Június 23. szerda (-ig történtek)

Soksoksoksok minden eltelt, mióta nem írtunk egy sort sem.
A legfőbb dolgok közül, ami eszembe jut, hogy Krisztián teljesen felépült, hála az Égnek. Most munkát keres „ezerrel”, és gyertyát önt, amivel lefoglalja magát, és piacon próbálja eladni őket. Már egy próbálkozása volt a múlt szombaton, amikor a West End marketen árult reggel héttől, de csak egyetlen árva gyertyácskát sikerült eladnia. Viszont megrendeltek nála két héttel későbbre egy nagyobbat, mint amiket eddig készített. A gyertyái egyébként gyönyörűek, én biztosan vennék belőlük, ha amúgy nem lenne itthon. Fotókat a Képeink internetes oldalon lehet nézegetni róluk.
A West End Market pedig az a piac, ahol egyik magyar ismerősünk, Gyuri, Kolozsvárról rendszeresen lángost árul. Ő engedte meg Krisztiánnak, hogy mellette rakja ki a gyertyákat, és inkább ne fizessen helypénzt, ami egy délelőttre 15 dollár. Nagyon rendes ember, a lángosozáson kívül zöldségeket is szokott néha kihozni, egyébként szobrász. Neki segít néha Laci, mint ahogy történt ez az elmúlt hétvégék egyikén is, amikor egy középkori fesztiválon dolgozott a feleségével és egy másik magyar emberrel, Karcsival. Lángost sütöttek, és nagy sikerük volt a középkori ruhában bámészkodó tömegben.
A harmadik újság Laci érkezése, aki a vizsgákat követően, ezen a hétvégén költözik hozzánk. Már egy dobozt áthozott, a többire valószínűleg szombat estére kerül sor. Vásároltunk a szobájába egy fűtőtestet, mert a hideg éjjelenként elviselhetetlen fűtés nélkül. Magam részéről az utolsó héten meg voltam fázva – amit azért írok múlt időben, mert szeretném, ha már vége lenne. A szemem be volt gyulladva, folyamatosan folyt az orrom, szóval a szokásos, igazi, novemberi közepi megfázásomat éltem át. (Otthon szinte menetrendszerűen ez novemberre volt ütemezve, de azt hiszem, tavaly kimaradt, mert akkor épp Svájcba készültünk, és nem volt időm rá.)
A júniusi, brisbane-i megfázás azonban épp a vizsgaidőszak kellős közepén ért, és azt hiszem, a szervezetem úgy időzített most is, hogy pont akkor legyek a legrosszabbul, amikor épp hétvége van, vagyis, amikor Jameséknél ebédeltünk, és vasárnap, amikor a templomi kórussal énekeltünk. Így nem pihentem ki, hanem halmoztam, ezért még ma is, mikor az utolsó vizsgázóim jönnek, egy kissé be van dagadva a szemem, meg folyik az orrom. De sebaj, feltöltöm az internetre az osztályzatokat, meg kijavítok néhány dolgozatot, és 24-én este megüljük a déli félteke legrövidebb éjszakáját. (Ami tudom, hogy egy éjjellel hamarabb van, de már otthon így szoktuk meg a Szent Iván-éjt.) Laci utolsó vizsgáján is túl lesz addigra, és áthívtam Maree-t meg Samet egy vacsorára. Megpróbálunk Krisztiánnal egy gulyáslevest összedobni.
Erről jut eszembe, hogy kaptunk egy kis levest az egyik kórustagtól, aki miután megtudta, hogy betegségem miatt elmarad a kóruspróba, felhívott, hogy akkor öt körülre áthozna egy kis csirkelevest. Vasárnap, a templomban látták, hogy nem vagyok valami jól, és azt javasolták, hogy próbáljak meg a chicken soup-pal (csirkelevessel) meggyógyulni, mert az csodákra képes. Erre mondtam, hogy lehet, csak még sosem főztem, pedig Krisztián mennyire szereti. Úgy látszik, fellelkesültek, és Owen meg a felesége így próbálnak egészséget önteni belém. Tegnap este tehát csirkelevest vacsoráztunk, ami tele volt zöldséggel, és még nekem sem volt elég sós, de nagyon ízlett.
Időközben felajánlottak egy permanent statust (állandó munkaviszonyt) az egyetemen, amit tegnap elfogadtam, hiszen rengeteg előnnyel jár az itt-tartózkodásunkat illetően. Ez a lehetőség egyébként annyira felkavart bennünket és mindenkit körülöttünk, hogy napokon át rágódtunk rajta családdal, barátokkal, ismerősökkel, Jamesszel, Philipp-pel, Maree-vel. Végül Krisztiánnal megállapodtunk, hogy az elvállalása nem jelent sokkal nagyobb kötöttségeket ránk nézve, mint ami eddig is fennáll, viszont sok előnye van. Philippnek, a legigazibb főnökömnek még nem mondtam meg a döntésünket, azt ma jelentem be.
Ha végre túl leszek mindenféle osztályzat-feltöltésen, meg dolgozatjavításon, meg vizsgáztatáson, akkor én is belekezdhetek teljes gőzzel a téli szünetünk szervezésébe. Krisztián Lacival már rengeteg dolgot elintézett az utunkkal kapcsolatban, néha-néha én is belefolytam a beszélgetéseikbe, így tudom, hogy szállások, autóbérlés nagyjából rendben vannak, a kaját meg még megbeszéljük. Balázs, a tesóm pedig otthonról Sydneyn keresztül egyenesen Alice Springsbe jön, ahonnan együtt kocsikázunk tovább az Uluruhoz. AAAAAAAAAnnyira izgatottak vagyunk az utat illetően, mert végre valaki jön otthonról, akit fizikailag is megérinthetünk, és mert ez egy hihetetlen hosszú út lesz, tele olyan dolgokkal, amikről egyelőre csak elképzelésünk van, és tudjuk, hogy életre szóló élmény lesz.
Előtte azonban Krisztiánnal elutazunk Mackayba, ahol egy háromnapos kurzust tartok Judyval, és utána pár napig körülnézünk a környéken. Amint hazaérünk hétfőn estefelé, egy kis alvás, és irány a Szent Hegy, az ULURU.

Május 25-31.

Nagy örömünk, hogy kedves kórustársaink gyerkőce Avarkeszi Dániel Péter tegnap éjjel 23 óra 25 perckor világunkba érkezett. Gratulálunk a kedves Mamának és Papának, Szilvinek és Péternek.

Elmaradt naplótöredékek:

Kedd: Réka csodásan próbál a templomi kórussal, igaz a csodás hangjukat még csiszolni kell, de van remény. Krisztián nehezeket emel a halboltban, erre vagy másra fájdalmassá kezd válni az alhasa.

Csütörtök: Krisztián még nem tudja, de utolsó nap a halboltban. Mintha megérezte volna, a már régóta tervezett reggeli fényképezést ma nem szalasztotta el. Képek a helyükön. Munka után még elmegy az egyetemi oboa-zongora koncertre, majd hazatérve ismét pihenni indul, ám ráeszmél, hogy az előző napok során pihenéssel megoldani próbált fájdalomcsillapítás sikertelen, miután a követő munkaszakaszok során újra és újra csak erősödik a fájdalom. Rékával konzultál, majd egyetértő gondolatokkal felvértezve főnökének telefonál, hogy az aznapesti és másnap reggeli takarítást nem vállalja, miután a fájdalom nem tűnik, és csak rosszabbodik, ha így folytatja. John, kedves főnöke megértő, és ajánlja, hogy mielőbb keressen fel egy orvost, mert ki tudja mi a baj, és mennyit kell várni a megoldásra… Krisztián lepihen, majd mikor Réka hazaér eldönti, hogy másnap ha nem javul az állapota orvost keres fel, mert lágyéksérvre gyanakszik.

Matthew kedvenc nótájának szövege (dallama folyamatosan változó, így nehéz közölni):

I’m just a lonely cow,
Living my lonely life,
Sometimes I feel so exploited.
Ireland won’t be free,
Until I marry my tractor.

fordítása kb.:
Én csak egy magányos marha vagyok,
Élem magányos életem,
Néha oly’ kihasználtnak érzem magam.
Írország nem lesz szabad,
Míg hozzá nem megyek a traktoromhoz.

Péntek: Réka ma otthon marad, hogy segítsen sebzett házastársán, és miután Krisztián jelzi számára, hogy nincs mese, ez nem vicc, telefont ragad, interneten böngész, hogy merre, s hová ezzel. Összegezve, megtudtuk, hogy egy lágyéksérvműtét ára 3000 AUD a sérvklinikán, s miután még nem tettünk szert egészségbiztosításra, ez az összeg ennyi, plusz a konzultáció 110 AUD, plusz az előzetes helyi doktori vizsgálat ára 45 AUD… hát ennyi. Beletörődnek, az egészség mindenekelőtt. Lyndontól megkapják két felnőttorvos címét, melyek 5 percre találhatóak otthonuktól. Réka az egyiknél be is jelenti Krisztiánt 16:45-re vizsgálatra. Laci is érkezik, mint azt korábban megbeszélték, igaz akkor még orvosról nem volt szó, de velük tart a kedves fiú, jóban, s rosszban jóbarát. Az orvost második körre meg is találják, miután a címet hordozó lap otthon maradt, s így megkésve bár, de törve szerencsére nem megérkeznek a rendelőhöz. Kellemes fiatal hölgy fogja őket, adatokat vesz fel, hellyel kínál. Réka a gyerekjátékokkal játszik, Krisztián szórakoztatja Lacit, Laci szórakoztatná a fiatal hölgyet, a fiatal hölgy meg szemérmesen kétszer is köszönne. Aztán egy tündéri doktornéni tűnik fel a folyosón, de még van előttük valaki, úgyhogy még várakoznak. Laci elmeséli, hogy melyik ismerőseit műtötték lágyéksérvvel, és hogy szinte minden évben valakit, hát most Krisztiánon a sor vajh? Igen, rajta, már szólítja is az orvosnéni. Kikérdezés, beszámolás, szemrevételezés, megállapítás, megkönnyebbülés, teendők, elbeszélgetés. Kijövet Krisztián odaszól a többieknek: nem sérv. Huhh. A dokinéni meg odaszól a fiatal asszisztensnek: ne kérj tőlük pénz. Huhh. Kórisme: hasi izomrost szakadás. Teendők: pár hét pihenés, kezdetben az esetleges belső vérzés elállítására jegelés. Az hideg ám!

Péntek este: Krisztián jegel. Réka és Laci tévét legel.

Szombat: Krisztián jegel. Réka és Laci tévét stb… aztán finom rántottgombát ütlegel össze, és kellemes sültkrumplival és idénysalátával tálal :) nyamm majd ezt mind a hárman belegel.

Vasárnap: Réka templomba a kórushoz 9-re, Laci könyvtárba fél 10-re, Krisztián jegel, pihen, jegel. Hideg.

Vasárnap délután: és ez nem Zorán szám… szóval Réka karfiolpaprikást készít rizibizivel, amire már Laci is megérkezik, hiszen a fogkrém ottmaradt, meg úgyis ott volt a könyvtárban 4 percre, úgyhogy megint együtt a nagy csapat. Laci el. Réka és Krisztián tévét… nem is érdekes, de végre nem jegel.

Hétfő: ez van ma. A reggel az otthoni kórus néhány tagjával indult, miután összegyűltek, hogy meglepjék Szilvit egy látogatással, de ez elmaradt, miután Danika hamarabb útnak indult, mint azt gondolták volna a meglepők. Így, néhányójukkal kellemes internetaudiovizuális kapcsolatot létesítettünk, majd Réka el a suliba, és mire beért már a kórusrészlet is el, ki amerre kell. A nap eltelt, ma már nem jegel, Réka hazatérve finom eledelt emelt. Rántottásvirsli. Nyamm. Eszünk, míg van eszünk. Pár netcset, Réka nézi a Big Brother meccset, és már el is múlik a nap. Hogyan tovább? Vár a holnap!

Vers, mert vers a lelke mindennek:

Béke, nyugalom,
Bezárom a halboltom.
Újabb kapuk nyílnak távol,
Pár lépés és beléphetek.

Derűs az est,
Csendet fest az ég,
Van új lég.

Tehervonat robog a távolban, s mára már újra értelmet nyert.
Vajon mi a nehezebb,
Az, ami a lelkedet nem engedi emelkedni,
Vagy ami kezedet húzza, s égeti el?

Szép gyermekkori álmok:
Futkorászás, viháncolás, csínytett,
Mind visszavárnak, mind visszavágynak.
Eljő’ az idő, mikor majd mind eggyéválnak.

(gyk)

Május 23. vasárnap

Tegnap délutánra és estére kisebb összejövetelt rendeztünk Laci szülinapja megünneplése végett. Lilla és Balázs már elég régen meg lettek hívva, de közben a templomban megismert Balázs is csatlakozott a sereghez, mivel szegénynek mennie kell eddigi vendéglátóitól, és erre az estére hozzánk szegődött. Szóval hatan voltunk, palacsinta-tortákkal készültem, de hiába csináltam kétfélét, egy túrókrémest és egy csokis-lekváros rakottat, elég kevésnek bizonyult. Hihetetlen hamar elfogyott mind.
A palacsintaevés után meg játszottunk, beszélgettünk, és persze rengeteget nevettünk. Lillával kipróbáltuk, hogy le tudunk-e hídba menni. Neki könnyen ment, én csak a fejenállással szereztem magamnak sikerélményt. Mindent összevetve már régen mulattunk ennyire jól, és örültünk, hogy ismét egy kis energiát nyertünk a buliból.
Laci péntek délután érkezett, és egyből egy pizzával indítottunk az Indooroopillyben található Domino Pizzásnál, amit itthon fogyasztottunk el. Amíg a pizzára vártunk, elmentünk a Targetben, hogy vásároljunk egy meleg kardigánt nekem. Jól jön ez még az Ulurunál.
A pizza után szokásos semmittevés, kicsit alvás, aztán Krisz elindult dolgozni. Mintegy húsz perc múlva megszólalt Laci telefonja, a vonal másik végén Krisztián. Rosszat sejtettem, és előérzetem valamennyire beigazolódott. Az autó kipufogója felmondta a szolgálatot, és pótlásra szorult. Munka után telefon az RACQ-nak, hazavontatás, itthon tanácskozás, hogy legyen a másnap. Laci felajánlotta, hogy hajnalban beviszi Kriszt dolgozni, majd ketten két autóval elvisszük a szerelőhöz az autót (MIDAS Indooroopillyben), utána bevásárolunk a piacon, és végül elmegyünk Carindale-be Kriszért. Ez pont így történt, azzal a különbséggel, hogy Carindale-ből hazafelé csörgött a telefonom, hogy mehetünk az autóért, mert kész lettek vele. Otthon hihetetlen fáradtság tört ránk, mivel mindannyian későn feküdtünk, korán keltünk, és úgy döntöttünk, hogy még nem kezdjük el a palacsinta készítését, hanem inkább pihenünk.
A délután folyamán megérkezett Balázs a Roma Street-re, ahonnan kocsival hazahoztuk. Lilláék a munka után, hat körül érkeztek, amikorra megsütöttük az összes palacsintát, így a desszerttel vártuk őket. Már éjfél előtt hazament mindenki, Balázs pedig miután megnézte a Magyar Vándor c. film első felét, elment aludni. Krisztián egy kicsit még beszélgetett az interneten, aztán mind nyugovóra tértünk.
A Magyar Vándort egyébként Lilláékkal, Lacival már korábban megnéztük. Nagyon tetszett.
Vasárnap reggel istentiszteletre mentünk, és a templomban a hirdetéseknél felállított a hirdetést végző Owen, hogy bemutasson, mint a kórus új vezetője. Kedden fél hattól próbálunk a gyülekezeti teremben, ami a templom alatt van. Megbeszéltem Owennel, hogy öt óra körül jön értem, hogy elvigyen a próbára. Pünkösdkor már éneklünk, de azt még az Marcus, az orgonista tanította be, így én csak a próba második felét tartom. Azt gondoltam ki, hogy a következő vasárnapra, Szentháromság ünnepére is választok egy éneket, amit a kórus énekelhet.
Balázs az istentisztelet után megkapta újabb vendéglátóit, a lelkészt és családját, illetve ők kapták meg Balázst. Owen pedig egy új egyenruhát, a St. Peter’s Lutheran College egyenruháját nyomta Balázs kezébe, aki boldogan vette fel a kabátkát és a kalapot. Ez egy elég jó nevű iskola a környéken, ahol állítólag német módszerekkel oktatnak. Owen felesége valamilyen adminisztrátori állásban dolgozik ott, bár pedagógus végzettsége van. Egyébként ő szervezi a jövő heti vasárnapi gyülekezeti ebédet, amire egy csomó nemzeti kaját készítenek a gyülekezeti tagok. Én is csinálok rakott krumplit, de lesz olasz minestrone leves, pizza, görög, wales-i, finn, dán, észt és még jó sok fajta kaja. Talán beszámolok róla. De még egy érdekességgel készülnek a templomban. Előző nap feldíszítik a különböző nemzetek zászlóival és más jelképekkel a templomot, és az evangélium olvasása előtt egy csomó nyelven készülünk felolvasni a János evangéliuma 3. fejezet 16. versét. Még nem tudom, hogy én olvasom-e, mert a lelkésztől kaptam egy postai úton feladott levelet pénteken, amiben engem jelöl meg a magyar nyelvű olvasásra, de én szeretném ezt a Balázsra áttestálni, mivel akkor már egészen valószínű, éneklek az énekkarban. Meglátjuk.

