hétfő, március 22

Március 20-21.

Március 20. (szombat)

Reggel arra ébredtem, hogy Réka bepótolta az elmaradt heti napló megírását. Ezután a szokásos kiskert megöntözése után összepakoltuk a notebook-ot, és bementünk az egyetemre, hogy feltegyük a naplót, megnézzük leveleinket, valamint néhány új képet is feltöltöttünk. Innen hazahoztam Rékát, majd dolgozni indultam.
A munka nem a legvágyottabb, ahogy Réka is írta, de munka. Jövő héten már 6 napot dolgozom, csütörtök kivételével hétköznapokon 5-re, szombaton 4-re, csütörtökön 7-re megyek majd és 2.5-3 órát kell majd dolgozni, ami nagyban az ügyességem függvényében rövidülhet. A mai napon már 3/4 4-től kezdtem, és 18.54-kor indultam haza az autóval. Miután erre a munkára a munkaadóktól 2 és fél óra van dedikálva, nem árt csipkedni magamat, mert akkor is csak 2 és fél órát fizetnek érte… Majd ügyeskedem.
Amint hazaértem Réka elvonult aludni, mert addig játszott a számítógéppel.


Március 21. (vasárnap)

Ma Jameshez és Michaelhez voltunk hivatalosak ebédre. Brisbane nyugati végén Mt Crosby peremkerületben laknak egy zöldövezeti házikóban, ami nagyon szép volt, tyúkjaik tojásából már kapott Réka korábban, van dél-amerikai, indiai tyúkjuk is. Több tucat kanárijuk. Néha kenguru is átugrál a kertjükön.
Az ebéd fenséges volt. Kis falafelgolyók, húspogácsák, lecsószerű rakott valami, citromos főtt csirke, vegyes zöldsaláta, aszparágusz, különböző szószok, mártások. Mi puncsot ittunk, ami alkoholmentes volt és nagyon finom. Bár Rékának kicsit túl mentolos, és inkább az ásványvizet választotta. Az ebédre több zeneszerző is hivatalos volt, valamint Réka kollégái. Két kisgyerekes család, Felicity és férje is ott voltak, így voltunk a gyerekekkel együtt 12-en. Nagyon kellemesen elbeszélgettünk, a főétel után sajttálat is felszolgáltak, valamint egy olasz süteményt is (James olasz származású). Felicityéktől kapunk majd kölcsön mikrohullámú sütőt, mert van egy felesleges belőle. Megbeszéltem Felicityvel, hogy segítek majd a szakdolgozatát megszerkeszteni, valamint Darel-ék számítógépére is rá kell majd néznem. Kellemesen elbeszélgettünk Debraékkal is, akivel Réka telefonszámot is cserélt.
5 óra felé indulunk haza, majd útközben még tejet és kukoricapelyhet vettünk Toowongban, a Woolworthben. Innen hazaérkezvén mindketten nagyon fáradtaknak éreztük magunkat – valószínű a friss levegőtől, vagy a pompás étkektől. Nagyon kellemesen telt ez a nap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése