Június 23. szerda (-ig történtek)

Soksoksoksok minden eltelt, mióta nem írtunk egy sort sem.
A legfőbb dolgok közül, ami eszembe jut, hogy Krisztián teljesen felépült, hála az Égnek. Most munkát keres „ezerrel”, és gyertyát önt, amivel lefoglalja magát, és piacon próbálja eladni őket. Már egy próbálkozása volt a múlt szombaton, amikor a West End marketen árult reggel héttől, de csak egyetlen árva gyertyácskát sikerült eladnia. Viszont megrendeltek nála két héttel későbbre egy nagyobbat, mint amiket eddig készített. A gyertyái egyébként gyönyörűek, én biztosan vennék belőlük, ha amúgy nem lenne itthon. Fotókat a Képeink internetes oldalon lehet nézegetni róluk.
A West End Market pedig az a piac, ahol egyik magyar ismerősünk, Gyuri, Kolozsvárról rendszeresen lángost árul. Ő engedte meg Krisztiánnak, hogy mellette rakja ki a gyertyákat, és inkább ne fizessen helypénzt, ami egy délelőttre 15 dollár. Nagyon rendes ember, a lángosozáson kívül zöldségeket is szokott néha kihozni, egyébként szobrász. Neki segít néha Laci, mint ahogy történt ez az elmúlt hétvégék egyikén is, amikor egy középkori fesztiválon dolgozott a feleségével és egy másik magyar emberrel, Karcsival. Lángost sütöttek, és nagy sikerük volt a középkori ruhában bámészkodó tömegben.
A harmadik újság Laci érkezése, aki a vizsgákat követően, ezen a hétvégén költözik hozzánk. Már egy dobozt áthozott, a többire valószínűleg szombat estére kerül sor. Vásároltunk a szobájába egy fűtőtestet, mert a hideg éjjelenként elviselhetetlen fűtés nélkül. Magam részéről az utolsó héten meg voltam fázva – amit azért írok múlt időben, mert szeretném, ha már vége lenne. A szemem be volt gyulladva, folyamatosan folyt az orrom, szóval a szokásos, igazi, novemberi közepi megfázásomat éltem át. (Otthon szinte menetrendszerűen ez novemberre volt ütemezve, de azt hiszem, tavaly kimaradt, mert akkor épp Svájcba készültünk, és nem volt időm rá.)
A júniusi, brisbane-i megfázás azonban épp a vizsgaidőszak kellős közepén ért, és azt hiszem, a szervezetem úgy időzített most is, hogy pont akkor legyek a legrosszabbul, amikor épp hétvége van, vagyis, amikor Jameséknél ebédeltünk, és vasárnap, amikor a templomi kórussal énekeltünk. Így nem pihentem ki, hanem halmoztam, ezért még ma is, mikor az utolsó vizsgázóim jönnek, egy kissé be van dagadva a szemem, meg folyik az orrom. De sebaj, feltöltöm az internetre az osztályzatokat, meg kijavítok néhány dolgozatot, és 24-én este megüljük a déli félteke legrövidebb éjszakáját. (Ami tudom, hogy egy éjjellel hamarabb van, de már otthon így szoktuk meg a Szent Iván-éjt.) Laci utolsó vizsgáján is túl lesz addigra, és áthívtam Maree-t meg Samet egy vacsorára. Megpróbálunk Krisztiánnal egy gulyáslevest összedobni.
Erről jut eszembe, hogy kaptunk egy kis levest az egyik kórustagtól, aki miután megtudta, hogy betegségem miatt elmarad a kóruspróba, felhívott, hogy akkor öt körülre áthozna egy kis csirkelevest. Vasárnap, a templomban látták, hogy nem vagyok valami jól, és azt javasolták, hogy próbáljak meg a chicken soup-pal (csirkelevessel) meggyógyulni, mert az csodákra képes. Erre mondtam, hogy lehet, csak még sosem főztem, pedig Krisztián mennyire szereti. Úgy látszik, fellelkesültek, és Owen meg a felesége így próbálnak egészséget önteni belém. Tegnap este tehát csirkelevest vacsoráztunk, ami tele volt zöldséggel, és még nekem sem volt elég sós, de nagyon ízlett.
Időközben felajánlottak egy permanent statust (állandó munkaviszonyt) az egyetemen, amit tegnap elfogadtam, hiszen rengeteg előnnyel jár az itt-tartózkodásunkat illetően. Ez a lehetőség egyébként annyira felkavart bennünket és mindenkit körülöttünk, hogy napokon át rágódtunk rajta családdal, barátokkal, ismerősökkel, Jamesszel, Philipp-pel, Maree-vel. Végül Krisztiánnal megállapodtunk, hogy az elvállalása nem jelent sokkal nagyobb kötöttségeket ránk nézve, mint ami eddig is fennáll, viszont sok előnye van. Philippnek, a legigazibb főnökömnek még nem mondtam meg a döntésünket, azt ma jelentem be.
Ha végre túl leszek mindenféle osztályzat-feltöltésen, meg dolgozatjavításon, meg vizsgáztatáson, akkor én is belekezdhetek teljes gőzzel a téli szünetünk szervezésébe. Krisztián Lacival már rengeteg dolgot elintézett az utunkkal kapcsolatban, néha-néha én is belefolytam a beszélgetéseikbe, így tudom, hogy szállások, autóbérlés nagyjából rendben vannak, a kaját meg még megbeszéljük. Balázs, a tesóm pedig otthonról Sydneyn keresztül egyenesen Alice Springsbe jön, ahonnan együtt kocsikázunk tovább az Uluruhoz. AAAAAAAAAnnyira izgatottak vagyunk az utat illetően, mert végre valaki jön otthonról, akit fizikailag is megérinthetünk, és mert ez egy hihetetlen hosszú út lesz, tele olyan dolgokkal, amikről egyelőre csak elképzelésünk van, és tudjuk, hogy életre szóló élmény lesz.
Előtte azonban Krisztiánnal elutazunk Mackayba, ahol egy háromnapos kurzust tartok Judyval, és utána pár napig körülnézünk a környéken. Amint hazaérünk hétfőn estefelé, egy kis alvás, és irány a Szent Hegy, az ULURU.