Május 19. szerda

Most egy kis kényeztetés következik, amennyiben egy napon belül folytatjuk a naplót.
Egy kis bevezetés, miért nem írtam eddig. Az történt, hogy egyszer csak kevésbé érdekesnek kezdtem érezni az itt töltött napokat, azt vettem észre, hogy ha követni akarom az eseményeket, akkor szinte semmiről nem kellene beszámolnom, mert szinte alig történik említésre méltó dolog. Vagy ha mégis történik, akkor azt nem akarom megosztani, hanem sajátnak szeretném tudni, egy másik létsíknak, mint ami mások számára elmondhatnék. Röviden, meguntam.
Most, mikor halljuk mindenhonnan, hogy hiányzik a beszámolónk, hogy rengetegen töltötték azzal drága idejüket, hogy olvasgatták bugyuta sorainkat, talán motiválva érzem kicsit magam, hogy folytassam az írást néha. Krisztián meg szinte bevezetett, felkért tegnapi irományában. Szóval újra kedvet kaptam hozzá. Csak azt nem tudom, hol kezdjem, mert azért történtek dolgok.
Például kétszer is tök rosszat álmodtam. Azóta jobban vagyok. Sokszor érzem a szinte végtelen honvágyat, és hogy sokáig csillapítatlan marad ez a vágy. Elég fura, és kellemetlen érzés. Olyan depresszió-féle, mint amikor valaki nem mondhatja el senkinek… Aztán egyszerre megszűnik, majd újra rám tör. Ilyenkor az msn-en a nevem valami nagyon brutálisra vált, például „Réka azt hiszi, megőrült…” vagy valami hasonló. Krisztián általában nincs itthon, mikor hazaérek, mert este későig dolgozik, ilyenkor van, hogy felhívom Lacit, Lillát vagy Balázst, hogy beszéljek. Néha átjönnek, és segítenek. Jó, hogy itt vannak, de már egészen komolyan érezni, hogy nem pótolhatóak az otthoniak.
Július közepére, a téli szünetre szervezünk egy kirándulást az Uluruhoz, amit itt általában Ayers Rock-ként emlegetnek. Úgy gondoljuk, kocsit bérlünk, és felváltva vezetünk, bár Balázsék talán repülnek, majd ott csatlakoznak hozzánk, mert az út jóval több, mint 3000 km, és Lillának akkor kezdődik az extra munka. Laci úgy tervezi, hogy legfeljebb három nap alatt odaérünk a sivatagon keresztül.
Ezt megelőzően egy téli kurzust tartunk Judyval Mackayban, ahova Krisztián is elkísér, majd a háromnapos tanulás után téli esőerdő nézőbe megyünk, majd onnan repülünk haza, és rögtön másnap indulunk a sziget belsejébe. Már nagyon várjuk, hogy végre sivatagot is lássunk. Sokan figyelmeztettek, hogy mire vigyázzunk, de szinte ugyanazokat a dolgokat mondják el, amelyeket a térképek hátulján és az útikönyvekben olvashatunk. Ilyenek például, hogy sötétedés után ne vezessünk, mert mindenféle állatok száguldozhatnak, ugrálhatnak, futhatnak keresztbe a kocsiúton. Persze igen valószínű, hogy nekünk muszáj lesz naplemente után, illetve napfelkelte előtt vezetni, mivel elég hosszú utat kell megtennünk behatárolt idő alatt. Szóval izgalmas kirándulásnak nézünk elébe.
Laci tegnap töltötte be 28. születésnapját, és nem tehettük meg, hogy hagyjuk az előadására készülni e jeles napon. Egyébként szinte állandóan az esszéit és előadásait irogatja, amikor valahova elhívjuk, de mostanában már alig két perc győzködés után át szokott jönni. Ezek az átjövetelek általában valami hatalmas vagy eggyel kisebb méretű kajálásokba torkollnak. Komolyan mondom, hogy mire hazamegyünk, nem fog nehezemre esni bármit megfőzni. Végül is olvasni tudok, és már volt pár sikerélményem. A legutóbbi ez a palacsintázás volt, tegnap. Jól előkészítettünk mindent, Laci egy fél órára átugrott valamikor a nap felénél, mi meg addigra bekevertünk tölteléket, palacsintát, és elkezdtük sütögetni a tésztát. Előző nap tesójával interneten megtárgyaltam, milyen palacsintát szeret, aztán anyukája segítségével kisütötték, hogy a baracklekvárosat eléggé. Na, az nem volt…, nem vettünk baracklekvárt. De nem azért, mert nem akartunk, hanem mert én úgy emlékeztem, hogy Laci nem szereti a lekvárt. Ezt mondta, amikor Krisztián a narancslekvárját elkészítette. Hát majd legközelebb. (Bár a következő szülinapján már nem lesz itt, akkor talán otthon megkapja.) Azt hiszem, azért kicsit meglepődött, amikor bejött, és már az udvaron hallotta az aktuális kedvenc zenéjét, a Jamiroquait, aztán megérezte a palacsintaillatot.
A palacsinta nem fogyott el, aminek örültem, mert Jenny, a magántanítvány már többször emlegetett nekem, hogy Kecskeméten annak idején micsoda palacsintákat, réteseket evett. Aztán lehűtöttem, hogy itt nem fog, mert én még sosem csináltam olyat. Na, most igen. Vittem neki pár palacsintát, és el volt ájulva tőle. Elég szépen ejtette ki: „turós pálácsintcá”, így hát megkínáltam.
Időközben lett két újabb magántanítványom, vagyis nem is igazán magán, mivel a csoport tagjai, csak ha már megkértek rá, szeretném felzárkóztatni őket. Két srác, illetve az egyik ismerős lehet azoknak, akik már elejétől fogva figyelemmel kísérik iskolai életemet. Mick-nek hívják, és kissé idősebb a többieknél, ősz hajú, copfos. A másik meg a dobos, akinek norvég felesége van, és a nyáron egy évre Norvégiába utazik, mert ott fog drámát és zenét tanulni. Ők ketten kerestek meg, hogy magyarázzam már el nekik az egyik anyagrészt, aztán mondta Mick, hogy neki egyáltalán nem mennek azok a dolgok, amiket a vizsgán fogok kérdezni, erre megszerveztem nekik a külön időpontot. Már két napja járnak, és tényleg észre lehet venni, hogy mennyire vevők a dolgokra, és hogy nagyon akarnak tanulni. Újabb sikerélmény. Ja? És nem tudom elfelejteni, hogy Mick az, aki korábban beszólt az órákon. Szóval vele is elég jóban lettem mára. (Már tegeződünk.)
James advanced aural class-ja, a szerdai, vagyis a mai egyre jobban megy, egyre többet próbálok velük, és úgy néz ki, hogy július végén lesz egy kórustalálkozó, ahol mi is éneklünk valamit. Na de ez majd később. Most megyek játszani. (Ez történik olyankor, amikor már nincs kedvem, vagy egyáltalán nincs kedvem a naplót írni.)

Május 18.

Május 18. (kedd)

Újra itt.

A múlt hónap alatt sokminden történt, amikről majd mesélek, ha aktuális lesz.

Tömören: Mindketten rendesen dolgoztunk, kocsink kéthete megint megadta magát épp mikor munkába mentem délután, kijöttek, megnézték, elvontatták, Balázs segített eljutnom John lakására, hogy az autóját kölcsönvehessem, mert másnap azzal tudtam csak időre beérni, két nap alatt megvolt, $364 szervizdíj. Múlthéten csütörtökön felmondtam, mert álláslehetőség kínálkozott, nagyon sajnálják, és nem akarnak engedni. A héten lesznek fejlemények. Réka nagyszerűen tanít, úgy néz ki a templomi kórust is elkezdi lassan vezetni, ahová járunk (St. Andrew’s Lutheran Church), a múlt hétvégén kiskurzust tartott egy középkori zenészcsapatnak, ami remekül sikerült, lehet, hogy ott is lesz folytatás.

Igyekszem pótolni az elmaradt részleteket.

Ma Laci szülinapja volt. Készítettünk palacsintát tiszteletére. Túrós, mogyorós, kókuszos és kakaós készült, vadcseresznye, hamvas áfonya (cranberry) és tejszínhab díszítésével. Utána mozdulni nem bírtunk. Képeket sajnos nem készítettünk, de vasárnap folytatjuk az ünneplést, ahol valószínű már Lilláék is jelen lesznek, akkor majd kattintunk párat.

Hűvösek a hajnalok, éjszakák, reggel már elkel a pulóver, mikor munkába indulok. A napkelte gyönyörködtető, érdekes, hogy itt a holdsarló alúl látszik, mikor nem teljes, és nem oldalt. Lilla szerint a déli-félteke okozza. Szóval felmondtam múlthéten a halboltban, mert erre az elhatározásra jutottam, döntöttem, és elmondtam Miwa-nak, hogy keressenek helyemre valakit. Pontosan ahogy kérte, adtam 2 hét felmondási időt. IKEA-nál úgy néz ki lesz lehetőségem, részletek a héten derülnek ki. Emellett Lyndon Réka kolléganőjének férje is beajánlott a cégénél (Mater Hospital Services), ahová elküldtem az életrajzomat, és valószínű hívnak majd, amiután lehetőségem nyílik egy hónapon át heti két alkalommal IT-s munkát kapni, és ha meg lesznek elégedve, vagy munkát, vagy tőlük jó referenciát kaphatok.

A hűvös ellen vettem ma egy kis halogénes fűtőtestet, ami forog és 3 féle erősségű meleget ad. Ezzel melegítjük épp a hálószobát, ahová nemsokára már én is betérek. Holnap megpróbálom összeszedni mindazt ami kimaradt. Remélem sikerül a folytatás. Nagyon sokfelől kaptunk jelzéseket, hogy kár, hogy abbahagytuk az írást. Rékát kéne még valahogy rávennem, hogy írjon, mert azzal sokkal könnyebb dolgom lenne. Üdv mindenkinek.

Vers mindenkinek:

Áll az idő, pedig gyorsan elszaladt a nap,
Kedves emberek távol maradtak.
Olyan, mintha némák lennének,
Vagy csak minket nem érne el a hang.

Messze? Közel? Nem érezni a távolságot…
Mind itt van, mégis elérhetetlen,
Persze ez csak a testnek lehetetlen.
Amit érez a lélek elérhető… nincs rá szó,
Az úgyis csak keretbe zárná.

Holnap találkozunk!
Ma még csak álmodunk arról,
Hogy eljött a holnap, melyet mának hívhatunk.

(gyk)

Április 19-21.

Április 19. (hétfő folytatás)

Kinéztem a buszok menetrendjét, amivel el tudok jutni a Carindale-i bevásárlóközponthoz, és úgy terveztem, hogy fél 4-kor indulok ahhoz, hogy a megfelelő buszokat elérjem. Később hívtam a szervizt, hogy miként áll az autókával, és mondta, hogy nem biztos, de elképzelhető, hogy még ma meglesz vele, de miután mondtam neki, hogy ha 4-ig nem tudok érte menni, akkor elkésem, felajánlotta, hogy kaphatok kölcsönautót ingyen. Persze ekkora munkadíj mellett… 530 AUD (380 AUD kuplung kit, és 150 AUD munkadíj) Mondta, hogy ha 5 előtt tíz perccel megyek, vagy a saját, vagy a kölcsönautót megkaphatom, merthogy a kölcsönautót háromnegyedre hozzák vissza. Innentől kezdve jól átszervezhettem az életemet, mert hogy autóval másnap 6-ra is beérhetek. No, ezt azonnal meg szerettem volna beszélni Miwa-ékkal, csakhogy a telefonjukat hiába hívtam 5-10 percenként, egyfolytában foglalt jelzés volt csak. Úgy döntöttem, még hogyha el is kések, akkor is jobb nekik, hogy holnap tudok menni dolgozni rendesen, valamint nem is kell külön buszra költenem azt a pénzt, amit épp a takarítással összeszedek, úgyhogy az autót választottam. Úgy gondoltam, odamegyek kicsit hamarabb, hátha előbb elindulhatok vele, és akkor nem kések, és mindenki örül. Nem így lett, mivel a 3. busz állt csak meg, mert az összes előző televolt pakolva emberekkel, és most nem indítottak pótbuszt a tömeg miatt, ahogy egyszer már korábban megtették, úgyhogy a 3. busszal elindultam, amiről ráadásul még át kellett szállnom Toowongban, mert csak odáig közlekedik, és hatalmas dugó is volt. Így 5 után tíz perccel értem el a szervizt, ahová a buszmegállótól rohantam. Közben folyamatosan próbáltam Miwa-ékat, de ugyanaz a foglaltjelzés. Végül a szerviznél hívott Miwa, hogy hol vagyok, amikor vázoltam, hogy mi történt, és miért döntöttem így. Mondta, hogy rendben van, csak 6 előtt érjek oda mindenképp, mert akkor zárnak. Autónk kész lett, úgyhogy szerencsénk volt, és máris száguldottam a boltba.
6-ra érkeztem, szegények már nagyon vártak, de amikor megtudták, hogy reggel tudok menni időre már sokkal jobban örültek, mert a mostani takarítást késve is el tudom végezni, de a reggeli busszal csak 7:35-re értem volna be reggel 6 helyett, és az elég sok kiesés. Miwa adott egy adó meghatározó papírt, ami szerint legálisan leszek alkalmazott. Nagyon örültem neki. Mondtam, hogy még intéznem kell az adószámom státuszát, mert nem-rezidens adószámot kaptam, amit elrontottak, miután mi adózási szempontokból rezidensek vagyunk.
Takarítottam, majd hazajöttem, és kipihentük a nap fáradalmait.

