Június 23. szerda (-ig történtek)

Soksoksoksok minden eltelt, mióta nem írtunk egy sort sem.
A legfőbb dolgok közül, ami eszembe jut, hogy Krisztián teljesen felépült, hála az Égnek. Most munkát keres „ezerrel”, és gyertyát önt, amivel lefoglalja magát, és piacon próbálja eladni őket. Már egy próbálkozása volt a múlt szombaton, amikor a West End marketen árult reggel héttől, de csak egyetlen árva gyertyácskát sikerült eladnia. Viszont megrendeltek nála két héttel későbbre egy nagyobbat, mint amiket eddig készített. A gyertyái egyébként gyönyörűek, én biztosan vennék belőlük, ha amúgy nem lenne itthon. Fotókat a Képeink internetes oldalon lehet nézegetni róluk.
A West End Market pedig az a piac, ahol egyik magyar ismerősünk, Gyuri, Kolozsvárról rendszeresen lángost árul. Ő engedte meg Krisztiánnak, hogy mellette rakja ki a gyertyákat, és inkább ne fizessen helypénzt, ami egy délelőttre 15 dollár. Nagyon rendes ember, a lángosozáson kívül zöldségeket is szokott néha kihozni, egyébként szobrász. Neki segít néha Laci, mint ahogy történt ez az elmúlt hétvégék egyikén is, amikor egy középkori fesztiválon dolgozott a feleségével és egy másik magyar emberrel, Karcsival. Lángost sütöttek, és nagy sikerük volt a középkori ruhában bámészkodó tömegben.
A harmadik újság Laci érkezése, aki a vizsgákat követően, ezen a hétvégén költözik hozzánk. Már egy dobozt áthozott, a többire valószínűleg szombat estére kerül sor. Vásároltunk a szobájába egy fűtőtestet, mert a hideg éjjelenként elviselhetetlen fűtés nélkül. Magam részéről az utolsó héten meg voltam fázva – amit azért írok múlt időben, mert szeretném, ha már vége lenne. A szemem be volt gyulladva, folyamatosan folyt az orrom, szóval a szokásos, igazi, novemberi közepi megfázásomat éltem át. (Otthon szinte menetrendszerűen ez novemberre volt ütemezve, de azt hiszem, tavaly kimaradt, mert akkor épp Svájcba készültünk, és nem volt időm rá.)
A júniusi, brisbane-i megfázás azonban épp a vizsgaidőszak kellős közepén ért, és azt hiszem, a szervezetem úgy időzített most is, hogy pont akkor legyek a legrosszabbul, amikor épp hétvége van, vagyis, amikor Jameséknél ebédeltünk, és vasárnap, amikor a templomi kórussal énekeltünk. Így nem pihentem ki, hanem halmoztam, ezért még ma is, mikor az utolsó vizsgázóim jönnek, egy kissé be van dagadva a szemem, meg folyik az orrom. De sebaj, feltöltöm az internetre az osztályzatokat, meg kijavítok néhány dolgozatot, és 24-én este megüljük a déli félteke legrövidebb éjszakáját. (Ami tudom, hogy egy éjjellel hamarabb van, de már otthon így szoktuk meg a Szent Iván-éjt.) Laci utolsó vizsgáján is túl lesz addigra, és áthívtam Maree-t meg Samet egy vacsorára. Megpróbálunk Krisztiánnal egy gulyáslevest összedobni.
Erről jut eszembe, hogy kaptunk egy kis levest az egyik kórustagtól, aki miután megtudta, hogy betegségem miatt elmarad a kóruspróba, felhívott, hogy akkor öt körülre áthozna egy kis csirkelevest. Vasárnap, a templomban látták, hogy nem vagyok valami jól, és azt javasolták, hogy próbáljak meg a chicken soup-pal (csirkelevessel) meggyógyulni, mert az csodákra képes. Erre mondtam, hogy lehet, csak még sosem főztem, pedig Krisztián mennyire szereti. Úgy látszik, fellelkesültek, és Owen meg a felesége így próbálnak egészséget önteni belém. Tegnap este tehát csirkelevest vacsoráztunk, ami tele volt zöldséggel, és még nekem sem volt elég sós, de nagyon ízlett.
Időközben felajánlottak egy permanent statust (állandó munkaviszonyt) az egyetemen, amit tegnap elfogadtam, hiszen rengeteg előnnyel jár az itt-tartózkodásunkat illetően. Ez a lehetőség egyébként annyira felkavart bennünket és mindenkit körülöttünk, hogy napokon át rágódtunk rajta családdal, barátokkal, ismerősökkel, Jamesszel, Philipp-pel, Maree-vel. Végül Krisztiánnal megállapodtunk, hogy az elvállalása nem jelent sokkal nagyobb kötöttségeket ránk nézve, mint ami eddig is fennáll, viszont sok előnye van. Philippnek, a legigazibb főnökömnek még nem mondtam meg a döntésünket, azt ma jelentem be.
Ha végre túl leszek mindenféle osztályzat-feltöltésen, meg dolgozatjavításon, meg vizsgáztatáson, akkor én is belekezdhetek teljes gőzzel a téli szünetünk szervezésébe. Krisztián Lacival már rengeteg dolgot elintézett az utunkkal kapcsolatban, néha-néha én is belefolytam a beszélgetéseikbe, így tudom, hogy szállások, autóbérlés nagyjából rendben vannak, a kaját meg még megbeszéljük. Balázs, a tesóm pedig otthonról Sydneyn keresztül egyenesen Alice Springsbe jön, ahonnan együtt kocsikázunk tovább az Uluruhoz. AAAAAAAAAnnyira izgatottak vagyunk az utat illetően, mert végre valaki jön otthonról, akit fizikailag is megérinthetünk, és mert ez egy hihetetlen hosszú út lesz, tele olyan dolgokkal, amikről egyelőre csak elképzelésünk van, és tudjuk, hogy életre szóló élmény lesz.
Előtte azonban Krisztiánnal elutazunk Mackayba, ahol egy háromnapos kurzust tartok Judyval, és utána pár napig körülnézünk a környéken. Amint hazaérünk hétfőn estefelé, egy kis alvás, és irány a Szent Hegy, az ULURU.