Május 25-31.

Nagy örömünk, hogy kedves kórustársaink gyerkőce Avarkeszi Dániel Péter tegnap éjjel 23 óra 25 perckor világunkba érkezett. Gratulálunk a kedves Mamának és Papának, Szilvinek és Péternek.

Elmaradt naplótöredékek:

Kedd: Réka csodásan próbál a templomi kórussal, igaz a csodás hangjukat még csiszolni kell, de van remény. Krisztián nehezeket emel a halboltban, erre vagy másra fájdalmassá kezd válni az alhasa.

Csütörtök: Krisztián még nem tudja, de utolsó nap a halboltban. Mintha megérezte volna, a már régóta tervezett reggeli fényképezést ma nem szalasztotta el. Képek a helyükön. Munka után még elmegy az egyetemi oboa-zongora koncertre, majd hazatérve ismét pihenni indul, ám ráeszmél, hogy az előző napok során pihenéssel megoldani próbált fájdalomcsillapítás sikertelen, miután a követő munkaszakaszok során újra és újra csak erősödik a fájdalom. Rékával konzultál, majd egyetértő gondolatokkal felvértezve főnökének telefonál, hogy az aznapesti és másnap reggeli takarítást nem vállalja, miután a fájdalom nem tűnik, és csak rosszabbodik, ha így folytatja. John, kedves főnöke megértő, és ajánlja, hogy mielőbb keressen fel egy orvost, mert ki tudja mi a baj, és mennyit kell várni a megoldásra… Krisztián lepihen, majd mikor Réka hazaér eldönti, hogy másnap ha nem javul az állapota orvost keres fel, mert lágyéksérvre gyanakszik.

Matthew kedvenc nótájának szövege (dallama folyamatosan változó, így nehéz közölni):

I’m just a lonely cow,
Living my lonely life,
Sometimes I feel so exploited.
Ireland won’t be free,
Until I marry my tractor.

fordítása kb.:
Én csak egy magányos marha vagyok,
Élem magányos életem,
Néha oly’ kihasználtnak érzem magam.
Írország nem lesz szabad,
Míg hozzá nem megyek a traktoromhoz.