Április 20. (kedd)

Reggel 6-ra mehettem a kocsikánkkal és nagyon jó volt újra autóval közlekedni, újra a szokásos hajnali fényeket látni. Egyszerűen gyönyörű az ég alja, ahogyan a kelő nap megvilágítja. Vöröses kékes árnyalatban úszik, mellette a Brisbane folyó víztükrében visszakacsintó éjjeli lámpafények. Classic FM szól a 106.1-en. Reggel mindig inkább komolyzenére vágyom. Este, amikor jövök haza meg inkább régi angol slágereket hallgatok. Munka után jöttem Rékáért, és indultunk is Balázsékhoz ebédelni, valamint filmeket cserélni. Nagyon fincsi kis ebédet kaptunk, ami után Réka Lilláéknál maradt, amíg dolgoztam.
Ma megkérdeztem Miwatól, hogy miattam küldték-e el Alfit, mert már nagyon bántotta a csőrömet, hogy nem tudom igazán. A válasz az volt, hogy Alfi becsapta őket, és ezért kellett mennie. Kérdezte, miért vagyok rá kíváncsi, és kérte ne mondjam tovább. Mondtam neki, hogy nagyon kedveltem a görög férfit. Olyan fura, alig hiszem el, hogy igaz.
7 után vissza is értem Rékáékhoz, ettünk sültgesztenyét, beszélgettünk, majd este Réka vezetett haza, amíg elszundíthattam az anyósülésen, ami jelen esetben a baloldalon volt.

Április 21. (szerda)

Miután hazajöttem Rékával beszéltünk az interneten, egyszerre ebédeltünk. Felhívtam egy hölgyet az adószámom miatt, aki megadott egy címet, ahová küldenem kell a kérelmet, hogy módosítsák a rezidens státuszomat. Szerencsére interneten találtam egy oldalt, ahol pár kérdés alapján mindenki megtudhatja, hogy rezidens-e adózási szempontokból, vagy sem. Az oldal címét közlöm, mert egyeseknek esetleg érdekes lehet. http://www.ato.gov.au/scripts/axos/axos.asp?CONTEXT=&KBS=resi001i.xra&go=ok
Megfogalmaztam a levelet az adóhivatalnak, és az oldalról nyert alátámasztási pontokkal megerősítettem kérelmemet.
Háromra mentem a Health Compass-ba, hogy Penelope-val tárgyaljak a munkáról, akire fél órát kellett várnom, mert épp kezelt. Elmondta, hogy teljesen rendben van az anyagom, a végzettségem is szuper, és hogy egy tisztánlátótól is kikérte a véleményt rólam, és üdvözöl a fedélzeten. Most már csak annyi a teendő, hogy egy általam kiválasztott színre 25 példányban fénymásolunk szórólapot, melyet majd elhelyeznek a rendelő brossúrájában, és az arra tévedő paciensek szembetalálkozván a nevemmel, adataimmal esetleg időpontot kérnek hozzám. Kíváncsian várom, és amint lesz élményem, beszámolok róla.
Ezután dolgoztam, majd hazajöttem, Réka dolgozatokat javított.

Április 10-19.

Április 10. (csütörtöki kiegészítés, szombat)

Visszatérve a csütörtökre… Szóval ma reggel 6-ra mentem, és tudtam, hogy a mai nap lényegesen terhelőbb lesz, mint az eddigiek, miután ma nagycsütörtök van, és másnap zárva a bolt. Így is lett, a reggeli előkészítéssel kezdődött, mely a mai napon számomra vagy 4-5 féle rák kiolvasztása, majd a kirakatba szállításából állt. Ehhez persze számos vödröt, műanyag konténert kellett használni. A dolog úgy történik, hogy kétféle hűtőszoba van, az egyik fagyasztó, a másik hűtő. Tudván, hogy a mai napon rengeteg tengeri ételt fogunk árusítani, már az előző esti takarításkor jópár halas és rákos kartont kint kellett egymástól szeparáltan felállítanom, hogy reggelre jól kiolvadjanak. Amikor valamelyik halfilé vagy rák fogyóban van odakint a kirakatban, akkor John szól, s nekem gyorsan prezentálnom kell a pótlást.
Rákoknál a nagyon fagyott kartonokat háromszor, négyszer földhöz kell vágni, ezzel a jégburkot a papírkarton belsejében megtörni, majd műanyag konténerbe zúdítani a jégarcú rákokat, erre vizet engedni, majd pár perc múlva egy nagyobb vágódeszkát szűrőnek használva csak a vizet leönteni róluk, ezeket kiszállítani, hogy feltöltődjön az űr. Halaknál ugyanez, csak vízzel feltöltött mosdóban olvasztjuk a halakat – melyek filénként műanyagba vannak csomagolva -, majd miután kiolvadt, kisebb tálcákon, konténereken kell kiszállítani a kirakat mellé, majd ott szépen ráfektetni egyesével a többi halfilére. Az egész nem túl bonyolult, csak nagyon gyorsan kellett mindent végezni, valamint a külső térben 6 eladó srácot, lányt kellett kerülgetnem, akik szintén gyorsan kellett kiszolgálniuk a vásárlókat, akik ma rengetegen voltak. Szerencsére a fiatal eladók kék és rózsaszín nyúlfüle kellemesebbé varázsolta a nap hangulatát.
Megállás nélkül halat, rákokat töltöttem, valamint néha-néha még snapper-t (halféle, nem találtam a szótárban) is kellett pikkelytelenítenem, majd pucolni. Ezt ma mutatta meg John először, hogy mégis mi vele a feladat, aztán szépen lassan belejöttem. A dologban a szép az, hogy a sürgető vásárlók nem engedtek odáig, hogy elgondolkozzam azon, hogy ez nekem esetleg nem megy, vagy bármi, mert tenni kellett. Legnehezebben a lazac feltöltés ment, mert olyan salátaszedő csipesszel, csíptetővel (magyarul nincs rá jó szavam, angolul ’tongs’) kellett egyesével a leghátsó (kívülről a vásárlókhoz legközelebb eső) tálcára pakolnom vagy 5 pakk lazacot, és nagyon csúszósak ezek a lazacfilét, és a kezem rendesen görcsölt. Utána a makréla szeletelése alig ment. Ami amúgy sem egy egyszerű dolog, mert van egy erős gerince, amit csak recés késsel lehet átvágni, vagy a sima nagykéssel, csak nagyon erős nyomással. Még a görög Alfinak is nagyon nehezen ment, aki 10 évet dolgozott ugye a halszakmában.
Rettenetesen sajnálom, hogy elküldték ezt a kedves embert… Volt is bennem egy kis belső harc, hogy talán miattam küldték el, de valószínű nem, mert hát elmondása szerint nem én voltam az egyetlen tanítványa, és igazából nem is tanított meg még mindenre, amikor már nem jött többet, úgyhogy vagy összevesztek John-nal, vagy történt valami, de a srácok közül sem tud senki ennél többet. Mindenki nagyon sajnálja, hogy nem dolgozik többé velünk.
Miután elérkezett a 8 óra rendesen kialudt bennem az aktív láng. Miwa is többször megkérdezte, hogy megvagyok-e még, meg hogy tartsak ki. Meglepetésemre nem kellett a mai napon takarítanom, amit bár elolvashattam a heti munkarendemben, csak úgy véltem, hogy elfelejtették odaírni a C (cleaning – takarítás) betűt, mert a mai napra három szünetet is jelölnie kellett Miwa-nak, és gondoltam ez lemaradt. Mielőtt eljöttem volna Miwa utánam szólt, hogy várjak kicsit, kimentem hozzá, azt gondoltam, hogy segítenem kell, de azt mondta, hogy odabent várjam hátul. Ajándékot kaptam tőlük, és azt kérte, hogy ne említsem a többieknek, mert csak én kapok. Kaptam vagy 17 db ’ocean king’ rákot, két szelet lazacfilét, valamint egy magas Dove csokidobozt. Nagyon örültem, hogy a hideg külsejük mögött ilyen kedvességgel szándékoztak megörvendeztetni. Itt kívánom megjegyezni, hogy bár kevés érzelem olvasható le az arcukról, Miwa-val rendszeresen épp mikor a takarítást kezdem váltunk néhány szót, és mindig megkérdezi, hogy minden rendben van-e.
Egy szó, mint száz, jó kedvvel, kissé kifacsartan indultam Rékáért a városba, ahol tanítványaival volt a Szent András Evangélikus templomban. Amikor odaértem épp hordták kifelé az oltárról fosztott gyertyát, s kellékeket.
April és Jenny volt Rékával, akiket meginvitáltunk vacsorára. Hazafelé vásároltunk fekete olívabogyót, gombát, kaliforniai paprikát és bazsalikomos paradicsomszószt, melyből a lányok kiváló tésztát teremtettek, amíg én tisztálkodtam. Kellemesen eltöltöttük az estét, majd hazaszállítottam a lányokat, és nyugovóra tértünk.

Szombaton 9-re mentem, az ebédszünetet leszámítva 15:50-kor hagyhattam abba a munkám, mielőtt a takarítást elkezdem. A szünetek alkalmaival fél órám van töltekezésre, melyet rendszerint bamba áruházi sétával töltök, vagy amikor már arra sincsen indíttatásom egy padon ücsörgök, relaxálok. A takarítás után hazaindultam, majd otthon töltöttük az estét Rékával.

Április 11. (vasárnap)

Reggel 10-re mentünk templomba, mely kb. 10 percre van tőlünk a városban. Amint elindultunk az autóval, Réka rámkérdezett, hogy miért mutat az óra 8:38-at. Mondtam, mert annyi az idő. Réka ébresztett, nem néztem az időt, és elszámolta magát egy órával. Ha már elindultunk nem fordultunk vissza, és elmentünk a Roma Parklandba, ahol kellemes félórát, háromnegyed órát eltöltöttünk. Rengetegféle bokor, faféle található a parkban, leírhatatlan gyönyörűség. Tó, esőerdő, domb, vízesés, piknikterület, nagy füves rész, minden mi szemnek és léleknek csodálatos. Jó néhányan itt töltötték el reggelijüket, melyet a felállított BBQ-s standok melletti asztalkáknál szervíroztak maguknak.
A húsvét vasárnapi istentiszteletről majd Réka jól beszámol, vagy nem.
Innen hazamentünk, majd bevásároltuk az esti vacsora kellékeit, melyet Lilláéknak és Lacinak készítünk majd. Balázzsal és Lillával fél kettőkör találkoztunk a Roma Parklandnál, hogy közösen végigcsodáljuk egy vezető néni segítségével, aki kettőtől ingyenes túrával ajándékozott meg. Végigsorolta a bokor és fa csodákat, melyik honnan származik, milyen érdekessége van. Mire használták az ősök a termésüket, kérgüket, levelüket.
Ezután Lacival találkozunk a házunk mellett, majd közösen leültünk beszélgetni, hamizni, és vicces műsort nézni. Megbeszéltük, hogy kedden este folytatjuk a partyt, mert Laci indiai képeinek megtekintése elmaradt, valamint olyan sok nyersanyag maradt még.

Április 12. (hétfő)

Réka szabin van, mert az iskolában szünet van. Idejét pihenéssel, játékkal, olvasással tölti szinte az egész héten, valamint hogy a következő hétfőre összekészítse a diákok dolgozatanyagát.
Jómagam, mint rendesen 6-ra mentem, majd kettőkor hazaindultam egy rövid ebédelésre, fél óra alvásra és utána vissza a takarításhoz 5-re. Kicsivel mindig korábban kezdem, mert úgy 7 körül már kész tudok lenni.

Április 13. (kedd)

Ma van édesanyám születésnapja. Isten éltesse nagyon sokáig. Holnap hajnalban tervezzük felhívni a köszöntés végett, miután az még ma lesz náluk.
Reggel elaludtam, nem tudom miért. Ugyanúgy be volt állítva az órám, mint idáig, mégis 6:20-kor riadtam fel, hogy elkéstem. Rohantam, hogy betelefonáljak Matthew-nak, hogy késni fogok, amit már természetesen észrevett, mert már 20 perce ott kellett volna lennem. Gyorsan felöltöztem, majd háromnegyed 7-re odaértem. 45 perc késés. Nem voltam túl boldog, azonnal nekiláttam, hogy mihamarabb behozzam a lemaradásomat a halfilék előkészítésével, melybe Matt besegített már az első három tálca rendbetételével, valamint párféle fagyott halfilé előolvasztásával. Nagyon köszöntem neki.
Mire John jött már egész jól utol is értem magamat, természetesen megmondtam neki, hogy késtem. Nem szólt semmit. Később 10 óra felé mondta, hogy miután nem volt ma szünetem, és 45 percet késtem, így 11:15-ig maradjak, és akkor az úgy rendben is van. Ennek nagyon örültem, mert így ledolgoztam a késésemet. Igaz nem szándékozom többet ilyet tenni, ezért eszközöltem egy másodlagos ébresztést a telefonórán, mert az elsőt könnyű lenyomni, valamint ismét messzebbre helyezem az ágytól, hogy mindenképp fel kelljen állnom ahhoz, hogy elnémítsam a jelzést.
Napközben Indooroopillyben vásároltunk, ahová Réka fuvarozott el miután megebédeltem. Vásároltunk tepsiket, tényérokat, evőeszközöket, mert 4 emberre is alig volt étkészletünk. Mikor hazaértünk fordulhattunk is vissza, mert az egyik leveses tálka csorba volt, amit szó nélkül kicseréltettek velünk, merthogy nekünk kellett bemennünk egy másikért, melyből átmozdíthattuk a hibátlant. Húsvéti leértékelés volt, mindent 15%-kal olcsóbban tudtunk megvásárolni.
Később mire visszaértem az esti takarításból Laci és Balázsék már javában belemelegedtek a zenehallgatásba – melyhez Balázs hozott hangfalakat -, valamint az indiai képek nézegetésébe. Réka csodás vacsorát teremtett, melyhez fogható, és foggal tapintható eleddig nemigen fordult elő, így mindenkinek tátva nyílt a szája az ételek felé. Sajtos bundában sült husit, sült krumplit, töltött sütőben sült burgonyákat, majonézes kukorica és borsósalátát tálalt elibénk. Annyira elteltünk, hogy maradt is másnapra belőle.
Vacsora után kockáztunk keveset, majd tenyércsapós játékot játszottunk, melynek lényege, hogy keresztbetett karokkal kört alkotva, kézcsapással jelezve a haladást, csapássort indít valaki, majd a mellette lévő folytatja. Így menne körbe-körbe, csak akkor nem lenne túl bonyolult, viszont ha valaki kettőt csap, akkor megfordul az irány. Az a kéz esik ki, amelyik hibásan mozdul. Az nyer, aki legtovább bírja kézzel.
Lilláék hazaindultak, Laci nálunk aludt a szobájában, mert holnap korán kel, és már nem érdemes hazaautóznia ilyen későn. Így is mire lefeküdtünk pihenni már éjfél elmúlt. Jól elbeszélgettünk Lacival az ausztrál munkáltatók szokásairól, tapasztalatokról. Kitaláltuk, hogy milyen üzletet fogunk indítani, amit most nem részletezek, nehogy valaki hamarabb rukkoljon elő vele az ausztrál piacon. :)

Április 14. (szerda)

Hajnali fél ötkor keltünk, vagy kicsivel később, hogy édesanyámat hívjuk köszönteni. Réka is felkelt egy rövid ideig, aztán visszacsatangolt, hogy álomtájára visszarévedjen. A beszélgetés után munkába indultam. Innen haza a napközi szünetre, majd Rékáért az egyetemre, mert bement dolgozni.
Este takarítás, haza, egyetemre bementem, hogy pár képet feltöltsek, ha már a napló nincs kész… Aztán tíz felé hazajöttem, hogy időben elérjem a pihenést.

