-e hol van a szinházi atlétája (theatre singlet). Ott lesz valahol a temetési rövidnadrágod (funeral shorts) mellett, felelte az asszony...

Na igen, el van túlozva, de azért nem nagyon.. Jó itt, na!!! :) Sokat lehet tanulni... mentalitásból.

szombat, február 6

Már csak 4 és fél hónap...

... és indulunk haza.. igennnnnnnnnnnnnnnn!!!
Az elmúlt hetünk gyakorlatilag azzal telt, hogy repülőjegyeket foglaltunk a kórusturnéra, természetesen a kórusnak és magunknak is. Az egyik lány elvállalta, hogy megszervezi, csak közben el kellett utaznia Új-Kaledóniába. Mivel még sokan mindig nyaralnak itt-ott, ezért kissé nehézkes volt az emailezés, sms-ezés. Az egyik utazási ügynök elvállalta, hogy mindenkivel kapcsolatot tart, így a nehezét levette a vállamról, de még így is úgy éreztem, hogy egy mázsányi súllyal lettem könnyebb, amikor ma koradélután végre lefoglaltuk a saját repjegyünket is..

Megyünk haza!!!! Na persze most még annyi szabadidőnk sem lesz a családdal és barátokkal, mint decemberben, hiszen én kórusvezetői szerepben fogok leginkább működni. No, de mint korábban említettem, itt igazából az fontos, hogy a másik közelében legyünk, belenézzünk a szemébe és ne csak sejtsük a heti/kétheti/havi vagy talná félévenkénti online beszélgetésekből, hogy még él...

Annyi azonban bizonyos, hogy Krisztián és én 24-én indulunk Brisbane-ből. Először Londonban töltünk pár napot, majd 30-án érkezünk Budapestre az 5.35-össel. (BA868) Reméljük otthon lesznek barátaink meg a családból, akik szívesen elszállásolják a nagyon kedves, 20 tagú kórusunkat. Az otthoni programunk még formálódik, pontos jelentés később..
Budapestről július 6-án indulunk Svájcba, a Neuchatelben megrendezésre kerülő kórusversenyre. Múlt hét végén kaptunk értesítést arról, hogy elfogadták jelentkezésünket!! Az egész kórus teljesen fel van pörögve a hírtől, és már alig várjuk, hogy újra találkozzunk az első próbán, 17-én este 6.15-kor. Annál is inkább, mert akkor végre kézzelfoghatóvá válik számukra, hogy mire adtak ki csomó pénzt..

A repülőjegy foglalás után megint festés következett. Ez is izgalmas volt, hiszen most a zeneszoba két falát festettük aranysárgára. Ez egy új szín, amit még sosem használtunk, így nagyon reméltem, hogy nem lesz gáz két teljes falon. De gyönyörű lett, igaz, még világosban nem láttuk a műalkotásunkat...

Jaj, majdnem elfelejtettem, hogy ma reggel Bercivel meg Timivel piacoztunk, (egy kisebb ide-oda kavarás után), mert jövő hétre meghívtak, hogy csatlakozzunk a Fraser Island-i túrájukhoz!!! Mivel kissé rizikós lett volna egy egész hetet kivenni néhány héttel az öt hetes szabadságunk után, ezért csak 11-én, csütörtökön csatlakozunk hozzájuk. így is lesz majdnem négy teljes napunk kikapcsolódni. Már szerda este leautókázunk (illetve fel) Rainbow Beachre, ott egy éjszakára megszállunk, majd az apály beköszöntével, reggel 10 felé átkompozunk a szigetre, ahol Berci és Timi reménység szerint nem felejt el értünk jönni. Ha mégis elfelejtenék, akkor valószínű, dingókkal éjszakázunk. És vagy ők esznek meg minket, vagy szomjanhalunk... Azt nem tudom, hogy van-e térerő a sziget azon részén, mindenesetre nem szeretnék délután-estefelé csalódottan visszakompozni. A Fraser Island egyébként a Világörökség része, ahol csak négykerékmeghajtású autóval lehet közlekedni, ezért kell a mi kedvenc (és már megjavított) autónkat Rainbow Beachen leparkolni. Mert az csak kétkerék meghajtású, és különben is túl szép ahhoz, hogy eláztassuk a sós vízben.

Most jó, hogy hétvége van, bár már nagyon érezzük a légkondicionálás hiányát itthon. A munkahelyen nem probléma, mert egész nap megfagyunk bent. Ma viszont annyira párás volt a levegő, hogy egy-két órai kinntartózkodás után egy óra pihenő következett, főként vízivás és a Supernatural legújabb epizódja kíséretében.. (Nem tudom, ki nézi rajtunk és Balázson kívül, de tudom javasolni, hogy aki még nem nézte eddig, most kezdje el letölteni/megvenni az első sorozattól kezdve, mert ez a rész megéri...:)

Fáradtak vagyunk.. Krisztián francia nyelvleckén bóbiskol, miközben én szépen lassan befejezem mondandóm mára...

szerda, január 27

Australia Day és Festés 2

Új képeket tettem fel az eddigi festési munkálatokról és tegnapi munkaszüneti napról, az Australia Day-ről. Mivel most nincs időm szépen kifejteni, hogy s mint történtek a dolgok, ezért gondoltam, hogy a képek és ez a bejegyzés hírértékű a kiváncsiskodók részére. :))))
Remélem, nemsokára lesz időm és erőm beszámolni.