Péntek: Réka ma otthon marad, hogy segítsen sebzett házastársán, és miután Krisztián jelzi számára, hogy nincs mese, ez nem vicc, telefont ragad, interneten böngész, hogy merre, s hová ezzel. Összegezve, megtudtuk, hogy egy lágyéksérvműtét ára 3000 AUD a sérvklinikán, s miután még nem tettünk szert egészségbiztosításra, ez az összeg ennyi, plusz a konzultáció 110 AUD, plusz az előzetes helyi doktori vizsgálat ára 45 AUD… hát ennyi. Beletörődnek, az egészség mindenekelőtt. Lyndontól megkapják két felnőttorvos címét, melyek 5 percre találhatóak otthonuktól. Réka az egyiknél be is jelenti Krisztiánt 16:45-re vizsgálatra. Laci is érkezik, mint azt korábban megbeszélték, igaz akkor még orvosról nem volt szó, de velük tart a kedves fiú, jóban, s rosszban jóbarát. Az orvost második körre meg is találják, miután a címet hordozó lap otthon maradt, s így megkésve bár, de törve szerencsére nem megérkeznek a rendelőhöz. Kellemes fiatal hölgy fogja őket, adatokat vesz fel, hellyel kínál. Réka a gyerekjátékokkal játszik, Krisztián szórakoztatja Lacit, Laci szórakoztatná a fiatal hölgyet, a fiatal hölgy meg szemérmesen kétszer is köszönne. Aztán egy tündéri doktornéni tűnik fel a folyosón, de még van előttük valaki, úgyhogy még várakoznak. Laci elmeséli, hogy melyik ismerőseit műtötték lágyéksérvvel, és hogy szinte minden évben valakit, hát most Krisztiánon a sor vajh? Igen, rajta, már szólítja is az orvosnéni. Kikérdezés, beszámolás, szemrevételezés, megállapítás, megkönnyebbülés, teendők, elbeszélgetés. Kijövet Krisztián odaszól a többieknek: nem sérv. Huhh. A dokinéni meg odaszól a fiatal asszisztensnek: ne kérj tőlük pénz. Huhh. Kórisme: hasi izomrost szakadás. Teendők: pár hét pihenés, kezdetben az esetleges belső vérzés elállítására jegelés. Az hideg ám!

Péntek este: Krisztián jegel. Réka és Laci tévét legel.

Szombat: Krisztián jegel. Réka és Laci tévét stb… aztán finom rántottgombát ütlegel össze, és kellemes sültkrumplival és idénysalátával tálal :) nyamm majd ezt mind a hárman belegel.

Vasárnap: Réka templomba a kórushoz 9-re, Laci könyvtárba fél 10-re, Krisztián jegel, pihen, jegel. Hideg.

Vasárnap délután: és ez nem Zorán szám… szóval Réka karfiolpaprikást készít rizibizivel, amire már Laci is megérkezik, hiszen a fogkrém ottmaradt, meg úgyis ott volt a könyvtárban 4 percre, úgyhogy megint együtt a nagy csapat. Laci el. Réka és Krisztián tévét… nem is érdekes, de végre nem jegel.

Hétfő: ez van ma. A reggel az otthoni kórus néhány tagjával indult, miután összegyűltek, hogy meglepjék Szilvit egy látogatással, de ez elmaradt, miután Danika hamarabb útnak indult, mint azt gondolták volna a meglepők. Így, néhányójukkal kellemes internetaudiovizuális kapcsolatot létesítettünk, majd Réka el a suliba, és mire beért már a kórusrészlet is el, ki amerre kell. A nap eltelt, ma már nem jegel, Réka hazatérve finom eledelt emelt. Rántottásvirsli. Nyamm. Eszünk, míg van eszünk. Pár netcset, Réka nézi a Big Brother meccset, és már el is múlik a nap. Hogyan tovább? Vár a holnap!

Vers, mert vers a lelke mindennek:

Béke, nyugalom,
Bezárom a halboltom.
Újabb kapuk nyílnak távol,
Pár lépés és beléphetek.