Április 15. (csütörtök)

Délelőtt dolgoztam, hazaértem, csodás ebédet alkottunk az új tepsinkben, melyről gyönyörű kép is készült, ezeket hamarosan lehet majd látni. Sajtos spagettit tettünk tepsibe, melyet kivajaztunk, vékony csíkokra vágott bacon-ben forgattunk, majd tejföllel átkevertünk. Tetejére ismét sajtot hintettünk. Kevertem mellé kapros tejföl is, remek lett.
Az étek után mindketten átaludtuk a délutánt. Minden csütörtökön 7-re megyek, mert egy órával többet takarítok, ilyenkor végzem az extra takarítást, ma is így lett. Negyed tizenegyre értem haza, ami után már sok mindenre nem maradt erőm.

Április 16. (péntek)

Esős reggeli indulás a munkába 6-ra, ezáltal még inkább sötétebb a reggel, mint szokott lenni. Igaz, mire beérek, kivilágosodik. Sajnos, ahogy olvastam a Brisbane-i útmutatóban május közeledtével egyre hosszabbak lesznek a sötét órák. Délelőtt megkérdezték, hogy tudnék-e kettőtől ötig jönni, mert Eszti beteget jelentett, és nem érnek el senkit, aki át tudná venni a helyét. Elvállaltam.
A rövid szünet után máris a pult mögött találtam magam, ahol már egyre ügyesebben ment a meleg tengeri ételek árusítása. Egyetlen kellemetlen szituáció volt, amikor teljesen ledöbbentem. Szerencsére, Miwa előzőleg figyelmeztetett, hogy készüljek fel a legrosszabbakra, nagyon alaposan ügyeljek a visszaadásnál a papírpénzek egyesével történő leszámolásával, mert vannak rosszindulatú emberek. Egy lány jött hozzám, hogy rendeljen egy tavaszi tekercset, majd meggondolta magát, és inkább ’calamari chips’-et kért, melynek adagját $3.60-ért áruljuk. $50-ossal fizetett. Beütöttem a pénztárgépbe, mely kiírta mennyi a visszajáró, majd kiemeltem a megfelelő címleteket, és egyesével leszámoltam a lány kezébe. Elköszöntem. Kisvártatva felbukkant, majd síró szemekkel kérdezte, hogy egészen biztos vagyok-e abban, hogy két húszdolláros papírpénzt adtam neki vissza, mert nézzem meg – mutatja a visszajárót, egy húszdollárossal kevesebbel -, hogy ennyit talált csak a pénztárcájában. Elég furcsa, hogy melegételt vásárolt, visszaadtam neki, majd eltette, elköszönt, elment, újra megnézte a pénzt, és kevesebb lett. Szerencsémre, Miwa ott figyelt mellettem az előbb és ő is tanúsította, hogy látta amint visszaadok, és hogy biztos jól adtam vissza. A lány sírva mondta, hogy húsz dollár az nagyon sok pénz, és hogy követeli a visszajáróját, visszaadta az ételt, és Miwa visszaadta neki az értékét, majd rövid próbálkozás után elviharzott. Nagyon rosszul éreztem magam, természetesen tudtam jól, hogy jól adtam vissza, de mégis a lány fellépésére, annyira arcon ütött, hogy tökéletesen el tudom képzelni, milyen lehet, amikor nem figyel valaki oda, és nem tudja, hogy vajon vétett-e a számolásban, vagy csak át akarják vágni. Szerencsésen megúsztam a rosszabbik esetet. Nagyon kell figyelni. Az incidens után már csak kedves vásárlókkal volt dolgom. A végére teljesen belejöttem az árusításba. Rövid tíz perces szünetet kaptam a takarítás előtt, majd visszatértem, kitakarítottam, és hazajöttem. Megkértem Miwa-t, hogy ha lehetséges, akkor másnap sem kérnék szünetet reggel, ahogy általában nem is kaptam meg a héten a 9 órai szünetet, mert ír mulatság lesz a bevásárlóközpontban, amire Rékával jönnénk mihamarabb. Mondta, hogy látja, hogy azzal ellentétben, amit leírt, hogy 9-kor félórát kapok, nem nagyon adódik - a sok panírozás miatt - alkalom a szünetre, és ha nekem nem gond, akkor legyen is így a későbbiekben. Mondtam, rendben.
Hazajöttem, majd fürdés után elmentünk Rékával Yerongába a táncházba, ahol már egyszer Lacival jártunk. Elég rövid ideig és kevesen voltunk, de nagyon kellemes volt ez a kis kikapcsolódás.

Április 17. (szombat)

Reggel az előkészítések után grillezett Dory-kat készítettem, mint minden reggel. Ma 18 szeletet. Egyszerre 6-ot lehet sütni a sütőn. Általában a hét elején 12 szeletet. Csütörtök, péntek 15 szeletet. Közepes méretű halfiléket kell ehhez kiolvasztanom, majd fémtálcán egyszerre 6-ot fehér borssal, majd sóval fűszereznem, és lisztben megforgatnom. Így teszem ki a sütő mellé, ahol olajat öntök, majd felteszem az előkészített halakat a sütőre. Később egy fűszeres citromlés tálcára szedem őket, és kiteszem a pultba. Közben, amíg sül ellenőrzöm, hogy milyen ételeket kell panírozni, szeletelni.
John a mai napon két kispapírra felírta, hogy miket szeretne, ha elkészítenék, és azt mondta, amint kész vagyok, mehetek haza, az időtől eltekintve. Úgy véltem, Miwa említhette neki, hogy milyen tervünk van Rékával mára, és segíteni akart, hogy hamarabb elindulhassak Rékáért. Meg kell, hogy mondjam nagyon jól esett. Emellett segített is a panírozandók előkészítésében, amit nem szokott máskor. Előpucolta a rákokat a rákkoktélok elkészítéséhez, a halakat felvagdosta a halkoktélokhoz, elővette a fagyasztószekrényből a különböző alapanyagokat. Majd hagyott dolgozni, evett és lefeküdt pihenni a hátsó sarokba a kinyitható kis kempingágyukra, melyen legtöbbször Gene szokott használni alvásra, de már láttam Miwa-t is pihenni rajta. A múltkor Gene masszírozta John hátát rajta. Ma is kiszólt Gene-nek, aki egy másik kölyökkel trécselt, hogy jöjjön őt megmasszírozni, természetesen Gene jól elvolt a másik gyerekkel, és esze ágába sem jutott most bejönni…
John kicsit túllőtt a célon, s bár örültem, hogy milyen kedves, akármennyire is rohantam a munkával, így is 10 perccel csak később tudtam befejezni, mint a rendes munkaidőm vége. Úgyhogy vegyes érzelmekkel indultam Réka felé. A munkát el kellett végezni, Miwa nem figyelte az időt, amire általában mindig ügyel pedig, John meg hátul aludt.
Réka már készen várt, én gyors fürdés után átötlöttem laza ruhába, majd sült bacon-ös tojásrántottát aprítottam magamnak salátaágyon, és már indultunk is Carindale-be, ahol Lacival találkoztunk a halbolt mellett. :) Innen egyenesen az áruház másik végébe mentünk, ahol az előadások voltak szabadtéren. Csepergett az eső, úgyhogy beültünk a szomszédos étterem bárjába egy-egy jegeskávéra, capuccinora. Ismét kellemesen elbeszélgettünk, nevetgéltünk, Réka időnként közelebb ment az előadókhoz, amíg mi Lacival megbeszéltük, hogy a golfozást kellene választanunk sportnak, mert akkor a nagyfejesek közelébe kerülve jó üzletekbe cseppenhetünk.:) Láttunk lovagi kardvívást, katalán, skót, ír táncosokat, zenészeket, kórust. 4 körül indultam átöltözni, hogy az esedékes takarítást elvégezzem, melynek végére már Réka és Laci is megjelent. Majd a legvégén besegítettek. Erről is készült fénykép, meg a mulatságról is.
A parkolóban megbeszéltük, hogy elmegyünk a tengerpartra és kiülünk a víz melletti egyik bárba. Lacit hazáig követtük, majd egy autóval mentünk tovább, Réka vezetett. Jól nevetgéltünk. Gyönyörű helyre jutottunk, ahol a rendelt italainkkal kiülhettünk a víz melletti teraszra, ahol csak egy korlát – ami új, mert régen kék szalagos volt, most meg fém – választott el a megvilágított tengervíztől, látni lehetett a csillagokat, kellemes élőzenét adott bentről két fiatal énekes. Laci mesélt a beszámolójukról, amire ketten készülnek, mert páros dolgozat, valamint arról, hogy a lány nem nagyon ér rá találkozni vele egyeztetésre, ami lehet, hogy a lány barátnőjének féltékenysége az okozója. Ezt a barát korábbi megnyilvánulásából szűrte le, és eléggé idegesítette, amikor hívta a lány, hogy ezt, meg azt át kéne írni, de csak szerdán, a leadás napján tudnak találkozni.
A kellemes este után hazaszállította Réka Lacit, majd magunkat is.

Április 18. (vasárnap)

Délelőtt nem mentünk templomba, mert Réka hagyott inkább pihenni, és ő is inkább a könyvét olvasta, melyet az internetről töltöttem számára. Épp Móricz Zsigmond Tündérkertjét. Fél tizenegykor tértem ki az ágy síkjából, majd takarítottunk, reggeliztem, és remek ötlettel álltam elő Rékának a díványon ülve, hogy menjünk el a Brisbane Forest Park-ba, melyet előző nap néztem ki a kiskönyvből. Remek ötletnek tartottuk. Lacit is elhívtuk, hogy jöjjön be a városba, a Roma Parklandnál leteheti az autóját, majd onnan továbbmegyek eggyel. Így is lett, találkoztunk, és indultunk is a kellemesnek ígérkező kirándulás felé. Gyönyörű helyeken keresztül jutottunk el a Park bejáratáig, ahol előkészített fényképezőgépünkkel megörökítettük a fogadótáblát. Ezzel a kirándulásról készített fényképek sorozatának végéhez is értünk, miután a kezdőképhez megállított autónkkal indulván tovább lettem figyelmes arra, hogy az eleddig remekül működő kuplung megadta magát, és nem volt kedves velünk, hogy sebességbe tegyem az autót. Kicsit begurultam, azaz csak a bekötőútra, majd Laci megvizsgálta a motorház tartalmát, és mondta, hogy nincs jó híre, mert szervizbe kell vontatni az autót, mert így üzemképtelen.
Ha nincs autó, nincs mivel munkába mennem, csak a busz, de az nem indul ahhoz elég korán, úgyhogy mielőbb meg kell javíttatnunk az autónkat. Fel is hívtam Miwat, hogy mi történt, aki mondta, hogy mindenképp menjek, akár később kicsit busszal, mert nem tudják megoldani a helyettesítésemet. Mondtam neki, hogy az első most az autó lenne, mert amíg nem kapok időpontot, addig nem fogok tudni korábban beérni, és az nekik sem jó, és hogy majd később visszahívom, amikor tudok esetleg menetrendet. Mondta, hogy 5 előtt hívjam még mindenképp.
Szerencsénkre, két héttel előzőleg megkötöttem a helyi autóklub tagságit, biztosítást, útszerviz csomagot az RACQ-nál. Az ügyintéző férfi volt kedves és ajánlotta a legjobb megoldást, merthogy az nyújtja a legtöbb ingyenes szolgáltatást, így autónk szervizbe vontatása is az 50 km-es limiten belül volt, így díjmentes. Miután hárman voltunk, és a trailerbe, csak ketten fértünk Lacinak taxit hívtunk, mert az is ingyenes, egy évre $55 összeghatárig. Mi a vontatós autóval elmentünk az Antony Gyuritól kérdezett hozzánk közeleső szervizig Milton kerületbe, ahová később Laci is megérkezett. Mondta, hogy a taxi kb. $25 lett volna, de ezt is állta a biztosítás.
Hazahozott minket, visszahívtam Miwat, hogy mindenképp az autó a legsűrgetőbb, és nem tudok reggel menni, szerencsére találtak megoldást. Mondtam, hogy a takarításra, bárhogy is, de elmegyek majd. Ettünk sült krumplit, majd Laci bevitt minket még az egyetemre, ahol szüleimmel beszélgettünk, Réka befejezte a dolgozatát, majd fél tíz felé hazajöttünk. Holnap 9-re megyek a szervizbe, Réka iskolába, viszi a naplót is, mellyel már egy héttel el voltunk maradva. Szerencsére ezt most bepótoltam. Ha minden jól megy holnap a modemünk is megérkezik, és azt követően itthonról is elérjük az internet lehetőségeit.

Április 19. (hétfő)

Reggel jött a postás, és meghozta a modemet. Van internetünk, azaz pontosabban már otthonról is el tudjuk érni! Voltam a szervizben, és mára vagy holnapra ígérték a javítást. Azt mondta a szerelő, hogy még ma rám telefonál, ha jobban képbe kerül. Hívtak a Health Compass-ből is, hogy szerdán menjek be, mert múlthéten elfoglaltak voltak, és szeretnének beszélgetni velem a brossúrámról. Örülök, megyek reggelizni.

Április 6-9.

