Árvíz

Ma nem volt kóruspróba, mert páran telefonáltak, hogy betegek, többeknek fáradt a hangja, mert az egyetemen intenzív zenei kurzus van, és már két napja megállás nélkül zuhog az eső. Ez már olyannyira súlyos volt reggel, hogy az egyetem melletti kis tó kiöntött, és meg kellett kerülni.
Queensland délkeleti részén, tehát Brisbane-ben és környékén árvízkészültség van. Délután Krisztián telefonált, hogy a Ross éppen a házuknál áll, és a házunk vízben áll. Mind a ketten rohantunk haza, ahogy csak tudtunk, de akkora dugó volt, hogy egy óra kellett, hogy hazaérjünk a 15 perces úthoz. Mire hazaértem, a víz elvonult, Krisztián már takarított. Ross, akinek a kocsija szervízben kötött ki az áradásokban való pancsolások után, velem volt, és segített takarítani.
A víz kb. 40-45 cm magasan jöhetett be a házba, mert ott láttunk egy vonalat a falon. A takarítás egyébként jókedvűen zajlott, még Jody is átért a végére, négy muffinnal, és egy adag dolgozattal.

Amikor elmentek, megvacsoráztunk, gombás rizst finom roséval és vasárnap facsart ananészléval. Épphogycsak belekóstoltam a finom gyümölcslébe, hallottuk, hogy valami megint nincs rendben. A víz újra betört hozzánk, illetve azt hallottuk, ahogy bugyborékolva szivárog be az ajtó alatti és melletti réseken. A lépcsőről néztük, ahogy lassan emelkedik a vízszint. Közben megmentettünk néhány cipőt, amelyek vidáman úszkálni kezdtek az árban. A garázs még sajnos mindig tele volt olyan holmikkal, amiket eddig nem kellett használni, többnyire téli ruhák, cipők. A zongora nyitva szellőzött, és mi nem tudtunk mit csinálni. Tehetetlenségünkben próbáltunk telefonálgatni ide-oda, kinézni az ablakon, hátha megijed a víz, és visszafordul, de az valamiért csak hömpölygött. Gyertyákért rohantam, mert amikor a vízszint eléri a konnektorokat, lekapcsol az áram. Ez történt a délutáni árnál is. Kb. 4-5 percet kellett várni, hogy a gyertyák romantikus fényében pompázzon házunk.
Krisztián még az első áradásnál beszélt idős szomszédunkkal, akit Chris-nek hívnak. Ő mondta, hogy ő már megszokta ezeket az árvízeket. Na jó, köszönjük szépen, jobb ha felkészülünk mi is. Ez egyébként csak az utca gyengén megszervezett vízelvezető csatornája miatt van. Pontosan nem tudom, miért, de majdcsak megtujduk egyszer. Nem is ez a lényeg..
A lényeg, hogy megmenekültünk... Arra gondoltam, hogy ennél sokkal rosszabb is történhetett volna, mint például Victoriában, az idei bozóttüzek áldozataival, akik nemcsak a házukat, de sok embertársukat is elvesztették a katasztrófa következtében. Ehhez képest mi kismiskák sem vagyunk. Hála Istennek!!!
A víz másodjára úgy 15-20 cm-nél hagyott nyomott a falon. A szomszédék, Colin és Eve átjöttek segíteni, a zongorát, ami még mindig nyitva száradt feltettük hat téglára, ami nem sok, de egy kicsivel magasabb, mint addig, ugyanígy a kanapét is téglalábakra állítottuk, majd a garázsban található összes dobozt felpakoltuk polcokra és a ruhás zsákokat pedig felcipeltük az egyik vendégszobába. Szóval most már csak a SES-től, az állami segélyszolgálattól telefonon megrendelt homokzsákokat várjuk, és felkészültünk a kövekező hullámra.
Az eső egyébként csillapodni látszik, hallatszik. Reméljük, hogy már nem lesz több meglepetés az elkövetkező napokban. Még jelentkezünk, nem kell megijedni, minden rendben, és anyagilag is biztosítva vagyunk.

Réges-régen nem írtam, bár rengeteg minden történt, ami említést érdemelt volna. Viszont nem volt időm vagy/és erőm leülni, összeszedni a gondolataimat, és beszámolni az eseményekről.

Megpróbálom most. Bár az összeszedés része egy kicsit húzós lesz, és úgy gondolom, hogy nem fog sikerülni.