Derűs az est,
Csendet fest az ég,
Van új lég.

Tehervonat robog a távolban, s mára már újra értelmet nyert.
Vajon mi a nehezebb,
Az, ami a lelkedet nem engedi emelkedni,
Vagy ami kezedet húzza, s égeti el?

Szép gyermekkori álmok:
Futkorászás, viháncolás, csínytett,
Mind visszavárnak, mind visszavágynak.
Eljő’ az idő, mikor majd mind eggyéválnak.

(gyk)

Május 23. vasárnap

Tegnap délutánra és estére kisebb összejövetelt rendeztünk Laci szülinapja megünneplése végett. Lilla és Balázs már elég régen meg lettek hívva, de közben a templomban megismert Balázs is csatlakozott a sereghez, mivel szegénynek mennie kell eddigi vendéglátóitól, és erre az estére hozzánk szegődött. Szóval hatan voltunk, palacsinta-tortákkal készültem, de hiába csináltam kétfélét, egy túrókrémest és egy csokis-lekváros rakottat, elég kevésnek bizonyult. Hihetetlen hamar elfogyott mind.
A palacsintaevés után meg játszottunk, beszélgettünk, és persze rengeteget nevettünk. Lillával kipróbáltuk, hogy le tudunk-e hídba menni. Neki könnyen ment, én csak a fejenállással szereztem magamnak sikerélményt. Mindent összevetve már régen mulattunk ennyire jól, és örültünk, hogy ismét egy kis energiát nyertünk a buliból.
Laci péntek délután érkezett, és egyből egy pizzával indítottunk az Indooroopillyben található Domino Pizzásnál, amit itthon fogyasztottunk el. Amíg a pizzára vártunk, elmentünk a Targetben, hogy vásároljunk egy meleg kardigánt nekem. Jól jön ez még az Ulurunál.
A pizza után szokásos semmittevés, kicsit alvás, aztán Krisz elindult dolgozni. Mintegy húsz perc múlva megszólalt Laci telefonja, a vonal másik végén Krisztián. Rosszat sejtettem, és előérzetem valamennyire beigazolódott. Az autó kipufogója felmondta a szolgálatot, és pótlásra szorult. Munka után telefon az RACQ-nak, hazavontatás, itthon tanácskozás, hogy legyen a másnap. Laci felajánlotta, hogy hajnalban beviszi Kriszt dolgozni, majd ketten két autóval elvisszük a szerelőhöz az autót (MIDAS Indooroopillyben), utána bevásárolunk a piacon, és végül elmegyünk Carindale-be Kriszért. Ez pont így történt, azzal a különbséggel, hogy Carindale-ből hazafelé csörgött a telefonom, hogy mehetünk az autóért, mert kész lettek vele. Otthon hihetetlen fáradtság tört ránk, mivel mindannyian későn feküdtünk, korán keltünk, és úgy döntöttünk, hogy még nem kezdjük el a palacsinta készítését, hanem inkább pihenünk.
A délután folyamán megérkezett Balázs a Roma Street-re, ahonnan kocsival hazahoztuk. Lilláék a munka után, hat körül érkeztek, amikorra megsütöttük az összes palacsintát, így a desszerttel vártuk őket. Már éjfél előtt hazament mindenki, Balázs pedig miután megnézte a Magyar Vándor c. film első felét, elment aludni. Krisztián egy kicsit még beszélgetett az interneten, aztán mind nyugovóra tértünk.
A Magyar Vándort egyébként Lilláékkal, Lacival már korábban megnéztük. Nagyon tetszett.
Vasárnap reggel istentiszteletre mentünk, és a templomban a hirdetéseknél felállított a hirdetést végző Owen, hogy bemutasson, mint a kórus új vezetője. Kedden fél hattól próbálunk a gyülekezeti teremben, ami a templom alatt van. Megbeszéltem Owennel, hogy öt óra körül jön értem, hogy elvigyen a próbára. Pünkösdkor már éneklünk, de azt még az Marcus, az orgonista tanította be, így én csak a próba második felét tartom. Azt gondoltam ki, hogy a következő vasárnapra, Szentháromság ünnepére is választok egy éneket, amit a kórus énekelhet.
Balázs az istentisztelet után megkapta újabb vendéglátóit, a lelkészt és családját, illetve ők kapták meg Balázst. Owen pedig egy új egyenruhát, a St. Peter’s Lutheran College egyenruháját nyomta Balázs kezébe, aki boldogan vette fel a kabátkát és a kalapot. Ez egy elég jó nevű iskola a környéken, ahol állítólag német módszerekkel oktatnak. Owen felesége valamilyen adminisztrátori állásban dolgozik ott, bár pedagógus végzettsége van. Egyébként ő szervezi a jövő heti vasárnapi gyülekezeti ebédet, amire egy csomó nemzeti kaját készítenek a gyülekezeti tagok. Én is csinálok rakott krumplit, de lesz olasz minestrone leves, pizza, görög, wales-i, finn, dán, észt és még jó sok fajta kaja. Talán beszámolok róla. De még egy érdekességgel készülnek a templomban. Előző nap feldíszítik a különböző nemzetek zászlóival és más jelképekkel a templomot, és az evangélium olvasása előtt egy csomó nyelven készülünk felolvasni a János evangéliuma 3. fejezet 16. versét. Még nem tudom, hogy én olvasom-e, mert a lelkésztől kaptam egy postai úton feladott levelet pénteken, amiben engem jelöl meg a magyar nyelvű olvasásra, de én szeretném ezt a Balázsra áttestálni, mivel akkor már egészen valószínű, éneklek az énekkarban. Meglátjuk.