Április 6. kedd
Reggel korán keltünk, mert Krisztián hatra ment munkába, én meg vele keltem, és hazatelefonáltam. Ez még kedvezményes időszak volt, hiszen édesanyámtól hatkor búcsúztam el. Otthon ekkor előző este 10 óra volt.
Hajnalban esett az eső, de mire 7- ½ 8 felé elindultam, már melegen sütött a nap. A suliban Maree segítségével elkészítettem a tavaszi szünet után esedékes vizsgakérdéseket, majd ½ 12-kor fogtam magam, és hazajöttem, mert Lilláékkal megbeszéltük, hogy befejezzük a vasárnapi barbecque-t. Krisztián nem írta le, de vasárnap annyi húst készítettünk elő sütésre, hogy rengeteg megmaradt belőle, s a legjobb ötletnek az tűnt, hogy pár napon belül folytatjuk a party-t. Így került sor a mai közös ebédelésre. Lilla és Balázs kivittek minket egy a közelükben található parkba, ahol kiváló barbecque sütők vannak. Megszálltuk az egyiket, amelyik viszonylag közel volt a játszótérhez, és Balázs főszakácskodása mellett, megebédeltünk. A játszótéren kipróbáltunk egy homokozó közepére épített markoló gépet. Ez volt Balázs és Lilla kedvence. Nekem leginkább a kisvasút tetszett, amikor egymást kell kergetni három szerelvénynek, ami sínen fut. Ezekre a szerelvényekre ketten férnek rá, és pedállal hajthatók, mint a bicikli. Nagyon vicces, Lilláék levideózták az eseményt, mi sajnos csak távolról készítettünk fényképet erről a vonatról.
Mikor majdnem mindent elfogyasztottunk, de már nem tudtunk többet enni, Balázs előszedte a kocsi csomagtartójából távirányítós kisautóját, és a parkolóban bemutatta Krisztiánnak, mit tud. Miután lemerült az elem, a fiúk egy labdával is jól elszórakoztak, rugdosták, dobálták, papuccsal, telefonnal ütötték, amerre láttak.
A szép hét közbeni hétvégének azzal szakadt vége, hogy Krisztián holtfáradtan munkába kellett, hogy menjen. Elkísértem Krisztiánt, gondoltam meglesem, mit dolgozik, és hol. A ’Fish on Ice’ bolt egy bevásárlóközpontban található Carindale-ben, ami számomra teljesen ugyanolyan, mint bármelyik másik bevásárlóközpont. Csak hát Krisztián itt dolgozik. Persze rohannia kellett, épphogy beért, piros lámpánál vette át a pólóját, zokniját, majd elfogytak a piros lámpák, és a maradék ruháját, a cipőt és a nadrágját a bevásárlóközpont parkolójában vette magára. Aztán szélsebesen rohant, nekem meg az volt a feladatom, hogy bezárom a kocsit, és megkeresem a boltot. Nem volt nehéz megtalálni, mert viszonylag nagy pultja van, és mire odaértem, Krisztián már dolgozott, és kikacsintott rám. Körbesétáltam a terepen, boltokban nézelődtem. Betévedtem a nagyobb szupermárketekbe, hogy leellenőrizzem az áraikat, és kit láttam meg az egyik TV előtt a földön ülve? Hát Gene-t (dzsint), a kis koreait, Krisztián főnökeinek gyerekét. Krisztián leírása alapján rögtön megismertem, egy nagyítóval játszott (Krisztián: Általában pisztolynak használ egy kék műanyag nagyítókészletet). Senki sem bántotta, jó volt, amíg nyugton volt ott. A dolgozók biztosan már úgy ismerik, mint a rossz pénzt.
Háromnegyed hat felé, miután minden bezárt, visszamentem a halbolthoz, és fotókat készítettem szeretett férjemről. Azt sajnálom csak, hogy a beugrós kirakatmosást nem tudtam megörökíteni. Pedig láttam. Nagyon ügyesen csinálta, egy tigris mozgékonyságával ugrott az üres kirakatba, majd ott feküdt, mint egy hajlékony kínai tornászlány a gyakorlata végén, és ráadásul még tisztította is az üveget. A munka eredménye is kiváló lett, megnéztem.
Amikor a felmosással befejezte munkáját, a hátsó kijáraton át távoztunk a helyszínről. Érdekes volt látni, hogy pont ugyanolyan rendetlen a hátsó rész, mint az otthoni piacokon. Kartondobozok halomban, néhány elhullajtott gyümölcsmaradvány egy eléggé lepusztult betonfolyosón. A hazafelé út igen rövidnek tűnt, végigdumáltuk az egészet, mitha nem egy fárasztó nap után lettünk volna.

Április 7. szerda
Krisztián ma nagyon korán ment dolgozni, és a napja is hosszúnak ígérkezett. Reggel hattól délután kettőig kipakolás, árulás, sütés-főzés, meg még egy csomó minden, majd öttől a szokásos takarítás. A kettő között hazajött ebédelni. De a reggeli hajtásban John valamiért elfelejtette a reggeli fél órás szünetét, és ez csak 11 körül derült ki, amikor is Miwa nagyon sokszor bocsánatot kért Krisztiántól, és azonnal elengedte szünetelni. A három órás (K: ami az oda-vissza út nélkül már csak 2 órás) szünetben elment a Health Compassba beadni a szórólapját.
Nekem minden a szokásos rendben folyt le, az irodámban diákok jöttek-mentek, darabokat mondtak fel, vagy épp csak beszélgetni jöttek. Ezt igazán szeretem, hogy ennyire megbíznak bennem, vagy az is lehet, hogy tudják, hogy ha véletlenül meg is értem, amit mondanak, úgysem tudom senkinek elmondani. Az az egy azonban kicsit aggaszt, hogy előre eltervezem, mit szeretnék elkészíteni a nap folyamán, és sokszor a beszélgető kedvű diákok miatt kifutok az időből. De azért inkább nem bánom, mint bánom.
Este megbeszélésre voltam hivatalos. James valahogy szeretné Ausztráliában elérni, hogy a zenét különböző technikával tanító iskolák együttműködjenek. A megbeszélésen, amit egy az egyetem területén található pizzériában tartottunk, egy Orff-módszerrel és egy Delacroix-módszerrel tanító, és ezekben fő szerepet vállaló tanárnő vett részt. Abban állapodtak meg, hogy évente egy hétvégére gyűlnének össze valamelyik központban, hogy megismertessék egymással módszereiket. Első lépésnek nem tűnik rossznak, de nem vagyok biztos az évi egy alkalom hatékonyságában. Azt vettem észre, hogy csodákat várnak ettől a hétvégétől, pedig maximum egy kisebb kóstolóra futhatja ennyi idő alatt. Ami megint csak felületes tudást eredményez… Valahogy finoman elmondom majd Jamesnek, azzal együtt, hogy az ötlet maga kiváló. Dolgozzunk együtt, vagy legalábbis tudjunk egymásról, és ismerjük egymást.

Április 8. csütörtök
Krisztián leghosszabb napja volt. Reggel hatra ment, és este 8-ig dolgozott három fél órás szünettel. Mivel hosszú hétvégének nézünk elébe, az iskolák következő héten is szünetelnek, a bolt forgalma az eddigiek sokszorosa volt. Nagyon elfáradt. Persze volt egy kis vigasza, mikor Laci meglátogatta, aki reggel telefonált ide, hogy ő már szünetel. Persze, mert reggel kilenckor végzett, és csütörtökön nem jár suliba. Nekem még öt órám volt hátra.
De ma úgy mentem suliba, hogy tényleg igazán vártam a nap végét, mert Jennyvel megbeszéltük, hogy elmegyünk nagycsütörtöki istentiszteletre a Citybe. Az utolsó órámat tehát hamarabb fejeztem be egy fél órával. April, az amerikai lány, az egyik tanítványom is csatlakozott hozzánk, Sarah, egy másik diák pedig bevitt minket kocsival a városba. Szerencsére tudta, hol a templom, így nem késtünk el.
Eléggé fel voltam dobva, egész nap erre vártam, hogy itt legyek este. (Azt hiszem, most jön a lelkes liturgikus rész… Akit nem érdekel, itt ugorjon a második bekezdésre!) Hihetetlen módon hiányzott, hogy valahol részt vegyek egy böjti, most már csak nagyheti sorozatban. Eddig minden évben csináltunk valamit, és már elkezdtem sajnálkozni, hogy mi lesz idén. Otthonról hallottam a híreket Barbi remek nagycsütörtök előesti lamentációjáról, meg arról, hogy otthon mi mindent csinálnak Balázsék a gyülekezetben. Lamentáció, passió, úrvacsora, húsvét hajnal. Mindez nagyon fárasztó tud lenni, de kit érdekel az olyankor, mikor benne vagyunk? Itt pedig minden sivár. Gondoltam eddig az estéig.
A Szent András evangélikus templomról annyit tudtunk csak, hogy tradicionális énekeket énekelnek inkább. Gondoltuk, kipróbáljuk, mit jelent mindez. A templom bejáratánál kaptunk liturgikus füzetet a szent három napról. Az istentisztelet kezdése előtt annyi időm volt átfutni, hogy lássam, ez a három nap nagycsütörtök, nagypéntek és húsvét vasárnap. Az is feltűnt, hogy gregorián írásmóddal láttam benne kottákat, és hogy rengeteg válaszolgatós rész van benne. Teljesen tisztán követhető volt minden, előírásszerűen következett minden rész egymás után.
Az istentiszteleten otthon éreztem magam, mert minden pontját ismertem, tudtam, mi miért történik. Kezdés intoritus zsoltárral, a lelkész és gyülekezet felelgetése. Majd bűnvallás, ahogy otthon most akarják bevezetni, a feloldozásra, aki akart, kiment a lelkész elé, hogy egyéni feloldozást kapjon. (Valahol a kora középkori római liturgia maradványa, amikor nagycsütörtökön a nyilvános bűnösöknek, akik zsákruháikban végigvonultak a lateráni bazilikán, a pápa feloldozást adott.) A Kyrie latinul-angolul, Gloria angolul felelgetve, három olvasmány, amiből kettőt gyülekezeti tag olvasott fel, köztük valamilyen zene (kórus vagy gyülekezeti ének), utána evangélium, az utolsó vacsora a lábmosással, majd a kántor szólóéneke. A kántor nem egyenlő az orgonistával, az orgonista az orgonánál ült, a kántor pedig a gyülekezettel szemben, a felolvasóállványnál énekelt. Más kérdés, hogy mit. Valami modern darab lehetett, mert nem igazán értettem sem a szerkezetét, sem a dallamát, de a szövege benne volt a kis füzetben, így mindenki követhette azt. Ez a kis füzet egyébként kitűnő segédletnek bizonyult, egyet el is hoztam magammal tanulmányozni. Rengeteg gyakorlati megjegyzés is szerepel benne, ami az istentisztelet zökkenőmentes lebonyolítását segíti elő. A níceai hitvallást követte a prédikáció, ami után az úrvacsorai rész következett a maga jól ismert rendjével. A lelkész nagyon szimpatikus férfi, és az éneklendő részeket (prefáció, Mi atyánk, szereztetési igék, békeköszöntés) kissé hamiskásan, de elénekelte, a gyülekezet pedig profin válaszolt egy-egy mondattal, félmondattal, ami arra enged következtetni, hogy mindig így csinálják. Ez egy igen ősi tradíció, annyira, hogy nálunk, Magyarországon már teljesen elfelejtették, és újabb tradíciókra hivatkozva érvelnek a felelevenítése ellen. („Túl katolikusos.”) Az úrvacsoraosztásban egy másik, idősebb lelkész és pár, fehér ruhába öltözött, egyébként civil ember segített a lelkésznek. A communio után eredetileg befejeződne az istentisztelet, de most, nagycsütörtök lévén, nem így történt. Az idősebb lelkész a felolvasóállványtól olvasta a 22. és a 88. zsoltárt, miközben az oltárt a lelkész és a segítői lepakolták, vagyis oltárt fosztottak, s a templomot pedig szép fokozatosan elsötétítették. Egy kisfiú sétált az oltárnál, és fokozatosan oltotta el a gyertyákat, legvégén a húsvéti gyertyát. Ezzel vége lett nagypéntek előestéjének is.
Az istentisztelet végén Krisztián már ott várt bennünket a templom előtt, és meghívtuk Aprilt és Jennyt egy vacsorára. Többnyire ők főztek, és sokat beszélgettünk, viccelődtünk. Jenny holnap utazik haza Melbourne-be a családjához, ahol a húsvétot tölti. April, mivel eredetileg Californiában él, nem tervezi, hogy hazautazik a másfél év alatt, amíg itt tanul. Karácsonyra a szülei látogatják meg itt, Brisbane-ben. April az a lány, akivel Bach János passióját megyek meghallgatni holnap, nagypénteken este hatkor. A két lány igen jól érezte magát nálunk, megmutattuk nekik a VV-s filmeket, és közben meséltünk. Éjfél előtt valamivel Krisztián hazafuvarozta őket, majd aludni tértünk.

Április 9. péntek
Nagypéntek reggel 10-re mentünk ugyanabba a templomba, ahol tegnap jártunk. (Ismét két bekezdés szakszöveg következik…) Négy dolgot adnak mindenki kezébe az ajtónál, mint tegnap is. Egy énekeskönyvet és a kiegészítőjét, egy füzetet benne a három nap részletes liturgiája, és egy gyülekezeti hírlevelet az igékkel, énekszámokkal és sok a gyülekezet életében fontos részlettel.
Ez a nagypénteki istentisztelet végig próza volt, kivéve a gyülekezeti énekeket. A prózai részekben pedig rengeteg felelgetés, tulajdonképpen a zene nélküliség megvalósítása a passiói liturgiában. Az introitust megint váltva mondta a gyülekezet két része. Nem volt Kyrie, Gloria, hanem rögtön a három olvasmány következett, amelyek közül a harmadik a passió felolvasása volt János evangéliuma alapján. Minden zene nélkül, csak a gyülekezet énekét kísérte orgona. Az általános imádság után következett az keresztimádás, illetve pontosabban Krisztus imádása a kereszten. A gyülekezet állva énekelt egy gyülekezeti éneket, amely a keresztről szólt, és eközben követte tekintetével a kereszt behozatalát az oltár felé, vagyis a kereszt menetét. Az oltár előtt a lelkész átvette a keresztet a segítőtől, és felemelve imádásra szólította fel a gyülekezetet. Nagyon odaillő volt. Aztán felelgetős imádság, majd gyónás, feloldozás és az úrvacsora következett. Az úrvacsorai énekek is mind zene nélkül, prózában szólatak meg, eme kivételes alkalomkor. A csend uralta a mai istentiszteletet. Nagyon olyan volt, amit már ideálisnak lehet nevezni. Folytatás vasárnap. Már előre elolvastam a liturgiát, hogy lesz húsvéti gyertya behozatal, csakhát már verőfényes nappal, de a kis füzetben megjegyzik, hogy ez általában még sötétben történt. Tanítják a népet.
Krisztián épp az ebédet főzi, én meg nekiveselkedtem bepótolni a naplót, mert ha élünk, akkor nincs nagyon időnk beszámolni arról, mi történik, Inkább átéljük. Szóval Krisztián rákot süt, mert már profi benne. Megesszük a tegnap esti vacsora maradékot, a pastát, és ebéd után pihenünk, beszélgetünk.
Este pedig Bach, ami megint jónak ígérkezik.

Április 3-5.

Április 3. (szombat)

A péntek estére visszatérvén… munka után hazasiettem, majd fürdés után a Georg Street-re, ahol a Casino-val szemközti bárban Réka két tanítványa is jeleskedett a zenét szolgáltató jazz-zenekar dobosa, illetve szaxofonosaként. Sajnos, már csak a végére értem oda, de amit hallottam az számomra kellemes volt. Mike, a dobos mondta, hogy lesz még itt koncertjük, sajnos ha ugyanebben az időpontban, akkor máskor sem fogok hamarabb odaérni, hacsak nem váltok addig munkahelyet. Ezután, Laci átjött hozzánk, ahol megnéztük Hajós András két műsorát, melyet szüleimtől kaptunk, majd vicces filmeket néztünk.
Szombaton délelőtt az egyetemen voltunk, szüleimmel beszéltünk, majd barátunkkal. Innen a diszkont jegyünkkel a Domino’s Pizza-nál rendeltünk pizzát, ahol a pizzás srác Réka ír pólójára tekintve megkérdezte írek vagyunk-e. Elmesélte, hogy húga táncol tradicionális ír táncokat. Mondta, hogy a beadott jelentkezésemet 1-2 héten belül gyűjti össze a menedzser, majd azután hívnak. Amíg készült a pizzánk, a bevásárlóközpontban vásároltunk néhány élelmiszert, majd hazaröppentünk, hogy még munkába indulásom előtt gyorsan meg tudjunk ebédelni.
A mai napon minden menetrend szerint haladt a boltban, egy kivétellel. Áltálában nem szoktam elcsúszni 7 egymásra pakolt fémtálcával a vizes parkettán. Sajnos most a csúszóstalpú cipő volt rajtam, és bár nagyon lassan mentem, mert már korábban is csúszkált a talpam, elestem, tálcák repültek, testem, majd a tálcák is elnyerték nyugalmi pozíciójukat a földön. A tálcák hangosabban reagálták le a dolgot, mint én, szerencsére ilyenkor már szinte senki sincs a bevásárlócsarnokban, így magamban kúsztam odébb, hogy magamhoz térjek. Figyelem! Kiskorúak most ugorjanak a következő bekezdéshez. Szóval, hiába gumikesztyű, kötény, két ujjamból vér serkent elő. Olyan piros. Oldalam hasogatott, kezem remegett, teljesen normális fiziológiai reakciók. Gondoltam, ha minden ok, akkor befejezem a takarítást, majd otthon ellátja Réka a bajomat. Így is lett.
Nyolcra mentünk az egyetemre egy kápolnába az Aurora kamarazenekar koncertjére, ahol négy művet hallgathattunk meg. Volt néhány szép pillanat.