Amióta nem írtam, beköszöntött az ősz. Az esték, és főleg a reggelek jóval hűvősebbek, bár napközben még mindig jó meleg van. Hajnalban annyira lehűl, hogy elő kellett hát vennünk a paplant a szekrény mélyéből. (Elsőre megtaláltuk, ami nagy szó, hiszen még ebben a házban nem kellett használni, és így nagyrészben elteszünk valamit valahova, és utána keressük egy jó ideig, amikor kell. Emiatt sok dolog még mindig a dobozokban van a kocsi mellett a garázsban. Csak hogy tudjuk, hogy hol keressük, ha kellene.)

Május első hétvégéjét, Warwick-ban töltöttük, ami kb. 2 órányi kocsikázásra van a kontinens belseje felé, a Nagy Vízválasztó Hegység mögött, innen nézve. Ott még hűvősebb volt. A Peace Festival-ra (Béke Fesztivál) voltunk hivatalosak, ahol vasárnap reggel kórust kellett tanítanom. A fesztivál egyébként egy kisebb Sziget volt (sokkkkkkal kisebb), helyi zenekarok fellépése mellett különböző érdekképvseleti szervezetek mutatkoztak be, majd vasárnap este egy hosszú és érdekes program keretében, egy ausztrál bennszülött "álom-történetet" adtak elő meghívott és helyi csoportok. Az egész fesztivált a város egyik közössége szervezi minden második évben. A közösség magja a "School of Total Education" (Teljes /ember/ oktatás iskolája?) tanári gárdája, akikkel nagyon jóban lettünk. A kóruspróba után, amit az iskola ebédlőjében tartottam, körbevezettek az iskola épületein, miközben dióhéjban elmesélték az iskola történetét, filozófiáját.
Az iskola honlapja: http://www.sote.qld.edu.au/

A múlt hétvégén az Ausztrál Hangok Fesztiválon tartottam két foglalkozást. Ezt a fesztivált az egyik Brisbane-ben élő zeneszerző, Stephen Leek és kórusa a "The Australian Voices" szervezte. A fesztivál egy koncerttel zárult, ahol csak ausztrál darabot adhattunk elő. A So-la Voce néhány könnyebb darab mellett, egy rendkívül nehéz művet is énekelt, egy most készülő opera egyik kórusát. A teljes operát szeptemberben adjuk elő a Brisbane Festival keretében.

Úgy tűnik ebből a leírásból, hogy csak fesztiválokra járunk. Azonban emellett dolgozunk mindketten, sőt két hete még Lilláékat is át tudtuk hívni vendégségbe. Az ikrek, akik már majdnem másfél évesek, sikongatva fedezték fel a ház különböző zugait, amikor megérkeztek. Mivel követtük őket mindehova, nem vettük észre, amikor Balázs felakasztotta egyik festményét a vendégszoba falára. Na persze, amint az ikrek újra beszaladtak abba a szobába, ott állt a meglepetés, egy csodálatos, olasz hangulatú kép, amiben azóta a hálószobánkban gyönyörködünk. A vendégeskedés jól sikerült, Balázs felállított a gyerekeknek egy kis "ketrecet", ami tlajdonképpen a terasz volt, csak a ki- és bejáratok helyén voltak a kerítések, amit a gyerekek rángattak, majd rájöttek, hogy még erősödniük kell ahhoz, hogy áttörjenek, így tovább futkároztak körbe-körbe. Szerencsére, olyan gyorsan azért nem erősödnek, hogy a nap végére ketrectörők legyenek.
Krisztián szakácsművészete mindannyiunkat lenyűgözött. Előételnek sült rákot kaptunk joghurtos uborkasalátátval. Utána következtek az ebéd fénypontjai, almás báránymáj sült hagymával és pulykamell, amit külön kellett hajkurászni, mert nem mindehol árulnak ám ilyen különlegességet. Desszertnek a már bevált sáfrányos, szirupos főtt körtét készített. Én a kukta szerepét játszottam, gondolom, sikerrel, mert szinte minden idejében elkészült, mire a vendégek jöttek.

Tervezünk egy "házavató" magyar bulit is tartani, amire nem jutott még időnk eddig. Egyelőre úgy tűnik, hogy a hétvégéink jól televannak, és amikor nem, akkor meg jól esik egy kis kertészkedés, fűnyírás, leesett pálmaágak begyömöszkölése a kukába stb.