Május 19. szerda

Most egy kis kényeztetés következik, amennyiben egy napon belül folytatjuk a naplót.
Egy kis bevezetés, miért nem írtam eddig. Az történt, hogy egyszer csak kevésbé érdekesnek kezdtem érezni az itt töltött napokat, azt vettem észre, hogy ha követni akarom az eseményeket, akkor szinte semmiről nem kellene beszámolnom, mert szinte alig történik említésre méltó dolog. Vagy ha mégis történik, akkor azt nem akarom megosztani, hanem sajátnak szeretném tudni, egy másik létsíknak, mint ami mások számára elmondhatnék. Röviden, meguntam.
Most, mikor halljuk mindenhonnan, hogy hiányzik a beszámolónk, hogy rengetegen töltötték azzal drága idejüket, hogy olvasgatták bugyuta sorainkat, talán motiválva érzem kicsit magam, hogy folytassam az írást néha. Krisztián meg szinte bevezetett, felkért tegnapi irományában. Szóval újra kedvet kaptam hozzá. Csak azt nem tudom, hol kezdjem, mert azért történtek dolgok.
Például kétszer is tök rosszat álmodtam. Azóta jobban vagyok. Sokszor érzem a szinte végtelen honvágyat, és hogy sokáig csillapítatlan marad ez a vágy. Elég fura, és kellemetlen érzés. Olyan depresszió-féle, mint amikor valaki nem mondhatja el senkinek… Aztán egyszerre megszűnik, majd újra rám tör. Ilyenkor az msn-en a nevem valami nagyon brutálisra vált, például „Réka azt hiszi, megőrült…” vagy valami hasonló. Krisztián általában nincs itthon, mikor hazaérek, mert este későig dolgozik, ilyenkor van, hogy felhívom Lacit, Lillát vagy Balázst, hogy beszéljek. Néha átjönnek, és segítenek. Jó, hogy itt vannak, de már egészen komolyan érezni, hogy nem pótolhatóak az otthoniak.
Július közepére, a téli szünetre szervezünk egy kirándulást az Uluruhoz, amit itt általában Ayers Rock-ként emlegetnek. Úgy gondoljuk, kocsit bérlünk, és felváltva vezetünk, bár Balázsék talán repülnek, majd ott csatlakoznak hozzánk, mert az út jóval több, mint 3000 km, és Lillának akkor kezdődik az extra munka. Laci úgy tervezi, hogy legfeljebb három nap alatt odaérünk a sivatagon keresztül.
Ezt megelőzően egy téli kurzust tartunk Judyval Mackayban, ahova Krisztián is elkísér, majd a háromnapos tanulás után téli esőerdő nézőbe megyünk, majd onnan repülünk haza, és rögtön másnap indulunk a sziget belsejébe. Már nagyon várjuk, hogy végre sivatagot is lássunk. Sokan figyelmeztettek, hogy mire vigyázzunk, de szinte ugyanazokat a dolgokat mondják el, amelyeket a térképek hátulján és az útikönyvekben olvashatunk. Ilyenek például, hogy sötétedés után ne vezessünk, mert mindenféle állatok száguldozhatnak, ugrálhatnak, futhatnak keresztbe a kocsiúton. Persze igen valószínű, hogy nekünk muszáj lesz naplemente után, illetve napfelkelte előtt vezetni, mivel elég hosszú utat kell megtennünk behatárolt idő alatt. Szóval izgalmas kirándulásnak nézünk elébe.