Április 4. (vasárnap)

Ma kivételesen dolgoztam a délelőtt 7-10ig, mert kértek. John mutatta meg az reggeli előkészítés lépéseit, melyeknek nagy részét már korábban Alfi megmutatott. Igazán sajnálom, hogy Alfi, a görög többé nem dolgozik a cégnél. Szerintem, elküldték… nem tudom miért. Amikor rákérdeztem, értelmetlen dolgokat mondott Miwa, meg, hogy Alfi már öreg… 52 évesen? No mindegy. Kissé nehézkesen ment így ütődötten a reggel, de az ebéd elkészítésének gondolata kárpótolt minden fizikai fájdalomért. Vásároltam két ’dory’ nevű (szótár szerint Szent Péter hal(a), aranydurbincs) halfilét.
Réka érkezésemkor éppen a Brian életét nézte, amin később közösen nagyokat derültünk. Borsólevest készítettem, majd grillezett halfilét sültkrumplival. Igazán jól sikerültek. Este Lilláékkal vacsoráztunk, majd beszélgettünk.

Április 5. (hétfő)

Ma megszerkesztettem a szórólapomat, melyet majd a Health Compasshoz fogok beadni, majd a tegnapi borsólevesből ebédeltem, s munkába indultam. Este csodasajtos süteményt sütöttem, melyet még előző nap készítettünk elő Rékával. Erről képek is lesznek láthatóak hamarosan. Rékával nem történt különösebb említésre méltó. Állítólag elmesélte a tanítványainak, hogy nálunk húsvétkor meglocsoljuk a lányokat, és szólt Maree-nek is, hogy vigyázzon, mert megyek hozzá, de nem lesz itt, mert Toowoomba-ban lesz, ahol szülei laknak.

Április 3.

Április 3. szombat
Este nem volt erőm, mert igen későn kerültünk ágyba, de most reggel nekiállok. Felkeltem kissé korábban, mint gondoltam, így hát kiültem az erkélyre, mivel élvezni szeretném a napsütést. Hátam mögött a kiskert, jobbra a bambusz liget, balra a száradó ruhák.
A héten szakmai kérdésekkel foglalkoztattak főként. Egy kis problémám adódott az egyik tanítványommal, aki valamelyik este felkeresett, és elmondta az elvárásait velem szemben. A dolog lényege, hogy többekkel együtt úgy látja, azt nehezményezik, hogy igazából velem semmi újat nem tanultak eddig, és fél, hogy ez kevés lesz a harmadévben. Adalékként annyit, hogy szolfézsról van szó, ami azért köztudott, hogy inkább gyakorlati tantárgy. Az órákon azt vettem észre abból, ahogy dolgoznak, hogy igencsak rájuk fér a gyakorlás, mert bár elméletileg tudják a dolgokat, a legalapvetőbb dolgokkal is nehezen birkóznak meg. Ezért a rengeteg gyakorlás, és inkább kisebb feladatok tömege, amivel szinte a csoport minden tagja megbirkózik, mint olyan nehézségekkel való küzdelem, amelyhez a befektetett energia sokkal több, mint a vele együtt járó fejlődés mértéke. Remélem, elég egyértelmű voltam, ha nem, kérdezzenek, kérdezzetek. Őket is erre kérem mindig.
Tulajdonképpen örülnöm is kell, hogy ez a leányzó őszintén elmondta, mi a véleménye, remélem, belátja egyszer, hogy amit teszek, érte teszem. Kollégáim, segítőim, az otthoniak mind megerősítettek abban, hogy ők is úgy látják, ez a helyes út, az első szembesülés után szükségem is volt biztatásra, mert bevallom, egy kissé elkeseredtem. Aztán Herboly Ildikó, aki révén itt taníthatok, írt nekem egy kedves, biztató levelet, és lelki békém kezdett helyreállni. (Sajnos sok problémám van, volt abból, hogy minden apróságot a szívemre veszek, de hát most mondjam, hogy érzékeny lelkű zenész vagyok???)
Erről jut eszembe, hogy Paul, egyik tanítványom, akivel korábban egy péntek délután Björk filmjéről beszélgettünk, és aki a következő héten valamilyen lelki válság miatt nem jött órára, most megkeresett az irodában, és őszintén elmondta, hogy milyen bajban van. Részletesen nem mondom el a történetet, csak ami a kedves olvasókra tartozik, hogy hetente kétszer pszichológushoz jár, ha jól értettem, 160 dollárt fizet egy 45 perces alkalomért. Mondtam neki, hogy hozzám ingyen jöhet, én szívesen meghallgatom, még ha semmit sem értek belőle, biztos segít, ha elmondhatja valakinek.
Ám nem ő volt az egyetlen, aki így kiöntötte lelkét ezen a héten. Egy másik fiú, Ryan, aki a kezdő karvezetés csoportomba jár, és véleményem szerint hihetetlen tehetséges jött oda hozzám kóruspróba után, és öntötte ki lelkét az egyik kórustaggal kapcsolatban, és kérte, hogy értsem meg, de lehet, hogy nem tud járni vele együtt. Elmondtam neki a véleményem a dologról, és kértem, hogy próbálja valahogy megoldani azzal a másikkal, mert itt nem csak a kóruspróbáról van szó. Azt hiszem, hogy nem kellene ennél részletesebben leírni a konkrét esetet, mert elég személyes. Egyébként Ryan, amikor felmondani jött először, rendkívül beszédes volt, és legalább egy fél órát beszélgettünk mindenféléről, Európáról, Ausztráliáról, történelemről, kultúráról.
Ezek a felmondások egyébként már több mint egy hete folynak, és ez annyit jelent, hogy jönnek a karvezetés tanítványok, és ének-zongorával előadják nekem a kötelező darabokat. Vannak köztük igazán ügyesek, de van olyan, akit nem értem, hogy hogy lehet az, egy dallamot még magában sem tud tisztán elénekelni. Többnyire szorgalmasak, és jól megtanulják a leckét, gondolom nem csak azért, mert beleszámít a félévi jegybe, bár tudom, látom, hogy azért sokak számára elsősorban ez jelenti a sikert. De hát még igen fiatalok, diákok voltak eddig egész életükben…
A kóruspróbám pénteken elég jól sikerült. Igaz, mindössze velem együtt tízen voltunk, de ha első alkalommal ennyien érdeklődnek, talán ez kibővülhet tizenhat körülire. Igazából nem is szeretnék nagy kórust, hanem inkább kis létszámú énekegyüttes-félét. A szólamok aránya a következő volt, két basszus (Ryan a karvezetés csoportból és Brendhan a szolfézs csoportból), három tenor (Krisztián, a férjem, Joe, aki egyszer régen beköszönt az irodámba, egyébként nem tanítom, de bármikor meglát a folyosón, hangosan üdvözöl, és Nic a szolfézscsoportból, énekes), két alt, (Yasmin a karvezetés csoportból és Maggie a szolfézs csoportból, aki dán, csak itt tanul), plusz néha Joe is altot énekelt, és két szoprán (Felicity, akivel James hazahozott múlt héten a kórusáról és én). Jó sok művet áténekeltünk, és általában olyanokat vettem elő, amiket már a Viva Vocéval otthon énekeltünk, hogy kapásból zenét tudjak nekik mutatni azokon keresztül. (Purcell: In these delightful pleasent groves, nagyon jól énekelték szöveggel is, Liszt: Salve Regina, ezt még meg kell gondolnom, mert egyelőre túl kevesen vagyunk hozzá, Morley: Sing We and Chant It, ezt nem énekeltük a VV-vel, Nystedt: Laudate, és szeretném megtanítani nekik a Victoria: O magnum misterium-ot, amit egyelőre csak áténekeltünk.)
A próba után még volt időnk, és beszélgettünk egy sort azokkal, akiknek nem kellett elrohanniuk. Nagyon kedves, jó kedélyű társaság. Maggie-ről, a dán lányról kiderült, hogy őt csak érdekli a zene, igazából matek-fizika szakos itt az egyetemen. Viccelődtünk, hogy megszervezünk egy turnét Európába magunknak, ahol a két fő állomás Dánia és Magyarország lesz.
Hazaérkezésem után jött értem Laci, akit meghívtam, hogy legyen a kísérőm a jazz-bárban, ahol a tanítványaim játszanak ma este. A hely, ahova indultunk a Cityben volt, mire kitaláltuk, hogy parkoljunk Laci állandó parkolóhelyén. Na, ezt elmesélem. Laci a Cityben dolgozik hétköznaponként hajnali négytől reggel fél kilencig. A főnöke egyik barátjának fizetett parkolóhelye van az egyik ház alatti parkolóban, amit Laci használ ezekben az időkben. Ez egy zárt parkoló, amihez Laci is kapott kulcsot. Felhívtuk a főnököt, engedélyt kértünk, hogy használhassuk pár órára a parkolóját. Így elég sok pénzt takarítottunk meg, mivel a Cityben, mint már korábban megírtuk, igen drága a parkolás.
A Jorge klub, vagy bár, ahova igyekeztünk a George Streeten található, a Treasury Casinóval szinte szemben. Vettünk két italt, és beültünk meghallgatni a zenészeket. Nagyon örültek, mikor megláttak, én pedig meglepetéssel tapasztaltam, hogy a hallgatóság között ott volt Mic, a szolfézscsoportból, az ősz hajú, copfos ember, aki sokat kérdez. Vele is megörültünk egymásnak, Lacit bemutattam neki. A zene nagyon jó volt, pont egy jazz-bárba való, és a zenészeket tényleg zenészeknek lehet nevezni. Ez sajnos az órákon még nem derült ki számomra, de hát mire valók a koncertek. A fellépésükről úgy szereztem tudomást, hogy mind a két srác, Micah és River akart jönni kóruspróbára, de az időpont nem volt jó nekik, és elmondták, hogy itt fognak játszani. Aztán megkérdeztem, pontosítottam velük, hol, mikor, és eljöttünk meghallgatni őket.
Krisztián akkor ért oda, mikor a második blokkjukat játszották. Akkorra már Mic elment, de jött egy újabb tanítványom, Elly a karvezetők közül. Ő egy igen szép lány, hosszú szőke hajjal, Laci szerint nem tipikus ausztrál. Lacinak nem tetszenek a tipikus ausztrál lányok, mert szerinte igénytelenek. Ellyvel beszélgettünk kicsit, majd fél kilenc után, mikor vége lett a muzsikálásnak, eldöntöttük, hogy mégsem megyünk táncolni, hanem megmutatjuk Lacinak a Hajós András műsorából kapott válogatásunkat, amit Krisz szülei küldtek múlt héten. Nagyokat nevettünk a vicces megnyilvánulásokon, majd Laci hazaszáguldott, mi meg elkezdtünk filmet nézni, ami nálam általában az alvás első fázisa, és most is így történt, valahol a közepén, elején, elaludtam rajta.
Időközben beborult az ég, bár azért nincs hideg, egy pólóban és rövidnadrágban ülök a teraszunkon. Nemsokára bemegyünk az egyetemre, hogy Krisz szüleivel találkozzunk az interneten, akikkel előre megbeszéltük, hogy az éjszaka kellős közepén ebben az élményben részesítjük őket. Este pedig újabb koncertre megyünk az egyetem mellett levő kollégiumok egyikébe, ahol az egyik szolfézsos diákom fog egy zenekart vezényelni igen komoly műsorral.

Március 28 - Április 2.

Március 28. (vasárnap)

Szép napos napra keltünk , majd elhatároztuk, hogy elmegyünk kicsit kirándulni… Így is lett. Kinéztük magunknak a Nudgee Waterholes Reserve-et, ami egy aboriginal védelmi terület, és körbe lehet sétálni… azoknak, akik szívesebben olvasnának róla többet is zárójelbe rejtettem a webcímüket. (http://www.nudgeewaterholes.com/nudgee_waterholes_reserve/default.shtml)
Készítettünk szépséges képeket is, melyeket igyekszem majd elhelyezni a szokásos oldalra. (azért leírom: http://host.epgep.bme.hu/neverend/brisbane) Olyan hely ez, ahol az aboriginalok időnként szertartás jellegű táncaikat szokták megejteni, és ahol rengeteg gyönyörűséges aboriginal fa is található, melyek azért olyan különösek, mert nem a levelüket hullajtják el, mint az megszokott, hanem a kérgüket. Ezt Balázs és Lilla mondta el nekünk, amikor a Mt Coot-tha hegyi ösvényen sétáltunk a múltkor. Remélem sokszor eljutunk még ilyen szép helyre, ami azért is gyönyörű, mert a mellette lévő benzinkútnál 8 centtel olcsóbban tankolhattuk a benzin literjét. Természetesen nem hagyhattuk ki a kis természetöv körülsétálása után, hogy előre elkészített szendvicskéinket jóízűen elfogyasszuk a kis fapadon.
Ezután az egyetemre mentünk, hogy az otthoniakkal beszéljünk.

