Március 22-27.

Március 22. hétfő
Hétfő, és elkezdődött a hét. Ugyanaz, mint mindig, két szolfézscsoport, a másodikra beült Maree, a tutor, és megjegyezte, hogy nagyon tetszettek neki az ötleteim. Pedig ez volt eddig az egyetlen óra, amire épphogycsak elkészültem előtte. Vagyis nem volt időm átnézni az esetleges hibák kijavítása végett.
James este kóruspróbára invitált, s mivel már három hete ígérem neki, hogy elmegyek, és úgy éreztem, most nagyon kéne egy kis éneklés, elmentem. A nőikar próbált, ami két hetente kiegészül fiúkkal vegyeskarrá. A férfikarnak egyébként ugyanabban az épületben van próbája, mint a lányoknak, csak két emelettel lejjebb. James beéneklése nagyon ráment a hangképzésre, a lányok tényleg szép hangon szóltak, de végig zongora mellett történt, és a tisztaságra valahogy nem ügyelt. Ez a próba egész menetére hatással volt, szinte állandó volt a csúszkálás. Egy Kodály darabot, a Fancy-t is próbáltuk, amit tudom, hogy Zsuzsa a Nostrával is meg akart egyszer csinálni, de aztán nem került rá sor.
A próba után James hazaszállított engem meg egy másik lányt, és végül is nagyon örültem, hogy végre énekelhettem valahol.

Március 23. kedd
Ma ugyan nem volt órám, de már viszonylag korán bementem, mert délelőtt 11-kor értekezlet kezdődött. Az első értekezleten formálisan is köszöntöttek, de életem eddigi legunalmasabb értekezletét ültem végig. Valószínű, hogy mikor már jobban értem a beszédüket, érdekesebbnek fogom tartani őket.
A megbeszélés után rohantam haza, mert Lilláékkal terveztünk egy kis kirándulást. Lilla, Balázs, Krisztián értem jöttek az egyetemre, ahonnan egyenesen a Mt. Coot-thára mentünk. Gyönyörű volt nappal is. Bár az idő igencsak esőre állt, és eléggé fújt a szél, jól láthattuk, ahogy a folyó kanyarog, és végre talán képbe kerültünk, hogy mi merre van itt, ebben a hatalmas városban. De lehet, hogy csak jól összekvarodtunk, mert eleinte mindent másfelé képzeltünk, mint amerre van. Nem baj, egyszer csak kitisztul.
A Mont Coot-tha után vásároltunk, mert éhesek voltunk, Balázs kitalálta, hogy együnk otthon sajtos tésztát. Nagy lelkesedés fogadta az ötletét, és gyorsan megvalósítottuk. Kiültünk a bambuszok mellé az erkélyre, és elfogyasztottuk a fennségesre sikeredett sajtos-tejfölös tésztát.
Ezután Krisztián munkába, Lilláék hazaindultak.

Március 24. szerda
Krisztián édesapjának szülinapja volt ma. Krisztián éjjel bement az egyetemre, hogy onnan internetezzen, állásokat gyűjtsön magának, és onnan hívja fel édesapját.
Nekem a szerda a legfárasztóbb napom, legalábbis eddig minden héten az volt. Ebédidőben megbeszélésem volt a karmester Gwyn Roberts-szel, aki a második félévben átveszi az egyik csoportomat. Ezek után James-szel kellett megbeszélnem az egyik tanítvány ügyét, akiről azt gondolom, hogy képességei nem teszik lehetővé, hogy elvégezzen néhány tárgyat. Rögtön utána jött Jenny, a magántanítvány, aki mára igen sokat gyakorolt, de nagyon rossz színben volt, este a kórusmódszertan óráról haza kellett mennie, mert rosszul lett. A kórusmódszertanról úgy kellett kihessegetni a diákokat, mert foylton a teremben beszélgetnek, nekem meg kezdődik a haladó szolfézs órám a nagyteremben. Folytattam az előző héten elkezdett darab előkészítését. Nagyon figyeltem a tisztaságra, és kértem őket is, hogy hallgassák, amit énekelnek. Ezzel azt értem el, hogy a próba teljes egészében tisztán énekeltek.
A nap végén még Maree-vel kellett néhány dolgot megbeszélnem a vizsgákkal kapcsolatban, majd hullafáradtan felhívtam Krisztiánt, hogy jöhet értem, de ő már ott volt valahol a közelben, így gyorsan odaért. Mikor otthon ledőltem, Krisztián még viszzament, hogy elolvasgassa a felgyülemlett emailjeit, és felköszöntse apukáját. Mondjuk ezt otthonról is meg tudta volna tenni, de ez akkor nem jutott eszünkbe.

