Tegnap délutánra és estére kisebb összejövetelt rendeztünk Laci szülinapja megünneplése végett. Lilla és Balázs már elég régen meg lettek hívva, de közben a templomban megismert Balázs is csatlakozott a sereghez, mivel szegénynek mennie kell eddigi vendéglátóitól, és erre az estére hozzánk szegődött. Szóval hatan voltunk, palacsinta-tortákkal készültem, de hiába csináltam kétfélét, egy túrókrémest és egy csokis-lekváros rakottat, elég kevésnek bizonyult. Hihetetlen hamar elfogyott mind.
A palacsintaevés után meg játszottunk, beszélgettünk, és persze rengeteget nevettünk. Lillával kipróbáltuk, hogy le tudunk-e hídba menni. Neki könnyen ment, én csak a fejenállással szereztem magamnak sikerélményt. Mindent összevetve már régen mulattunk ennyire jól, és örültünk, hogy ismét egy kis energiát nyertünk a buliból.
Laci péntek délután érkezett, és egyből egy pizzával indítottunk az Indooroopillyben található Domino Pizzásnál, amit itthon fogyasztottunk el. Amíg a pizzára vártunk, elmentünk a Targetben, hogy vásároljunk egy meleg kardigánt nekem. Jól jön ez még az Ulurunál.
A pizza után szokásos semmittevés, kicsit alvás, aztán Krisz elindult dolgozni. Mintegy húsz perc múlva megszólalt Laci telefonja, a vonal másik végén Krisztián. Rosszat sejtettem, és előérzetem valamennyire beigazolódott. Az autó kipufogója felmondta a szolgálatot, és pótlásra szorult. Munka után telefon az RACQ-nak, hazavontatás, itthon tanácskozás, hogy legyen a másnap. Laci felajánlotta, hogy hajnalban beviszi Kriszt dolgozni, majd ketten két autóval elvisszük a szerelőhöz az autót (MIDAS Indooroopillyben), utána bevásárolunk a piacon, és végül elmegyünk Carindale-be Kriszért. Ez pont így történt, azzal a különbséggel, hogy Carindale-ből hazafelé csörgött a telefonom, hogy mehetünk az autóért, mert kész lettek vele. Otthon hihetetlen fáradtság tört ránk, mivel mindannyian későn feküdtünk, korán keltünk, és úgy döntöttünk, hogy még nem kezdjük el a palacsinta készítését, hanem inkább pihenünk.
A délután folyamán megérkezett Balázs a Roma Street-re, ahonnan kocsival hazahoztuk. Lilláék a munka után, hat körül érkeztek, amikorra megsütöttük az összes palacsintát, így a desszerttel vártuk őket. Már éjfél előtt hazament mindenki, Balázs pedig miután megnézte a Magyar Vándor c. film első felét, elment aludni. Krisztián egy kicsit még beszélgetett az interneten, aztán mind nyugovóra tértünk.
A Magyar Vándort egyébként Lilláékkal, Lacival már korábban megnéztük. Nagyon tetszett.
Vasárnap reggel istentiszteletre mentünk, és a templomban a hirdetéseknél felállított a hirdetést végző Owen, hogy bemutasson, mint a kórus új vezetője. Kedden fél hattól próbálunk a gyülekezeti teremben, ami a templom alatt van. Megbeszéltem Owennel, hogy öt óra körül jön értem, hogy elvigyen a próbára. Pünkösdkor már éneklünk, de azt még az Marcus, az orgonista tanította be, így én csak a próba második felét tartom. Azt gondoltam ki, hogy a következő vasárnapra, Szentháromság ünnepére is választok egy éneket, amit a kórus énekelhet.
Balázs az istentisztelet után megkapta újabb vendéglátóit, a lelkészt és családját, illetve ők kapták meg Balázst. Owen pedig egy új egyenruhát, a St. Peter’s Lutheran College egyenruháját nyomta Balázs kezébe, aki boldogan vette fel a kabátkát és a kalapot. Ez egy elég jó nevű iskola a környéken, ahol állítólag német módszerekkel oktatnak. Owen felesége valamilyen adminisztrátori állásban dolgozik ott, bár pedagógus végzettsége van. Egyébként ő szervezi a jövő heti vasárnapi gyülekezeti ebédet, amire egy csomó nemzeti kaját készítenek a gyülekezeti tagok. Én is csinálok rakott krumplit, de lesz olasz minestrone leves, pizza, görög, wales-i, finn, dán, észt és még jó sok fajta kaja. Talán beszámolok róla. De még egy érdekességgel készülnek a templomban. Előző nap feldíszítik a különböző nemzetek zászlóival és más jelképekkel a templomot, és az evangélium olvasása előtt egy csomó nyelven készülünk felolvasni a János evangéliuma 3. fejezet 16. versét. Még nem tudom, hogy én olvasom-e, mert a lelkésztől kaptam egy postai úton feladott levelet pénteken, amiben engem jelöl meg a magyar nyelvű olvasásra, de én szeretném ezt a Balázsra áttestálni, mivel akkor már egészen valószínű, éneklek az énekkarban. Meglátjuk.