Március 29. (hétfő)

A mai napon miután Rékát iskolába vittem, elmentem az RACQ-hoz, hogy autónkra megkössem a kötelező biztosítást, valamint a balesetbizosítást, ha más okoz kárt bennünk. Ezután hazajöttem megreggeliztem, majd elterveztem, hogy beadom az önéletrajzomat pár IT-s céghez, immáron személyesen, hátha szerencsével járok. Sikerült is a HP-hez, a Unisys-hez (ami igazából valamilyen építkezési cég, de próba-cseresznye…), valamint egy harmadik Microsoft Certified szervizpartner céghez is. Közben találtam egy természetes gyógymódokkal foglalkozó kis helyet, ahol esetleg lehetőségem lesz a másoddiplomám érvényesítésére, ide szerdán kell visszamennem beszélgetésre. Ezután hazajöttem, majd negyed 5-kor mint szoktam munkába indultam. Erről nem sokat meséltem még, így most fogok.
Szóval, miután megelégeltem, hogy nem kapok sehol sem munkát, mindenhol várni kell még, megkértem Lacit, hogy segítsen és vigyen el a halbolthoz, ahol korábban Ő is dolgozott jónéhány hónapot. Így is lett, az első héten (két héttel ezelőtt) csak négy napot dolgoztam, ebből az első kettő volt a betanításom. Leírom mit kell tennem (hosszú lesz): a korábban a hátsó folyosón elhelyezett bevásárlókocsikat kitolom a kukákhoz, mert bennük kartonpapírok, elhasznált olajoskannák, üditősdobozok vannak, és ezeket kétféle szemeteskonténerbe kiürítem, mert egyikbe a kartonpapírok, a másikba mindenféle más szemét kerülhet csak. Ezután visszatérek a boltba, majd az italhűtőszekrényt kell feltöltsem, ami eleinte elég nehéz volt, miután számos általam nem ismert üdítőt is meg kellett találnom a dobozok között, és lassú voltam (mára már profin űzöm). Ezután felkötöm a kicsi kék kötényemet, felveszem a sárga gumikesztyűt, mert eleinte szabad kezemet tettem tönkre, s ’illatossá’, aminek Réka kevésbé örült. Úgyhogy mostmár védett kezekkel dolgozom. Sőt, mára már kaptam két céges pólót :) is, úgyhogy nem a sajátjaimat kell tönkretennem a fehérítővel… Nos, miután feltöltöttem az üdítőket előre kell vinnem a műanyag tartókat, hogy abba John, a főnök a garnélarákokat betehesse, majd azt a hűtőszobába. A személyzetről most dióhéjban: Miwa és John főnök és felesége, koreai házaspár, gyermekük Gene (dzsin), akiről majd lesz még mit mesélnem. Rajtuk kívül néhány fiatal srác, és lány segít az eladásban. Ők mindig ott vannak az év minden napján, kivéve, amikor állami szünnap van. Kint fel kell gurítanom négy gumiszőnyeget, majd az egyik alsó polcra egymás mellé elhelyeznem, úgy hogy közben ne zavarjam az értékesítést, és ne verjem le a műanyag szatyrokat, és előtte leszórjam róla a koszt. Ezután a mosogatótálban, és mellette található mosatlanokat kell tisztává varázsolnom, melyhez két mosogatótál áll rendelkezésemre, a jobb oldaliban általában félig van víz és mosogatószer, és a fémdörzsike a legalján, valamint egy műanyag kefe. Érkezéskor én ezt feltöltöm kevés meleg vízzel, és kihalászom a dörzsikét, valamint a kefét. A baloldali mosogatótál öblítésre szolgál, amit egy fentről lelógó zuhányszerű készítménnyel végzek, így egy kezem jut az edény, tálca, stb. tartására, a másikkal egy kart, valamint a zuhanyfejet összefogva nagynyomású vizet spriccelek a tálcákra, és azzal öblítek. Elég rutinos vagyok mára. Miután elmosogattam amit találtam John lassan pakolja a rákokat, és ezzel számomra a ráktartó tálcákat lassan-lassan mosásra adja, melyek fémtálcák, és 7 műanyag elválasztó lap. Ezek tele vannak mindig a rákocskák rengeteg bajszával, vagy nemudommilyével, és ezek általában 3-4 tálca után eldugítják a lefolyót, de én csak 10 tálca után szoktam kitisztítani, mert addig is lefolyik rendesen a víz. 5-kor zárnak, és utána még 6-ig árulják féláron a megmaradt melegételeket. (Folyton kiabálnak, hogy „minden melegétel féláron!” , ha Miwa kiabál, akkor „minden meleg étel félálon!” („all hot food half price!”, ha Miwa kiabál, akkor „all hot food half plice!”) Fél hat körül kell beszednem az egész halakat, ekkor John szól, hogy „Krisztián, egész halat, kérlek!” („Krisztian, whole fish, please!” így ejti: Krisztian, hulfisplíz!), ekkor miután az árlapokat levettem róluk, be kell tegyem a hűtőszobába a rákokat, polipokat, halfejeket, pici és nagyobb halakat, („kedvencem” a lepényhal) amit csak odakint a hűtőpultban találok. Előszörre elég rémes volt, most már főleg kesztyűvel elég könnyen megy. Be kell hozzak még három Ezután folytatom a mosogatást, valamint előkészítem a halfilés tálcákat tartó kocsit, hogy később gyorsabban kijussak vele (ezt a kocsit is a hűtőszobában tárolják, így könnyebben mozgok a pici, telezsúfolt szobában, amikor a halakat hordom be.). Előkészítem amint időm engedi a vödröt, melybe kevés fehérítőt, és kék folyékony mosószer teszek, valamint egy félliteres műanyag pohárba is töltök fehérítőt (fehérítő angolul bleach (ejtsd: blícs), de ők mindig blícsi-nek ejtik, meg a barackot is pícsinek. És ha sokat dolgozom akkor ricsi (rich) gazdag lehetek. Amikor John kész mindennel, akkor ismét szól, hogy Krisztián, filét, kérlek! (Krisztian, fillet, please!) és akkor kivágtatok a rosszkerekű velem egymagasságú fémkocsival, amibe a halfilés fémtálcákat kell betöltenem kétszintenként, miután a levet leöntöttem a halról. Ezzel, ha megvagyok betolom a kocsit a hűtőszoba elé, ahol John már vár egy kis rámpával, amin elsőre, vagy másodikra sikerül feltolnom - ő húzza – a kocsit, mert néha beakad a kereke a felemelkedő rámpába, ezután visszateszem a rámpát a helyére, Johnt kiengedem, ő elkezdi számolni a kasszákat, én meg kivonulok a felszerelésemmel az előtérbe, hogy kitakarítsam.Először is a vödröt, melyet feltöltöttem forró vízzel, valamint a kefét, és gumis végű ablaklehúzót, majd egy hosszú gumis végű padlófelmosót kiszállítok, majd elkezdem egy slaggal tisztítani a pultot, ezután kiszedem a fémrácsokat, majd a mosószeres vizet a kefével az üvegre locsolom és lesikálom, ezután újra leslaggozom, majd kiveszem a három lefolyószűrő közül a jobb oldali kettőt, és a vödörbe teszem, hogy tisztuljon. Fogom a lehúzót, és egyenként a pultkabinokba beugorva lehúzom a vizet az üvegről, mert az a legfontosabb, mert különben koszosnak hat, és nem vesznek halat a vevők. Ez a művelet volt eleinte a legnehezebb, mert fekvőtámaszban tartva magam egykézzel, a másikkal kellett lehúznom a vizet, és nem volt könnyű, mára bagatell. Ezután ablaktisztítóval és nedves bőrronggyal kívülről is megtisztíthatom a kirakatüveget. Ezután az előre elkészített fél liter fehérítőt a három pultban lévő lefolyóba osztom, hogy ne legyen rossz szagú, mert Lacinak egyszer szólt kívülről egy férfi, hogy amikor arra eljön, akkor mindig olyan rossz szag van. No, azóta öntenek fehérítőt a lefolyókba. Néha egy idősebb néni (már vagy háromszor) beinteget miközben a belső üveget tisztítom, és mosolyog, én meg szépen visszaintegetek. Csodás dolgok ezek. Miután a lefolyószűrőket, és a rácsokat visszahelyeztem, szépen kihordom az elmosott tálcákat, tálcaelválasztó műanyagokat, és a megfelelő sorrendben behelyezem. Innentől már közel a vége. Csak fel kell mossak, ki kell vinnem a szemetet, a három szemetesben szemeteszsákot kell cseréljek. Ami azért nem olyan rövid munka, mert először felöntöm vízzel az egész teret, és a gumis végű söprűszerű egyénnel összehúzom a lefolyóba (melyből korábban kiemeltem a szűrőt) a hal- és rákmaradványokat, papír- és műanyagtasak fecniket, majd később egy kócos felmosóval még egyszer áttörlöm a padlót. Minden csillog villog, a mosogatótálakat is kitisztítom, lámpákat, ajtókat bezárom, nekem nincs kulcsom, de a riasztó beélesztése után csak magam mögött becsukom az ajtót, és már vissza sem tudok menni, ha valamit bent felejtek. Idáig nem történt ilyen. Az ott hagyott utolsó bevásárlókocsit a maradék szeméttel kitolom, - ja, még előtte persze levettem a kötényem, és a gumikesztyűt – és miután a tűzoltócsapnál megmostam a kezeimet, bepattanok az autókába, majd irány haza, ez kb. 20-25 perc. Szól a zene, jön be a friss levegő, a légfrissítő kellemesebbé varázsolja a levegőt, iszom a kulacsomból, néha almát, vagy chipset majszolok, hogy jobb kedvre derüljek. Ennyi. Azaz mégsem… mert a legjobb részek még kimaradtak. Ugyebár ott van Gene, a 8 éves koreai kisbitang, aki aztán nagyon aranyos… gondolom, amikor alszik. Szóval, legtöbbször befőttes gumikba helyezett papírgalacsinokkal lövöldöz rám, amíg az apja észre nem veszi és jól meg nem bünteti, ami abból áll, hogy fekvőtámaszban kell maradnia egy jó ideig, és közben a padlóról kell gyűjtenie a szemetet. Legalábbis én így vettem ki. Előtte megmutatja neki, hogy milyen kellemes, amikor gumival lövöldöznek másokra, és szegény gyereket csipdesi a gumival… Úgyhogy nagyon figyelek, hogy időben leállítsam mindig. Idáig egyszer láttam csak, hogy így megbüntették, de az nekem jobban fájt, mint a kiscsibésznek. Máskor karton- és hungarocell papírokból épít magának bunkert, néha lefröcskölöm, mert rosszalkodik, és akkor nagyokat kacag, meg hé-zik. Néha segít kihordani az üdítőket, persze akkor is inkább tornyot épít a V nevű energiaitalokból. Sokszor ül a földön, papírdarabokat vág százfelé ollóval. A legrosszabb, amikor műanyag palackokat dob a földre, mert az a bombája, és nagyon élvezi. A múltkor kaptam Tőle egy kis sárga leragasztott papírban két cukrot, amelyikből egy még itt fekszik mellettem, most jól meg is eszem…(azaz pénteken 13:40-kor itt, ami otthon most az óraátállítás miatt – és miután itt nem állítanak sosem órát, de csak Queenslandben nem – 5:40)
Ennyit elég mára, holnap is lesz sok élményem, merthogy reggel 6-ra megyek, mert kaptam reggeli munkát is. 9-ig segítek előkészíteni a halakat, majd félórás szünet után Miwa beállít a pult mögé, és megtanít árulni a melegételt délig. Korán lefeküdtem, előkészítettem két szendvicset másnapra.

Márius 30. (kedd)

Felkeltem, kóvályogtam, ettem keveset, majd nekirugaszkodtam, hogy 6 előtt 10 perccel odaérjek Carindalebe a bevásárlóközpontba, és bemenjek a hátsó ajtón. John-nal találkoztam, aki mondta, hogy menjek csak be. Odabent egy ismeretlen férfi, Alfi köszöntött, és mondta, hogy hozzak egy kocsit a szemétnek. Miután kellemesen összeismerkedtünk, nagyon megörültem, mert Alfi görög, 52 éves, két fiú apja, és emellett nagyon jófej. Megtanította, hogyan tegyem a halfiléket a tálcákra úgy, hogy azok soknak tűnjenek, hogyan polcoljam alá fagyasztott halakkal, hogyan tornyozzam fel a halfiléket, hogy ne essenek le… ezek is praktikus dolgok ám. Majd ehettem előre készített, az orrom előtt megpucolt garnélarákot, azt mondta Alfi, hogy ezt így eszik. Fura volt, de jóízű. Később paníroztam, mosogattam keveset, Alfival beszélgettünk, többször megdicsért, mert ügyes voltam. Kellemes görög akcentusa, kicsit az európai otthon hangulatát varázsolta ide számomra, végre bekapcsolta valaki a magnót, viccelt. Egy állásponton voltunk abban, hogy John nagyon szűkszavú, és mufurc. Megtanított rákot pucolni, duplán panírozni. A meleg ételeket előkészíteni sütésre. Gyorsan elszáguldott az idő, és igen kedvemre való volt a munka a takarítás után. A 9 órából 9:25 lett mire szünethez értem, majd 10 perc után vissza is mentem, mert nem kellett több pihenő, a két szendvicsből csak egyet tudtam legyűrni a kellően megérintő illatorgia után. Ezután a 20-24 féle melegétel neveit kellett memorizálnom, mely elég nehezemre esett, valamint a kis táblák szinte mindig lenyatlottak, így az árakat is igyekeznem kellett eszembe vésni. Megtanultam a pénztárgép használatát, és jöttek is a vevők, anyám… Hát izzadtam rendesen, Alfi nagyon kedves volt sokszor segített ki, meg Miwa is, amikor elözönlöttek. Gyakorlattal ez is könnyebb lehet, igaz nem nagyon szeretnék sokáig itt dolgozni… no, de amíg nem lesz más, addig kihasználom minden lehetőségét az adandó munkáknak. Már nagyon vártam a delet, mert elég nehezen ment ez az árusosdi. Utána hazajöttem, közben még beadtam a Domino’s Pizza-hoz a jelentkezésemet pizza futárnak, és mondták, hogy pár héten belül majd hívnak. Otthon pillegtem, majd indultam vissza a takarításhoz.
Időközben értesültem róla, hogy mamám jobban van, műtéttel sikerült az érszűkületeit kitágítani, és már sokkal jobban van. Pénteken viszik vissza az előző korházba.

Március 31. (szerda)

Reggel elmentem a Health Compass-ba, ahol Penelope North-szal beszéltem, és elmondta, hogy készítenem kell egy kis szórólapfélét, amit a hirdetőlapuk fülébe tesznek a többi kolléga papírjai mellé, majd hívnak a telefonon, ha van kereslet. Ekkor ha lesz szabad szobájuk, majd úgy történik, hogy 30%-ot levonnak a kezelési díjból, és a többi megmarad nekem fizetségképpen. Megköszöntem, eljöttem, és majd elkészítem a lapomat. Szerencsére több éves tapasztalatom van e téren, és a másoddiplomámat is fogom tudni kamatoztatni, ami parapszichológiai képzést adott.
Ezután, miután John és Miwa megkért, hogy takarítsam ki a lakásukat, mert nekik nincs rá sosem idejük megtettem. 3 órát szántak egy kb. 5 órát munkára. 12:50-re mentem a boltba, ahonnan John átvitt hozzájuk, és elmondta mit tegyek… hát szörnyű nagy rendetlenség volt, Gene össze játékféléjének darabkái szerteszéjjel, újságpapíroktól kezdve papírzsebkendőkig mindenhol... porszívóztam, portöröltem, sika-mikáztam, a végére már szinte fájt. 16:18 körül lettem készen, visszakullogtam az áruházba, a mosdóban kicsit felfrissültem, majd egy sor kóválygás után egy szabad padot találtam a telefonok mellett, ahová leültem energiához jutni a takarításhoz. Háromnegyedkor már az italokat töltöttem…
Otthon, édes otthon.
Miután, mint minden este érkezés után lefürödtem, hajat mostam, elmentem Rékáért, aki Mareevel beszélgetett a személyzetis kantinban. Elvittük Maree-t az egyetem területén lévő kompállomáshoz, hogy a másik oldalon hagyott autójához juthasson, és megbeszéltük, hogy majd szervezünk valamilyen kellemes közös programot a jövőhétre.

Április 1. (csütörtök)

Rendesen kialudtam magamat, majd megnéztem a szüleimtől kapott Gyűrűk ura 3., befejező részét, megöntöztem mint szoktam a növénykéimet, majd mentem, hogy 7-re átérjek a boltba. Csütörtökön 7-re kell mennem, mert ezen a napon később zár minden bolt. 7-8-ig extra takarítás van, ami hetente egyszer esedékes egyéb takarítási feladatokból áll, majd ezután jön a normál zárás utáni takarítás.
Éjjel bementem az egyetemre a leveleimet leszedni, állás után vadászni, és szerencsére pár kedves baráttal, régi kolléganőimmel is beszélhettem.
Hogy ki tréfált meg? hát… senki.
Szerencsére újabb hírt kaptam, hogy Mamám jól van, és minden rendben, ami nem tréfa, és ennek sokkal jobban is örültem.