Laci tegnap töltötte be 28. születésnapját, és nem tehettük meg, hogy hagyjuk az előadására készülni e jeles napon. Egyébként szinte állandóan az esszéit és előadásait irogatja, amikor valahova elhívjuk, de mostanában már alig két perc győzködés után át szokott jönni. Ezek az átjövetelek általában valami hatalmas vagy eggyel kisebb méretű kajálásokba torkollnak. Komolyan mondom, hogy mire hazamegyünk, nem fog nehezemre esni bármit megfőzni. Végül is olvasni tudok, és már volt pár sikerélményem. A legutóbbi ez a palacsintázás volt, tegnap. Jól előkészítettünk mindent, Laci egy fél órára átugrott valamikor a nap felénél, mi meg addigra bekevertünk tölteléket, palacsintát, és elkezdtük sütögetni a tésztát. Előző nap tesójával interneten megtárgyaltam, milyen palacsintát szeret, aztán anyukája segítségével kisütötték, hogy a baracklekvárosat eléggé. Na, az nem volt…, nem vettünk baracklekvárt. De nem azért, mert nem akartunk, hanem mert én úgy emlékeztem, hogy Laci nem szereti a lekvárt. Ezt mondta, amikor Krisztián a narancslekvárját elkészítette. Hát majd legközelebb. (Bár a következő szülinapján már nem lesz itt, akkor talán otthon megkapja.) Azt hiszem, azért kicsit meglepődött, amikor bejött, és már az udvaron hallotta az aktuális kedvenc zenéjét, a Jamiroquait, aztán megérezte a palacsintaillatot.
A palacsinta nem fogyott el, aminek örültem, mert Jenny, a magántanítvány már többször emlegetett nekem, hogy Kecskeméten annak idején micsoda palacsintákat, réteseket evett. Aztán lehűtöttem, hogy itt nem fog, mert én még sosem csináltam olyat. Na, most igen. Vittem neki pár palacsintát, és el volt ájulva tőle. Elég szépen ejtette ki: „turós pálácsintcá”, így hát megkínáltam.
Időközben lett két újabb magántanítványom, vagyis nem is igazán magán, mivel a csoport tagjai, csak ha már megkértek rá, szeretném felzárkóztatni őket. Két srác, illetve az egyik ismerős lehet azoknak, akik már elejétől fogva figyelemmel kísérik iskolai életemet. Mick-nek hívják, és kissé idősebb a többieknél, ősz hajú, copfos. A másik meg a dobos, akinek norvég felesége van, és a nyáron egy évre Norvégiába utazik, mert ott fog drámát és zenét tanulni. Ők ketten kerestek meg, hogy magyarázzam már el nekik az egyik anyagrészt, aztán mondta Mick, hogy neki egyáltalán nem mennek azok a dolgok, amiket a vizsgán fogok kérdezni, erre megszerveztem nekik a külön időpontot. Már két napja járnak, és tényleg észre lehet venni, hogy mennyire vevők a dolgokra, és hogy nagyon akarnak tanulni. Újabb sikerélmény. Ja? És nem tudom elfelejteni, hogy Mick az, aki korábban beszólt az órákon. Szóval vele is elég jóban lettem mára. (Már tegeződünk.)
James advanced aural class-ja, a szerdai, vagyis a mai egyre jobban megy, egyre többet próbálok velük, és úgy néz ki, hogy július végén lesz egy kórustalálkozó, ahol mi is éneklünk valamit. Na de ez majd később. Most megyek játszani. (Ez történik olyankor, amikor már nincs kedvem, vagy egyáltalán nincs kedvem a naplót írni.)