vasárnap, május 23
szerda, május 19
Május 19. szerda
Most egy kis kényeztetés következik, amennyiben egy napon belül folytatjuk a naplót.
Egy kis bevezetés, miért nem írtam eddig. Az történt, hogy egyszer csak kevésbé érdekesnek kezdtem érezni az itt töltött napokat, azt vettem észre, hogy ha követni akarom az eseményeket, akkor szinte semmiről nem kellene beszámolnom, mert szinte alig történik említésre méltó dolog. Vagy ha mégis történik, akkor azt nem akarom megosztani, hanem sajátnak szeretném tudni, egy másik létsíknak, mint ami mások számára elmondhatnék. Röviden, meguntam.
Most, mikor halljuk mindenhonnan, hogy hiányzik a beszámolónk, hogy rengetegen töltötték azzal drága idejüket, hogy olvasgatták bugyuta sorainkat, talán motiválva érzem kicsit magam, hogy folytassam az írást néha. Krisztián meg szinte bevezetett, felkért tegnapi irományában. Szóval újra kedvet kaptam hozzá. Csak azt nem tudom, hol kezdjem, mert azért történtek dolgok.
Például kétszer is tök rosszat álmodtam. Azóta jobban vagyok. Sokszor érzem a szinte végtelen honvágyat, és hogy sokáig csillapítatlan marad ez a vágy. Elég fura, és kellemetlen érzés. Olyan depresszió-féle, mint amikor valaki nem mondhatja el senkinek… Aztán egyszerre megszűnik, majd újra rám tör. Ilyenkor az msn-en a nevem valami nagyon brutálisra vált, például „Réka azt hiszi, megőrült…” vagy valami hasonló. Krisztián általában nincs itthon, mikor hazaérek, mert este későig dolgozik, ilyenkor van, hogy felhívom Lacit, Lillát vagy Balázst, hogy beszéljek. Néha átjönnek, és segítenek. Jó, hogy itt vannak, de már egészen komolyan érezni, hogy nem pótolhatóak az otthoniak.
Július közepére, a téli szünetre szervezünk egy kirándulást az Uluruhoz, amit itt általában Ayers Rock-ként emlegetnek. Úgy gondoljuk, kocsit bérlünk, és felváltva vezetünk, bár Balázsék talán repülnek, majd ott csatlakoznak hozzánk, mert az út jóval több, mint 3000 km, és Lillának akkor kezdődik az extra munka. Laci úgy tervezi, hogy legfeljebb három nap alatt odaérünk a sivatagon keresztül.
Ezt megelőzően egy téli kurzust tartunk Judyval Mackayban, ahova Krisztián is elkísér, majd a háromnapos tanulás után téli esőerdő nézőbe megyünk, majd onnan repülünk haza, és rögtön másnap indulunk a sziget belsejébe. Már nagyon várjuk, hogy végre sivatagot is lássunk. Sokan figyelmeztettek, hogy mire vigyázzunk, de szinte ugyanazokat a dolgokat mondják el, amelyeket a térképek hátulján és az útikönyvekben olvashatunk. Ilyenek például, hogy sötétedés után ne vezessünk, mert mindenféle állatok száguldozhatnak, ugrálhatnak, futhatnak keresztbe a kocsiúton. Persze igen valószínű, hogy nekünk muszáj lesz naplemente után, illetve napfelkelte előtt vezetni, mivel elég hosszú utat kell megtennünk behatárolt idő alatt. Szóval izgalmas kirándulásnak nézünk elébe.