Március 25. csütörtök
Krisztián első hosszú napja, ugyanis csütörtökön a bevásárlóközpontok sokáig, este kilencig vannak nyitva. Így hétre ment dolgozni, és három és fél órát kellett dolgoznia, de tízre befejezte a munkát, s eljött.
Nekem a szokásos, két karvezetés csoport, az elsőben 25-en vannak, és könnyű darabokat veszünk, a másodikban nyolcan vannak, de ma hiányoztak hárman, és nehéz darabokat tanulunk. Az első csoport nagyon szorgalmas, jól látszik, hogy foglalkoznak az anyaggal, és megígértem nekik, hogy ha továbbra is ennyire ügyesek lesznek, akkor megtanulok egy csomó jelzőt méltatni őket. A mai óra végén bemutattam nekik tudásom, és vagy 25 angol szinonimát olvastam fel nekik arra, hogy ’kiváló’. A szótárból kerestem ki őket, valószínű, néhányat egész más kontextusban kell használni. Mikor felolvastam, megtapsoltak, és el voltak ámulva tőlem. A másik csoportban kevésbé voltam megelégedve a munkájukkal. No nem azért, mert kevésbé szorgalmasak, hanem azért, mert alapvető dolgokra sem jönnek rá maguktól, holott elvileg mind kórusvezetők vagy énektanárok. Másfél óra után kis szünetet tartottam, és átgondoltam magamban, hogy akkor inkább kevesebb anyagot végzünk, de igen alaposan, vagyis vissza fogok néhány dolgot vonni az eredetileg kiadott tanmenetből.

Március 26. péntek
Reggel ½ 9-re bementünk a Citybe, hogy felkeressük a munkájával éppen végző Lacit. Megbeszéltük vele, hogy este elmegyünk, megnézni, mi zajlik a Fortitude Valley-ben, és megkérdeztük, hogy hol tudjuk az útlevelünket helyettesítő 18+ kártyát igényelni.
Leparkoltunk a City egyik bevásárlóközpont alatti parkolójában, ahol fél óra 4 dollár, úgyhogy sietve kellett dolgainkat intézni. Megtaláltuk a Queensland Transport irodát, bár nem volt egyszerű, amikor a kocsival keresgéltük, talán kétszer is elmentünk az épület mellett, de nem láttuk, mert a bejárata nem az utcáról, hanem egy térről nyílik, ahova kocsival nem lehet bemenni. Amikor gyalog mentünk arra, már hamarabb észrevettük, mert ki volt írva az utcára, a bank bejárata mellé. Az irodában sorszámot húztunk, 4-5 perc várakozás után sorra kerültünk, kitöltöttünk egy űrlapot, befizettük a kártya árát, egyenként 20 dollár 70 centet, lefotóztak, és újabb 3-4 perc elteltével kezünkben a kártyával hagytuk el a helyet. Bár mindenhol eléggé igyekeztünk, a parkolás hosszabb lett fél óránál, így 8 dollárt fizettünk érte. Az ügyintéző hölgytől még megtudakoltuk, hogy érvényes-e a jogosítványunk. Hoztuk magunkkal a magyart annak angol fordításával, és a nemzetközit, amit még otthon csináltattunk, a hölgy szerint a fordítással érvényes a magyar, és jó, hogy van a nemzetközink is, nem kell újat kérnünk, vagy vizsgáznunk, hogy vezethessünk.
Innen a Brunswick Streetre mentünk, mert Krisztián olvasott egy állásról egy kávézóban, ahol cappucino-készítőt keresetek gyakorlattal. A gyakorlata, hogy többször járt Olaszországban, de sosem lehet tudni. Amíg Krisztián bement a sétálóutcában található boltba, addig én a kocsiban ültem, mert olyan helyen álltunk meg, ahol tíz percig lehet parkolni. Krisztián nem járt sikerrel, az állást már betöltötték, de annyira flegmán viselkedtek vele, hogy már nem is akar ott dolgozni.
Hazamentünk, Krisztián engem bevitt az egyetemre, ő pedig az Indooroopily-i bevásárlóközpontba indult egy csomag önéletrajzzal, hátha sikerül néhányat elszórni a különböző boltokban. Talált egy számítógépes boltot, ahol a főnök épp nem volt benn, de megkíséreljük szombaton is felkeresni, hátha szívesen fogadják.
Este, mikor Krisztián hazajött a munkából, Lacival hármasban bementünk a Fortitude Valleyba szórakozni. Végigsétáltunk az emberekkel teli utcákon, és megállapítottuk, hogy mindenhol nagyon hangos a zene, vagyis beszélgetni alig lehet, és nem annyira találtunk magunknak megfelelő műfajú szórakozóhelyet. Vannak azért kávézók (ahol reggel Krisztián is járt), pubok, ahol ki lehet ülni az utcára, és viszonylag kellemes környezetben beszélgetni, most ehhez nem volt kedvünk. Laci ajánlotta, hogy a South Banken is nézzünk szét, ami a Cityvel szemben, a folyó másik oldalán található. Krisztiánnal egyetlen alkalommal voltunk ott, mikor kóruspróbára mentünk Karennel. Most, mivel már 11 után érkeztünk, eléggé kihalt volt minden, de még így is gyönyörű. Egy mesterséges tengerpart a város szívében, sok képeslapon van rajta, így az esti fényekben, szemben a kivilágított belváros látványa, itt pálmafák, homok, a tengert utánzó, medence-szerű víz (Laci szerint 1 méter mély, és nappal életmentők is vannak) most csak néhány ember lézengett, nekem nagyon tetszett. Az egyik csoport ember, fiatalok, színes bőrűek „Most mutasd meg”-et játszottak a folyóparton, ami ki van építve, mint otthon a Duna part a pesti oldalon, de nem a Belvárosnál. Szóval a hangulata nálam minden korábbit felülmúlt. Tervezzük meglátogatni egy másik alkalommal, akár nappal is.
Laci nálunk aludt, és boldog volt, mikor megtudta, hogy vettünk neki párnát, így végre kényelmesen aludhat, és nem gond, hogy otthon hagyta az övét.

