Február 26 - Március 1

Február 26. (csütörtök)

Réka ismét iskolában kezdett, mint ahogy a következő napokon is hasonlóképpen fog cselekedni, miután az angol óravázlatait és tanmeneteit kell csiszolnia. Olyan érdekes kérdéseknek kell utánanéznie, utánanéznünk, hogy mik az elvárt feladati követelmények a gyerekekkel szemben. Nagyon pontosan le kell írnia, hogy mi jelenti a 7 fokú osztályzási rendszer egyes jegyeit, mert itt ezt nagyon komolyan veszik, erre James is figyelmeztette Rékát, hogy az osztályzásnál erre nagyon ügyeljen.
James nagyon kedves tanártársa Rékának, aki szintén szolfézstanár, és testközeli élményeit leginkább Réka tudná elmeséni, de addig is néhány szót hagy szóljak. Amit Réka elkészített tanterveket, kórusdarabokat, azt mind teljesen megfelelőnek találta, nagyon segítőkész volt. Segített Rékának átnézni azokat, amik nem voltak egyértelműek.
Délután Maree-vel volt randevúnk az iskolánál fél ötkor, mert megbeszélték Rékával, hogy együtt kávézunk, beszélgetünk. Az iskola területén egy kis kávézónál ültünk le capucinora, kávéra teasüteményekkel, jómagam áfonyás muffint választottam. A beszélgetés témája főleg szakmai volt, mint baráti beszélgetés, de Rékának most inkább a tanulmányok előkészítéséhez volt szüksége információra, amit Maree megválaszolt. Sajnos Maree nem tudja elvállalni Rékának a tanársegédséget, mert nem ér rá, így majd Rékának kell kikérdeznie a feladott leckéket, ami plusz munka, plusz idő. Szervez James egy külön előadást, amire megkérte Rékát, hogy tartsa. Igaz ezért nem kaphat plusz pénz, de azt mondta James, hogy nagyon jó lenne, ha tartaná. Erre még ő is be fog ülni, meg Maree is. Ezekről majd Réka fog részletekkel gyönyörködtetni bennünket.
Sokáig az egyetemen voltunk, majd későn értünk haza. Talán még nem említettem, hogy Sam hazaérkezett, ő az akinél előzőleg laktunk 3 héten át, és nagyon örült, hogy szép rendben hagytuk ott a lakását, és az ajándék yucca-nak is örült, amit mi otthon jukkának mondunk, de ők ’jáká’-nak ejtenek. Réka jót nevetett rajta, gondolom, nem előtte… :)

Február 27. (péntek)

Egyetemisták évnyitó bulija volt ma. Sajnos, egész nap dübörgő, agydöngető zenét hallattak a színpadok felől, ami kedves már így is fáradt Rékámat nem sokban segítette a munkájában. James is jött, hogy szörnyű, szörnyű. Még mikor hazamentünk este tíz óra tájt, a lakásból is hallottuk. Olyan volt, mint otthon a Sziget fesztivál.
Vártam ma, hogy hívnak az IKEA-ból, miután a hölgy akinek az asztalára került a jelentkezési lapom állítólag ma láthatta meg elsőre, aztán ki tudja mi lesz.
Gondoltuk este elmehetnénk valahová kikapcsolódni, találtunk egy Jazz klubot a telefonkönyvben, oda gondoltuk, hogy elhívjuk Lacit, vagy Lilláékat. Laci fáradt volt, és másnap holnap korán kel, mert megy ismerőseivel Gold Coastra szörfdeszkát keresni. Megbeszéltük vele, hogy majd ha végez, akkor felhív, hogy esetleg a mai estét áttesszük holnapra. Lillákat elértük, de kiderült, hogy Lilla nem érzi jól magát, valószínű lázas, és még dolgozott amikor telefonáltunk, úgyhogy neki is jobbulást kívántunk.
Így végül mi is itthon maradtunk, pihentünk.

Február 28. (szombat)

Reggel együtt ébredtünk, Réka elvitt a boltba autóval, majd hazahozott és autóval ment az egyetemre, szerencsére hétvégén nincs parkolási díj. Máskor sajnos különböző zónák szerinti díj ellenében lehet csak parkolni, és a tanároknak sem kedveznek. Esetleg, ha valaki már 15 éve dolgozik ott, akkor egy kicsit közelebb parkolhat, és talán kicsivel kevesebbet kell fizetnie. Úgyhogy a hétvégi parkolás szinte luxusnak tűnik.
Réka hívott, hogy beszélt Lacival, és hogy majd jön hozzánk, és megbeszélték, hogy nálunk alszik. Így is történt, egyszer csak megjelent Laci, hozott párnát, és elmesélte, hogy a Gold Coaston, ahol voltak nem nagyon találtak szörfdeszkát, pedig hát az a legnagyobb szörföző hely, úgy is hívják, hogy surfers’ paradise (szörfösök paradicsoma). Úgyhogy amit találtak is deszkát, az is 500 dollár lett volna, így nem vettek végül. Ráadásul Laci a nyakát is elaludta, fáradt is volt, talán még a lába is fájt… Réka is jött kisvártatva, így közösen vacsoráztunk, mert már esteledett ekkor. Beszélgettünk, pihentünk, megszavaztuk, hogy nem mozdulunk ki, úgyhogy Réka is beállt végül a garázsba, ami előtt pont elfér még Laci autója is.
Megnéztünk számítógépről a Johnny English c. filmet, melynek főszereplője a Mr. Bean sorozatokból híres Rowan Atkinson, és a népszerű 007-es ügynök James Bond filmek paródiája. Réka mondta, hogy mutassunk Lacinak olyan filmet, melyet kórustársunk Avarkeszi Péter készített, pontosabban vágott, és a Viva Voce kórusról és a Sylvester János Protestáns Gimnázium kórusáról készített videofelvételek, videoklipek. Végül aludni tértünk.