Laci tegnap töltötte be 28. születésnapját, és nem tehettük meg, hogy hagyjuk az előadására készülni e jeles napon. Egyébként szinte állandóan az esszéit és előadásait irogatja, amikor valahova elhívjuk, de mostanában már alig két perc győzködés után át szokott jönni. Ezek az átjövetelek általában valami hatalmas vagy eggyel kisebb méretű kajálásokba torkollnak. Komolyan mondom, hogy mire hazamegyünk, nem fog nehezemre esni bármit megfőzni. Végül is olvasni tudok, és már volt pár sikerélményem. A legutóbbi ez a palacsintázás volt, tegnap. Jól előkészítettünk mindent, Laci egy fél órára átugrott valamikor a nap felénél, mi meg addigra bekevertünk tölteléket, palacsintát, és elkezdtük sütögetni a tésztát. Előző nap tesójával interneten megtárgyaltam, milyen palacsintát szeret, aztán anyukája segítségével kisütötték, hogy a baracklekvárosat eléggé. Na, az nem volt…, nem vettünk baracklekvárt. De nem azért, mert nem akartunk, hanem mert én úgy emlékeztem, hogy Laci nem szereti a lekvárt. Ezt mondta, amikor Krisztián a narancslekvárját elkészítette. Hát majd legközelebb. (Bár a következő szülinapján már nem lesz itt, akkor talán otthon megkapja.) Azt hiszem, azért kicsit meglepődött, amikor bejött, és már az udvaron hallotta az aktuális kedvenc zenéjét, a Jamiroquait, aztán megérezte a palacsintaillatot.
A palacsinta nem fogyott el, aminek örültem, mert Jenny, a magántanítvány már többször emlegetett nekem, hogy Kecskeméten annak idején micsoda palacsintákat, réteseket evett. Aztán lehűtöttem, hogy itt nem fog, mert én még sosem csináltam olyat. Na, most igen. Vittem neki pár palacsintát, és el volt ájulva tőle. Elég szépen ejtette ki: „turós pálácsintcá”, így hát megkínáltam.
Időközben lett két újabb magántanítványom, vagyis nem is igazán magán, mivel a csoport tagjai, csak ha már megkértek rá, szeretném felzárkóztatni őket. Két srác, illetve az egyik ismerős lehet azoknak, akik már elejétől fogva figyelemmel kísérik iskolai életemet. Mick-nek hívják, és kissé idősebb a többieknél, ősz hajú, copfos. A másik meg a dobos, akinek norvég felesége van, és a nyáron egy évre Norvégiába utazik, mert ott fog drámát és zenét tanulni. Ők ketten kerestek meg, hogy magyarázzam már el nekik az egyik anyagrészt, aztán mondta Mick, hogy neki egyáltalán nem mennek azok a dolgok, amiket a vizsgán fogok kérdezni, erre megszerveztem nekik a külön időpontot. Már két napja járnak, és tényleg észre lehet venni, hogy mennyire vevők a dolgokra, és hogy nagyon akarnak tanulni. Újabb sikerélmény. Ja? És nem tudom elfelejteni, hogy Mick az, aki korábban beszólt az órákon. Szóval vele is elég jóban lettem mára. (Már tegeződünk.)
James advanced aural class-ja, a szerdai, vagyis a mai egyre jobban megy, egyre többet próbálok velük, és úgy néz ki, hogy július végén lesz egy kórustalálkozó, ahol mi is éneklünk valamit. Na de ez majd később. Most megyek játszani. (Ez történik olyankor, amikor már nincs kedvem, vagy egyáltalán nincs kedvem a naplót írni.)
Egy kis bevezetés, miért nem írtam eddig. Az történt, hogy egyszer csak kevésbé érdekesnek kezdtem érezni az itt töltött napokat, azt vettem észre, hogy ha követni akarom az eseményeket, akkor szinte semmiről nem kellene beszámolnom, mert szinte alig történik említésre méltó dolog. Vagy ha mégis történik, akkor azt nem akarom megosztani, hanem sajátnak szeretném tudni, egy másik létsíknak, mint ami mások számára elmondhatnék. Röviden, meguntam.
Most, mikor halljuk mindenhonnan, hogy hiányzik a beszámolónk, hogy rengetegen töltötték azzal drága idejüket, hogy olvasgatták bugyuta sorainkat, talán motiválva érzem kicsit magam, hogy folytassam az írást néha. Krisztián meg szinte bevezetett, felkért tegnapi irományában. Szóval újra kedvet kaptam hozzá. Csak azt nem tudom, hol kezdjem, mert azért történtek dolgok.
