Itthon vagyunk. Magyarországon... Már csak egy hétig maradunk, pedig még alig érkeztünk meg. Megint elröppent, ahogy gondoltuk, mikor még csak a repülőjegyet mentünk lefoglalni a Flight Centerbe. Minden alkalommal ugyanolyan gyorsan letelik, és minden alkalommal ugyanolyan szép. Ezzel együtt minden alkalommal elfáradunk, és arra vágyunk, hogy nyugodt, kettesben megélt pillanatokat tölthessünk egymással.
Nem nagyon jó ez így, hogy tömörítve kapunk családot, barátokat négy hétig egy- vagy két évenként. Na persze, tudtuk ezt előre, hiszen mindig így volt. Messze lakunk, hosszú az út, drága a repjegy, az ember hét és félszer is meggondolja, hogy jöjjön-e vagy sem, és ha jön, akkor mikor. Ebbe a döntésbe aztán beleszól munkahely, főnök, szabadság stb. így lett, hogy idén én december 7-én, Krisztián pedig hat nappal utánam, 13-án érkezett Bécsbe. Szülők, tesó a reptéren, aztán Krisz szülei meg én Bécsbe a második érkezésre. Kalandos autóút, éjjel kettőkor indultunk volna, hogy 5.20-ra odaérjünk, mikor a Bangkok-i repülő landolt Ausztriában. De Krisztiánt nem sikerült megelőzni, ő már kinn várt ránk. Iszonyú hideg volt már akkor is.
Aztán pár nappal később mínusz 15 fok éjjel. Nappal sem volt sokkal melegebb. Téli ruhatárunk pedig bővült egy pár darabbal . Volt itt minden, amiből az elmúlt 6 évben kimaradtunk a beigli és túrórudi evéstől a szánkózáson keresztül a hólapátolásig.
Aztán persze család- és barátlátogatás hegyek reggeltől estig. Nem unatkozunk nyilván. Viszont úgy érzem, hogy nehéz az egy-két órás találkozásokban olyan igazi hátradőlős, megosztós, átérzős, együttsírós-együttnevetőset beszélgetni. Lehet, hogy nem is ez a cél, de azért más lenne, ha itt élnénk. Lehet, hogy akkor nem is lenne igényünk rá. Már nem emlékszem...
Még itt vagyunk 7 napig. Megpróbáljuk kihasználni... Képek jönnek.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Sziasztok,
VálaszTörlésErezzetek magatokat nagyon jol ebben a kis hatralevo idoben. Teljesen aterzem amikrol irsz. Egyetek-igyatok helyettunk is es elvezzetek ki a hidete egy ideig :) Puszi!
hidete = hideget :))
VálaszTörléshat igen ez mar csak igy van amikor ilyen messzire szakad az ember a hazajatol , de eppen ezert nagyon kalandos eletet elunk nincs unatkozas sosem . :-))))
VálaszTörlésJovore keszitek kulon nektek bejgli hogy ne hianyoljatok itt kint sem !! Vagy egyutt megcsinaljuk es kesobb sajat magad elkeszitheted !!
Nagyon hianyoztatok karacsonykor meg szilveszterkor is !!
Pusza
Timi
Szivembol szoltal... Nekunk is hianyoztatok.
VálaszTörlésLilla & Co.