Március 27. szombat
Reggel bevásárlóközpontot látogattunk, de nem kifejezetten csak vásárlási szándékkal. Krisztián önéletrajzát vittük még magunkkal, és adtuk oda pár műszaki boltban. Az üzleteket járva nadrágot néztünk és vettünk nekem, továbbá elcsábultam, és egy nagyon szép kék inget is vásároltunk. Háztartásunkból már régóta hiányzott a felmosórongy, ugye Krisztiánék madárijesztőbe építettük be, így 10 dollárért vettünk egy felmosórudat, ami magát ki tudja csavarni (egy kis emberi segítséggel). Ez azért is érdekes, mert viszonylag az elején vásároltuk ezt, így az egész bevásárlásunk alatt ott volt velünk, és járta a boltokat.
Itthon finom sajtos tésztát ettünk, majd Krisztián munkába ment, én pedig előkészültem az esti mozizásra, elkezdtem szendvicseket gyártani Lacinak, Levinek és magunknak. Mikor készen lettem, négy óra felé Levi felhívott, hogy nem ér haza időben, és ne haragudjak, de a Sunshine Coastról, ahol barátaival szörfözött, csak fél hét felé érkezik be a városba vonattal meg busszal. Nem gond, megbeszéltük korábban, hogy lehet, hogy ez lesz a helyzet, majd máskor.
Lilláék hat körül jöttek értem, felszedtek, és épp hétre értünk oda North Lakesbe, ahol abban a pillanatban kezdődött el a film, amikor megtaláltuk a helyünket. Krisztián és Laci már úton voltak, de már tudtuk, hogy elkésnek. Előtte egyikünk sem volt biztos a kezdés időpontjában. Fél óra késéssel megérkeztek Krisztiánék, és rögtön megtaláltak minket. A filmet elmosta az eső, a vége előtt 10-15 perccel, mikor már szakadt, bemondták, hogy ne haragudjunk, de sajnos nem tudják befejezni a vetítést. A záporszerű esőben mindenki rohant a kocsijához, és indult haza. Arra volt csak időnk, hogy nagyon gyorsan összeszedjük a holminkat, és elbúcsúzzunk Lilláéktól, különben mi is igencsak siettünk.
Hazafelé kb. 10 perc után elállt az eső, s szárazon folytattunk utunkat. Elég hosszú, mintegy háromnegyed órás útra lakunk ettől a lakóparktól, bár autópályán is sokat megyünk, ez még mindig Brisbane és nem is a legvége.
Laci hazament, mert anyukájával és tesójával tervezett internetezni, beszélgetni, mi meg fáradtan aludni tértünk, s akkor csörgött a telefon. Álmosan kiugrottam az ágyból, mert Krisztián épp zuhanyzott, bár elképzelni sem tudtam, hogy ilyenkor ki hívhat a csapatból. De Krisztián édesanyja volt otthoni hírekkel. Nagyon meg voltunk illetődve mindketten, mert még sosem hívott, de így volt alkalmam személyesen is megköszönni a szandált, amit tőlük kaptam. Aztán kiderült, hogy Krisztián nagymamája kórházba került, s ez volt a fő ok, amiért telefonált. Elalvás előtt és közben nagyon gondoltunk rá, és szeretnénk, ha mielőbb meggyógyulna, és hazakerülne.