Például kétszer is tök rosszat álmodtam. Azóta jobban vagyok. Sokszor érzem a szinte végtelen honvágyat, és hogy sokáig csillapítatlan marad ez a vágy. Elég fura, és kellemetlen érzés. Olyan depresszió-féle, mint amikor valaki nem mondhatja el senkinek… Aztán egyszerre megszűnik, majd újra rám tör. Ilyenkor az msn-en a nevem valami nagyon brutálisra vált, például „Réka azt hiszi, megőrült…” vagy valami hasonló. Krisztián általában nincs itthon, mikor hazaérek, mert este későig dolgozik, ilyenkor van, hogy felhívom Lacit, Lillát vagy Balázst, hogy beszéljek. Néha átjönnek, és segítenek. Jó, hogy itt vannak, de már egészen komolyan érezni, hogy nem pótolhatóak az otthoniak.
Július közepére, a téli szünetre szervezünk egy kirándulást az Uluruhoz, amit itt általában Ayers Rock-ként emlegetnek. Úgy gondoljuk, kocsit bérlünk, és felváltva vezetünk, bár Balázsék talán repülnek, majd ott csatlakoznak hozzánk, mert az út jóval több, mint 3000 km, és Lillának akkor kezdődik az extra munka. Laci úgy tervezi, hogy legfeljebb három nap alatt odaérünk a sivatagon keresztül.
Ezt megelőzően egy téli kurzust tartunk Judyval Mackayban, ahova Krisztián is elkísér, majd a háromnapos tanulás után téli esőerdő nézőbe megyünk, majd onnan repülünk haza, és rögtön másnap indulunk a sziget belsejébe. Már nagyon várjuk, hogy végre sivatagot is lássunk. Sokan figyelmeztettek, hogy mire vigyázzunk, de szinte ugyanazokat a dolgokat mondják el, amelyeket a térképek hátulján és az útikönyvekben olvashatunk. Ilyenek például, hogy sötétedés után ne vezessünk, mert mindenféle állatok száguldozhatnak, ugrálhatnak, futhatnak keresztbe a kocsiúton. Persze igen valószínű, hogy nekünk muszáj lesz naplemente után, illetve napfelkelte előtt vezetni, mivel elég hosszú utat kell megtennünk behatárolt idő alatt. Szóval izgalmas kirándulásnak nézünk elébe.
Laci tegnap töltötte be 28. születésnapját, és nem tehettük meg, hogy hagyjuk az előadására készülni e jeles napon. Egyébként szinte állandóan az esszéit és előadásait irogatja, amikor valahova elhívjuk, de mostanában már alig két perc győzködés után át szokott jönni. Ezek az átjövetelek általában valami hatalmas vagy eggyel kisebb méretű kajálásokba torkollnak. Komolyan mondom, hogy mire hazamegyünk, nem fog nehezemre esni bármit megfőzni. Végül is olvasni tudok, és már volt pár sikerélményem. A legutóbbi ez a palacsintázás volt, tegnap. Jól előkészítettünk mindent, Laci egy fél órára átugrott valamikor a nap felénél, mi meg addigra bekevertünk tölteléket, palacsintát, és elkezdtük sütögetni a tésztát. Előző nap tesójával interneten megtárgyaltam, milyen palacsintát szeret, aztán anyukája segítségével kisütötték, hogy a baracklekvárosat eléggé. Na, az nem volt…, nem vettünk baracklekvárt. De nem azért, mert nem akartunk, hanem mert én úgy emlékeztem, hogy Laci nem szereti a lekvárt. Ezt mondta, amikor Krisztián a narancslekvárját elkészítette. Hát majd legközelebb. (Bár a következő szülinapján már nem lesz itt, akkor talán otthon megkapja.) Azt hiszem, azért kicsit meglepődött, amikor bejött, és már az udvaron hallotta az aktuális kedvenc zenéjét, a Jamiroquait, aztán megérezte a palacsintaillatot.
A palacsinta nem fogyott el, aminek örültem, mert Jenny, a magántanítvány már többször emlegetett nekem, hogy Kecskeméten annak idején micsoda palacsintákat, réteseket evett. Aztán lehűtöttem, hogy itt nem fog, mert én még sosem csináltam olyat. Na, most igen. Vittem neki pár palacsintát, és el volt ájulva tőle. Elég szépen ejtette ki: „turós pálácsintcá”, így hát megkínáltam.