Május 18.

Május 18. (kedd)

Újra itt.

A múlt hónap alatt sokminden történt, amikről majd mesélek, ha aktuális lesz.

Tömören: Mindketten rendesen dolgoztunk, kocsink kéthete megint megadta magát épp mikor munkába mentem délután, kijöttek, megnézték, elvontatták, Balázs segített eljutnom John lakására, hogy az autóját kölcsönvehessem, mert másnap azzal tudtam csak időre beérni, két nap alatt megvolt, $364 szervizdíj. Múlthéten csütörtökön felmondtam, mert álláslehetőség kínálkozott, nagyon sajnálják, és nem akarnak engedni. A héten lesznek fejlemények. Réka nagyszerűen tanít, úgy néz ki a templomi kórust is elkezdi lassan vezetni, ahová járunk (St. Andrew’s Lutheran Church), a múlt hétvégén kiskurzust tartott egy középkori zenészcsapatnak, ami remekül sikerült, lehet, hogy ott is lesz folytatás.

Igyekszem pótolni az elmaradt részleteket.

Ma Laci szülinapja volt. Készítettünk palacsintát tiszteletére. Túrós, mogyorós, kókuszos és kakaós készült, vadcseresznye, hamvas áfonya (cranberry) és tejszínhab díszítésével. Utána mozdulni nem bírtunk. Képeket sajnos nem készítettünk, de vasárnap folytatjuk az ünneplést, ahol valószínű már Lilláék is jelen lesznek, akkor majd kattintunk párat.

Hűvösek a hajnalok, éjszakák, reggel már elkel a pulóver, mikor munkába indulok. A napkelte gyönyörködtető, érdekes, hogy itt a holdsarló alúl látszik, mikor nem teljes, és nem oldalt. Lilla szerint a déli-félteke okozza. Szóval felmondtam múlthéten a halboltban, mert erre az elhatározásra jutottam, döntöttem, és elmondtam Miwa-nak, hogy keressenek helyemre valakit. Pontosan ahogy kérte, adtam 2 hét felmondási időt. IKEA-nál úgy néz ki lesz lehetőségem, részletek a héten derülnek ki. Emellett Lyndon Réka kolléganőjének férje is beajánlott a cégénél (Mater Hospital Services), ahová elküldtem az életrajzomat, és valószínű hívnak majd, amiután lehetőségem nyílik egy hónapon át heti két alkalommal IT-s munkát kapni, és ha meg lesznek elégedve, vagy munkát, vagy tőlük jó referenciát kaphatok.

A hűvös ellen vettem ma egy kis halogénes fűtőtestet, ami forog és 3 féle erősségű meleget ad. Ezzel melegítjük épp a hálószobát, ahová nemsokára már én is betérek. Holnap megpróbálom összeszedni mindazt ami kimaradt. Remélem sikerül a folytatás. Nagyon sokfelől kaptunk jelzéseket, hogy kár, hogy abbahagytuk az írást. Rékát kéne még valahogy rávennem, hogy írjon, mert azzal sokkal könnyebb dolgom lenne. Üdv mindenkinek.

Vers mindenkinek:

Áll az idő, pedig gyorsan elszaladt a nap,
Kedves emberek távol maradtak.
Olyan, mintha némák lennének,
Vagy csak minket nem érne el a hang.

Messze? Közel? Nem érezni a távolságot…
Mind itt van, mégis elérhetetlen,
Persze ez csak a testnek lehetetlen.
Amit érez a lélek elérhető… nincs rá szó,
Az úgyis csak keretbe zárná.

Holnap találkozunk!
Ma még csak álmodunk arról,
Hogy eljött a holnap, melyet mának hívhatunk.

(gyk)