Április 2. (péntek)

Reggel Rékával elmentünk Toowongba pár dolgot vásárolni, majd bevittem az egyetemre. Hazajöttem, s felhívtam ismét a sydneyi interneteseket, hogy miért nincs még mindig netünk, szerencsére pont azzal a fickóval sikerült beszélnem, aki normális volt, és megkért, hogy miután valószínűleg a múltkor rossz volt a faxkészülékük, s nem kapták meg az átutalási megbízásunkat (cc..) küldjem el újra a faxot, és biztosít arról, hogy gyorsított eljárásban lesz részünk. Autóba be, egyetemre fel, irodába be, miután Réka épp értekezett, egy recepciós hölgyet kértem meg, hogy engedjen a faxhoz, és segítsen. Fax elment, én örültem, Réka épp kijött, az értekezletről, de valakivel tárgyalt még, úgyhogy csak röviden elbúcsúztam, és elmondtam miért voltam ott.
3-ra megyek a suliba, hogy az első kóruspróbán jeleskedjem, Rékának vigyek pár szendvicset, valamint utána munkába siessek. Este Réka tanítványainak jazz-koncertje lesz, aminek talán a végére odaérek, valamint Judy is hívott a táncházból, hogy menjünk ma, mert ír táncok lesznek, úgyhogy hosszadalmas délutánnak, és estének nézek elébe.
Holnap ismételten bejutok majd az egyetemre, miután szüleimmel terveztünk beszélgetni, úgyhogy addigra majd leírom hogyan sikerült az este. Remélem, semmit nem hagytam ki. Réka majd leírja vele mi érdekes történt talán, ha este még ráér, és lesz ereje.

Március 22-27.

Március 22. hétfő
Hétfő, és elkezdődött a hét. Ugyanaz, mint mindig, két szolfézscsoport, a másodikra beült Maree, a tutor, és megjegyezte, hogy nagyon tetszettek neki az ötleteim. Pedig ez volt eddig az egyetlen óra, amire épphogycsak elkészültem előtte. Vagyis nem volt időm átnézni az esetleges hibák kijavítása végett.
James este kóruspróbára invitált, s mivel már három hete ígérem neki, hogy elmegyek, és úgy éreztem, most nagyon kéne egy kis éneklés, elmentem. A nőikar próbált, ami két hetente kiegészül fiúkkal vegyeskarrá. A férfikarnak egyébként ugyanabban az épületben van próbája, mint a lányoknak, csak két emelettel lejjebb. James beéneklése nagyon ráment a hangképzésre, a lányok tényleg szép hangon szóltak, de végig zongora mellett történt, és a tisztaságra valahogy nem ügyelt. Ez a próba egész menetére hatással volt, szinte állandó volt a csúszkálás. Egy Kodály darabot, a Fancy-t is próbáltuk, amit tudom, hogy Zsuzsa a Nostrával is meg akart egyszer csinálni, de aztán nem került rá sor.
A próba után James hazaszállított engem meg egy másik lányt, és végül is nagyon örültem, hogy végre énekelhettem valahol.

Március 23. kedd
Ma ugyan nem volt órám, de már viszonylag korán bementem, mert délelőtt 11-kor értekezlet kezdődött. Az első értekezleten formálisan is köszöntöttek, de életem eddigi legunalmasabb értekezletét ültem végig. Valószínű, hogy mikor már jobban értem a beszédüket, érdekesebbnek fogom tartani őket.
A megbeszélés után rohantam haza, mert Lilláékkal terveztünk egy kis kirándulást. Lilla, Balázs, Krisztián értem jöttek az egyetemre, ahonnan egyenesen a Mt. Coot-thára mentünk. Gyönyörű volt nappal is. Bár az idő igencsak esőre állt, és eléggé fújt a szél, jól láthattuk, ahogy a folyó kanyarog, és végre talán képbe kerültünk, hogy mi merre van itt, ebben a hatalmas városban. De lehet, hogy csak jól összekvarodtunk, mert eleinte mindent másfelé képzeltünk, mint amerre van. Nem baj, egyszer csak kitisztul.
A Mont Coot-tha után vásároltunk, mert éhesek voltunk, Balázs kitalálta, hogy együnk otthon sajtos tésztát. Nagy lelkesedés fogadta az ötletét, és gyorsan megvalósítottuk. Kiültünk a bambuszok mellé az erkélyre, és elfogyasztottuk a fennségesre sikeredett sajtos-tejfölös tésztát.
Ezután Krisztián munkába, Lilláék hazaindultak.

Március 24. szerda
Krisztián édesapjának szülinapja volt ma. Krisztián éjjel bement az egyetemre, hogy onnan internetezzen, állásokat gyűjtsön magának, és onnan hívja fel édesapját.
Nekem a szerda a legfárasztóbb napom, legalábbis eddig minden héten az volt. Ebédidőben megbeszélésem volt a karmester Gwyn Roberts-szel, aki a második félévben átveszi az egyik csoportomat. Ezek után James-szel kellett megbeszélnem az egyik tanítvány ügyét, akiről azt gondolom, hogy képességei nem teszik lehetővé, hogy elvégezzen néhány tárgyat. Rögtön utána jött Jenny, a magántanítvány, aki mára igen sokat gyakorolt, de nagyon rossz színben volt, este a kórusmódszertan óráról haza kellett mennie, mert rosszul lett. A kórusmódszertanról úgy kellett kihessegetni a diákokat, mert foylton a teremben beszélgetnek, nekem meg kezdődik a haladó szolfézs órám a nagyteremben. Folytattam az előző héten elkezdett darab előkészítését. Nagyon figyeltem a tisztaságra, és kértem őket is, hogy hallgassák, amit énekelnek. Ezzel azt értem el, hogy a próba teljes egészében tisztán énekeltek.
A nap végén még Maree-vel kellett néhány dolgot megbeszélnem a vizsgákkal kapcsolatban, majd hullafáradtan felhívtam Krisztiánt, hogy jöhet értem, de ő már ott volt valahol a közelben, így gyorsan odaért. Mikor otthon ledőltem, Krisztián még viszzament, hogy elolvasgassa a felgyülemlett emailjeit, és felköszöntse apukáját. Mondjuk ezt otthonról is meg tudta volna tenni, de ez akkor nem jutott eszünkbe.

Március 25. csütörtök
Krisztián első hosszú napja, ugyanis csütörtökön a bevásárlóközpontok sokáig, este kilencig vannak nyitva. Így hétre ment dolgozni, és három és fél órát kellett dolgoznia, de tízre befejezte a munkát, s eljött.
Nekem a szokásos, két karvezetés csoport, az elsőben 25-en vannak, és könnyű darabokat veszünk, a másodikban nyolcan vannak, de ma hiányoztak hárman, és nehéz darabokat tanulunk. Az első csoport nagyon szorgalmas, jól látszik, hogy foglalkoznak az anyaggal, és megígértem nekik, hogy ha továbbra is ennyire ügyesek lesznek, akkor megtanulok egy csomó jelzőt méltatni őket. A mai óra végén bemutattam nekik tudásom, és vagy 25 angol szinonimát olvastam fel nekik arra, hogy ’kiváló’. A szótárból kerestem ki őket, valószínű, néhányat egész más kontextusban kell használni. Mikor felolvastam, megtapsoltak, és el voltak ámulva tőlem. A másik csoportban kevésbé voltam megelégedve a munkájukkal. No nem azért, mert kevésbé szorgalmasak, hanem azért, mert alapvető dolgokra sem jönnek rá maguktól, holott elvileg mind kórusvezetők vagy énektanárok. Másfél óra után kis szünetet tartottam, és átgondoltam magamban, hogy akkor inkább kevesebb anyagot végzünk, de igen alaposan, vagyis vissza fogok néhány dolgot vonni az eredetileg kiadott tanmenetből.

Március 26. péntek
Reggel ½ 9-re bementünk a Citybe, hogy felkeressük a munkájával éppen végző Lacit. Megbeszéltük vele, hogy este elmegyünk, megnézni, mi zajlik a Fortitude Valley-ben, és megkérdeztük, hogy hol tudjuk az útlevelünket helyettesítő 18+ kártyát igényelni.
Leparkoltunk a City egyik bevásárlóközpont alatti parkolójában, ahol fél óra 4 dollár, úgyhogy sietve kellett dolgainkat intézni. Megtaláltuk a Queensland Transport irodát, bár nem volt egyszerű, amikor a kocsival keresgéltük, talán kétszer is elmentünk az épület mellett, de nem láttuk, mert a bejárata nem az utcáról, hanem egy térről nyílik, ahova kocsival nem lehet bemenni. Amikor gyalog mentünk arra, már hamarabb észrevettük, mert ki volt írva az utcára, a bank bejárata mellé. Az irodában sorszámot húztunk, 4-5 perc várakozás után sorra kerültünk, kitöltöttünk egy űrlapot, befizettük a kártya árát, egyenként 20 dollár 70 centet, lefotóztak, és újabb 3-4 perc elteltével kezünkben a kártyával hagytuk el a helyet. Bár mindenhol eléggé igyekeztünk, a parkolás hosszabb lett fél óránál, így 8 dollárt fizettünk érte. Az ügyintéző hölgytől még megtudakoltuk, hogy érvényes-e a jogosítványunk. Hoztuk magunkkal a magyart annak angol fordításával, és a nemzetközit, amit még otthon csináltattunk, a hölgy szerint a fordítással érvényes a magyar, és jó, hogy van a nemzetközink is, nem kell újat kérnünk, vagy vizsgáznunk, hogy vezethessünk.
Innen a Brunswick Streetre mentünk, mert Krisztián olvasott egy állásról egy kávézóban, ahol cappucino-készítőt keresetek gyakorlattal. A gyakorlata, hogy többször járt Olaszországban, de sosem lehet tudni. Amíg Krisztián bement a sétálóutcában található boltba, addig én a kocsiban ültem, mert olyan helyen álltunk meg, ahol tíz percig lehet parkolni. Krisztián nem járt sikerrel, az állást már betöltötték, de annyira flegmán viselkedtek vele, hogy már nem is akar ott dolgozni.
Hazamentünk, Krisztián engem bevitt az egyetemre, ő pedig az Indooroopily-i bevásárlóközpontba indult egy csomag önéletrajzzal, hátha sikerül néhányat elszórni a különböző boltokban. Talált egy számítógépes boltot, ahol a főnök épp nem volt benn, de megkíséreljük szombaton is felkeresni, hátha szívesen fogadják.
Este, mikor Krisztián hazajött a munkából, Lacival hármasban bementünk a Fortitude Valleyba szórakozni. Végigsétáltunk az emberekkel teli utcákon, és megállapítottuk, hogy mindenhol nagyon hangos a zene, vagyis beszélgetni alig lehet, és nem annyira találtunk magunknak megfelelő műfajú szórakozóhelyet. Vannak azért kávézók (ahol reggel Krisztián is járt), pubok, ahol ki lehet ülni az utcára, és viszonylag kellemes környezetben beszélgetni, most ehhez nem volt kedvünk. Laci ajánlotta, hogy a South Banken is nézzünk szét, ami a Cityvel szemben, a folyó másik oldalán található. Krisztiánnal egyetlen alkalommal voltunk ott, mikor kóruspróbára mentünk Karennel. Most, mivel már 11 után érkeztünk, eléggé kihalt volt minden, de még így is gyönyörű. Egy mesterséges tengerpart a város szívében, sok képeslapon van rajta, így az esti fényekben, szemben a kivilágított belváros látványa, itt pálmafák, homok, a tengert utánzó, medence-szerű víz (Laci szerint 1 méter mély, és nappal életmentők is vannak) most csak néhány ember lézengett, nekem nagyon tetszett. Az egyik csoport ember, fiatalok, színes bőrűek „Most mutasd meg”-et játszottak a folyóparton, ami ki van építve, mint otthon a Duna part a pesti oldalon, de nem a Belvárosnál. Szóval a hangulata nálam minden korábbit felülmúlt. Tervezzük meglátogatni egy másik alkalommal, akár nappal is.
Laci nálunk aludt, és boldog volt, mikor megtudta, hogy vettünk neki párnát, így végre kényelmesen aludhat, és nem gond, hogy otthon hagyta az övét.

Március 27. szombat
Reggel bevásárlóközpontot látogattunk, de nem kifejezetten csak vásárlási szándékkal. Krisztián önéletrajzát vittük még magunkkal, és adtuk oda pár műszaki boltban. Az üzleteket járva nadrágot néztünk és vettünk nekem, továbbá elcsábultam, és egy nagyon szép kék inget is vásároltunk. Háztartásunkból már régóta hiányzott a felmosórongy, ugye Krisztiánék madárijesztőbe építettük be, így 10 dollárért vettünk egy felmosórudat, ami magát ki tudja csavarni (egy kis emberi segítséggel). Ez azért is érdekes, mert viszonylag az elején vásároltuk ezt, így az egész bevásárlásunk alatt ott volt velünk, és járta a boltokat.
Itthon finom sajtos tésztát ettünk, majd Krisztián munkába ment, én pedig előkészültem az esti mozizásra, elkezdtem szendvicseket gyártani Lacinak, Levinek és magunknak. Mikor készen lettem, négy óra felé Levi felhívott, hogy nem ér haza időben, és ne haragudjak, de a Sunshine Coastról, ahol barátaival szörfözött, csak fél hét felé érkezik be a városba vonattal meg busszal. Nem gond, megbeszéltük korábban, hogy lehet, hogy ez lesz a helyzet, majd máskor.
Lilláék hat körül jöttek értem, felszedtek, és épp hétre értünk oda North Lakesbe, ahol abban a pillanatban kezdődött el a film, amikor megtaláltuk a helyünket. Krisztián és Laci már úton voltak, de már tudtuk, hogy elkésnek. Előtte egyikünk sem volt biztos a kezdés időpontjában. Fél óra késéssel megérkeztek Krisztiánék, és rögtön megtaláltak minket. A filmet elmosta az eső, a vége előtt 10-15 perccel, mikor már szakadt, bemondták, hogy ne haragudjunk, de sajnos nem tudják befejezni a vetítést. A záporszerű esőben mindenki rohant a kocsijához, és indult haza. Arra volt csak időnk, hogy nagyon gyorsan összeszedjük a holminkat, és elbúcsúzzunk Lilláéktól, különben mi is igencsak siettünk.
Hazafelé kb. 10 perc után elállt az eső, s szárazon folytattunk utunkat. Elég hosszú, mintegy háromnegyed órás útra lakunk ettől a lakóparktól, bár autópályán is sokat megyünk, ez még mindig Brisbane és nem is a legvége.
Laci hazament, mert anyukájával és tesójával tervezett internetezni, beszélgetni, mi meg fáradtan aludni tértünk, s akkor csörgött a telefon. Álmosan kiugrottam az ágyból, mert Krisztián épp zuhanyzott, bár elképzelni sem tudtam, hogy ilyenkor ki hívhat a csapatból. De Krisztián édesanyja volt otthoni hírekkel. Nagyon meg voltunk illetődve mindketten, mert még sosem hívott, de így volt alkalmam személyesen is megköszönni a szandált, amit tőlük kaptam. Aztán kiderült, hogy Krisztián nagymamája kórházba került, s ez volt a fő ok, amiért telefonált. Elalvás előtt és közben nagyon gondoltunk rá, és szeretnénk, ha mielőbb meggyógyulna, és hazakerülne.