Időközben lett két újabb magántanítványom, vagyis nem is igazán magán, mivel a csoport tagjai, csak ha már megkértek rá, szeretném felzárkóztatni őket. Két srác, illetve az egyik ismerős lehet azoknak, akik már elejétől fogva figyelemmel kísérik iskolai életemet. Mick-nek hívják, és kissé idősebb a többieknél, ősz hajú, copfos. A másik meg a dobos, akinek norvég felesége van, és a nyáron egy évre Norvégiába utazik, mert ott fog drámát és zenét tanulni. Ők ketten kerestek meg, hogy magyarázzam már el nekik az egyik anyagrészt, aztán mondta Mick, hogy neki egyáltalán nem mennek azok a dolgok, amiket a vizsgán fogok kérdezni, erre megszerveztem nekik a külön időpontot. Már két napja járnak, és tényleg észre lehet venni, hogy mennyire vevők a dolgokra, és hogy nagyon akarnak tanulni. Újabb sikerélmény. Ja? És nem tudom elfelejteni, hogy Mick az, aki korábban beszólt az órákon. Szóval vele is elég jóban lettem mára. (Már tegeződünk.)
James advanced aural class-ja, a szerdai, vagyis a mai egyre jobban megy, egyre többet próbálok velük, és úgy néz ki, hogy július végén lesz egy kórustalálkozó, ahol mi is éneklünk valamit. Na de ez majd később. Most megyek játszani. (Ez történik olyankor, amikor már nincs kedvem, vagy egyáltalán nincs kedvem a naplót írni.)
kedd, május 18
Május 18.
Május 18. (kedd)
Újra itt.
A múlt hónap alatt sokminden történt, amikről majd mesélek, ha aktuális lesz.
Tömören: Mindketten rendesen dolgoztunk, kocsink kéthete megint megadta magát épp mikor munkába mentem délután, kijöttek, megnézték, elvontatták, Balázs segített eljutnom John lakására, hogy az autóját kölcsönvehessem, mert másnap azzal tudtam csak időre beérni, két nap alatt megvolt, $364 szervizdíj. Múlthéten csütörtökön felmondtam, mert álláslehetőség kínálkozott, nagyon sajnálják, és nem akarnak engedni. A héten lesznek fejlemények. Réka nagyszerűen tanít, úgy néz ki a templomi kórust is elkezdi lassan vezetni, ahová járunk (St. Andrew’s Lutheran Church), a múlt hétvégén kiskurzust tartott egy középkori zenészcsapatnak, ami remekül sikerült, lehet, hogy ott is lesz folytatás.
Igyekszem pótolni az elmaradt részleteket.
Ma Laci szülinapja volt. Készítettünk palacsintát tiszteletére. Túrós, mogyorós, kókuszos és kakaós készült, vadcseresznye, hamvas áfonya (cranberry) és tejszínhab díszítésével. Utána mozdulni nem bírtunk. Képeket sajnos nem készítettünk, de vasárnap folytatjuk az ünneplést, ahol valószínű már Lilláék is jelen lesznek, akkor majd kattintunk párat.
Hűvösek a hajnalok, éjszakák, reggel már elkel a pulóver, mikor munkába indulok. A napkelte gyönyörködtető, érdekes, hogy itt a holdsarló alúl látszik, mikor nem teljes, és nem oldalt. Lilla szerint a déli-félteke okozza. Szóval felmondtam múlthéten a halboltban, mert erre az elhatározásra jutottam, döntöttem, és elmondtam Miwa-nak, hogy keressenek helyemre valakit. Pontosan ahogy kérte, adtam 2 hét felmondási időt. IKEA-nál úgy néz ki lesz lehetőségem, részletek a héten derülnek ki. Emellett Lyndon Réka kolléganőjének férje is beajánlott a cégénél (Mater Hospital Services), ahová elküldtem az életrajzomat, és valószínű hívnak majd, amiután lehetőségem nyílik egy hónapon át heti két alkalommal IT-s munkát kapni, és ha meg lesznek elégedve, vagy munkát, vagy tőlük jó referenciát kaphatok.
A hűvös ellen vettem ma egy kis halogénes fűtőtestet, ami forog és 3 féle erősségű meleget ad. Ezzel melegítjük épp a hálószobát, ahová nemsokára már én is betérek. Holnap megpróbálom összeszedni mindazt ami kimaradt. Remélem sikerül a folytatás. Nagyon sokfelől kaptunk jelzéseket, hogy kár, hogy abbahagytuk az írást. Rékát kéne még valahogy rávennem, hogy írjon, mert azzal sokkal könnyebb dolgom lenne. Üdv mindenkinek.