Február 29. (vasárnap)

Igaz előző este még úgy feküdtünk le, hogy ma nem megyünk templomba, Réka azért mégis meggondolta magát, így mindannyian kb. negyed 9 körül keltünk, megreggeliztünk, majd elhagytuk otthonunkat. Laci nem jött velünk, így elköszöntünk Tőle is, mi meg 5 perc alatt a templomba értünk, oda ahol már korábban sétáltunk, a Szt. Péter evangélikus templomba.
Kaptunk lapot, amin figyelemmel kísérhettük, hogy éppen melyik rész következik, de szinte nem is volt rá szükség, mert minden ki volt vetítve kétoldalt elől, amin az énekeket, szövegeket, aktuális részeket követhettük nyomon. Az énekek elég modern darabok voltak. A prédikáció elején volt olyan, hogy a lelkész kihívta a gyerekeket magához, amikor minden gyerek kiment az oltárhoz, és a lelkésszel együtt leültek köré, majd beszélgetett velük 5 percet, és utána kimentek gyerek istentiszteletre.
Szerencsére az úrvacsora körül már ismert dallamokat énekeltünk, igaz most angol szöveggel. Itt minden vasárnap vesznek úrvacsorát, valamint nemcsak a lelkész osztja, hanem pár segítő is van, akik szerintem nem lelkészek. A hirdetéseket nemcsak a pap, hanem a gyülekezeti tagok is hirdetik.
Az istentisztelet után kisebb megvendégelés volt, ahol teát, sütemény kaptunk, valamint egy kedves idősebb úr - talán ő is Krisztián, ha jól emlékszem - a szárnyai alá vett bennünket, és körbevitt bemutatott bennünket. Nagyon kedves volt, mert állásomat is segítette azzal, hogy bemutatott informatikai érdekeltségű embereknek, akik nagyon kedvesek voltak, elkérték a telefonszámomat, és ígérték, hogy visszahívnak. Megismerkedtünk egy finn (majdnem hollandot írtam) bácsival is, akinek ősei szintén az Ural lábaitól jöttek Európába. Ő is énekel kórusban, és hívott minket, hogy menjünk és énekeljünk mi is. Ez már a második a héten. Ez is szerdán van, ugyanakkor szinte. A kedves idősebb házaspár, akik körbevezettek minket, meghívtak ebédelni magukhoz, ahová sajnos nem tudtunk elmenni, mert Rékának még sok dolga volt a munkája előkészítésével.
Délután mindketten beszélgettünk szüleinkkel, Réka szerencsére, meglepetésére most nemcsak hallhatta, hanem láthatta Édesanyját, aminek nagyon örültünk. Megbeszéltük, hogy éjfélkor telefonálni is fog Réka, és akkor a Nagyszüleivel is tud beszélni, akiket Édesanyja átvisz addigra a telefonhoz.
Réka elaludt már este 11-kor, mondta, hogy keltsem fel éjfélkor, mert akkortól olcsóbb ezzel a Likom kártyával a beszélgetés. Felkeltettem, beszélt Nagyszüleivel, majd én is felköszöntöttem Kereszanyukám lányát, Andit akinek a héten volt a szülinapja.

Március 1. (hétfő)

Itt a március, itt az első tanítási nap az iskolában, reggel együtt ébredtünk, bevittem Rékát, aki nagyon-nagyon izgult. Délután 2-től volt az első órája. Azt gondoltam, hogy ezt már tényleg Neki kell leírnia, mert úgy az igazi. Most már alszik, de majd holnap reggel…

… (felteszem e nélkül, mert nem ért rá Réka megírni, majd később pótolja) …

Délután hívott minket Norbi, érdeklődött, hogy mi újság velünk. Mondtuk, hogy vettünk autót, és hogy Rékának jól sikerült az első tanítási nap. Nagyon örült, megbeszéltük, hogy majd valamikor összehozunk közös programot, csak mostanság eléggé elfoglaltak.
Úgy gondoltuk elmegyünk és megünnepeljük e szép napot, így autóba ültünk, és Réka beletaposott a pedálba, aminek az lett az eredménye, hogy a Kangoroo Point-nál találtuk magunkat, ahogy terveztük, mert úgy emlékeztünk, hogy a telefonkönyvben azt olvastuk, hogy ott van egy jó kis Jazz klub, ami nem volt ott. Szerencsére, szépet sétáltunk a folyóparton, amíg el nem értünk egy kivilágított falrészhez, ahol sziklamászók gyakoroltak falat mászni. Nagyon sokan voltak, voltak vagy ötvenen. Bizonyára valamilyen oktatás része is volt, és valószínű volt, aki csak kijött mászni, mert már korábbról van gyakorlata.
Ezután visszasétáltunk az autóhoz, amivel a belváros felé vettük az irányt, és kerestünk valami kellemes helyet, ahová később esetleg többedmagunkkal is beülhetünk majd. Találtunk egy ír pubot, ahol vasárnaponként délután négytől élő zene van. Majd megnézzük pontosan milyen. Találtunk egy palacsintázót is, amit csak kívülről tekintettünk meg, mert már vacsoráztunk, na majd legközelebb.
Irány haza, örültünk, pihentünk, megírtam az elmaradt 5 nap naplóját. Veszélyes ennyit kihagyni, úgyhogy legközelebb jobban vigyázunk.