Vers mindenkinek:
Áll az idő, pedig gyorsan elszaladt a nap,
Kedves emberek távol maradtak.
Olyan, mintha némák lennének,
Vagy csak minket nem érne el a hang.
Messze? Közel? Nem érezni a távolságot…
Mind itt van, mégis elérhetetlen,
Persze ez csak a testnek lehetetlen.
Amit érez a lélek elérhető… nincs rá szó,
Az úgyis csak keretbe zárná.
Holnap találkozunk!
Ma még csak álmodunk arról,
Hogy eljött a holnap, melyet mának hívhatunk.
(gyk)
Újra itt.
A múlt hónap alatt sokminden történt, amikről majd mesélek, ha aktuális lesz.
Tömören: Mindketten rendesen dolgoztunk, kocsink kéthete megint megadta magát épp mikor munkába mentem délután, kijöttek, megnézték, elvontatták, Balázs segített eljutnom John lakására, hogy az autóját kölcsönvehessem, mert másnap azzal tudtam csak időre beérni, két nap alatt megvolt, $364 szervizdíj. Múlthéten csütörtökön felmondtam, mert álláslehetőség kínálkozott, nagyon sajnálják, és nem akarnak engedni. A héten lesznek fejlemények. Réka nagyszerűen tanít, úgy néz ki a templomi kórust is elkezdi lassan vezetni, ahová járunk (St. Andrew’s Lutheran Church), a múlt hétvégén kiskurzust tartott egy középkori zenészcsapatnak, ami remekül sikerült, lehet, hogy ott is lesz folytatás.
Igyekszem pótolni az elmaradt részleteket.
Ma Laci szülinapja volt. Készítettünk palacsintát tiszteletére. Túrós, mogyorós, kókuszos és kakaós készült, vadcseresznye, hamvas áfonya (cranberry) és tejszínhab díszítésével. Utána mozdulni nem bírtunk. Képeket sajnos nem készítettünk, de vasárnap folytatjuk az ünneplést, ahol valószínű már Lilláék is jelen lesznek, akkor majd kattintunk párat.
Hűvösek a hajnalok, éjszakák, reggel már elkel a pulóver, mikor munkába indulok. A napkelte gyönyörködtető, érdekes, hogy itt a holdsarló alúl látszik, mikor nem teljes, és nem oldalt. Lilla szerint a déli-félteke okozza. Szóval felmondtam múlthéten a halboltban, mert erre az elhatározásra jutottam, döntöttem, és elmondtam Miwa-nak, hogy keressenek helyemre valakit. Pontosan ahogy kérte, adtam 2 hét felmondási időt. IKEA-nál úgy néz ki lesz lehetőségem, részletek a héten derülnek ki. Emellett Lyndon Réka kolléganőjének férje is beajánlott a cégénél (Mater Hospital Services), ahová elküldtem az életrajzomat, és valószínű hívnak majd, amiután lehetőségem nyílik egy hónapon át heti két alkalommal IT-s munkát kapni, és ha meg lesznek elégedve, vagy munkát, vagy tőlük jó referenciát kaphatok.
A hűvös ellen vettem ma egy kis halogénes fűtőtestet, ami forog és 3 féle erősségű meleget ad. Ezzel melegítjük épp a hálószobát, ahová nemsokára már én is betérek. Holnap megpróbálom összeszedni mindazt ami kimaradt. Remélem sikerül a folytatás. Nagyon sokfelől kaptunk jelzéseket, hogy kár, hogy abbahagytuk az írást. Rékát kéne még valahogy rávennem, hogy írjon, mert azzal sokkal könnyebb dolgom lenne. Üdv mindenkinek.
Vers mindenkinek:
Áll az idő, pedig gyorsan elszaladt a nap,
Kedves emberek távol maradtak.
Olyan, mintha némák lennének,
Vagy csak minket nem érne el a hang.
Messze? Közel? Nem érezni a távolságot…
Mind itt van, mégis elérhetetlen,
Persze ez csak a testnek lehetetlen.
Amit érez a lélek elérhető… nincs rá szó,
Az úgyis csak keretbe zárná.
Holnap találkozunk!
Ma még csak álmodunk arról,
Hogy eljött a holnap, melyet mának hívhatunk.
(gyk)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)