Kedves MINDENKI!

Bécsben vagyunk a gépen, épp jönnek-mennek az emberek körülöttük, még várakozunk. Két perce indultunk volna, csak hát csomó késés…
Kezdem a legelejéről. A reptéren nagyon sokan voltak, rokonok, barátok. Nagyon jó, hogy kijöttek, igazán megható, hogy ennyien kiváncsiak ránk, hogy ennyien szeretnek bennünket. A legutolsó pillanatig minden rendben volt, bár szomorúak voltunk, de tartottuk magunkat. Aztán a végső búcsúzás utolsó pillanatait már nem úsztuk meg sírás nélkül. De így volt jó, így volt „hiteles” az elválás. Kellett a könny!
A szülők, nagyszülők érzékenysége minket is meghatott. Krisztián nem, de én nagyon sírtam. Aztán útlevél-ellenőrzés egy kedves vámosnál, majd az utolsó integetések, pillantások. Még most is elérzékenyülök.. Krisz rám is szólt, hogy ne bőgjek már, vagy hagyjam későbbre az írást. Tiszta sósvíz lesz a nótbukunk.
Most felszállunk, majd folytatjuk,és leírunk mindent, ami velünk történik, ami érdekes ezen a csodálatos úton.

Január 21. szerda 13.48
Ez a magyar idő, de ott ahol jelenleg vagyunk, valahol Elazig felett, talán más időzónába esünk. Nem tudom. Kuala Lumpur, még 7385 km, ami időben kb. 8 óra. Ezeket az infokat napra-, sőt percrekészen kapjuk az előttünk ülő utas háttámlájára felszerelt kis monitorról. Ezen a monitoron nézhetünk filmeket, lekérdezhetünk információkat a Lauda Air-ről, játszhatunk PC játékokat, hallgathatunk zenét. Én most fejeztem be egy elég butyuta fim nézését, ami szórakoztatónak sem volt mondható. De akit érdekel, megnézheti a Matrix3-at angolul vagy németül. Aztán játszottam egy akasztófát majd egy passziánszt. Végül úgy döntöttem, hogy folytatom az élménybeszámolót, hogy Nektek legyen sok olvasnivalótok.
Sajnos internetezni nem lehet, vagy még nem jöttünk rá, hogyan kell, különben már rég msn-eznénk Veletek. (Fel sem fogtuk, hogy az elkövetkező 11 hónapban tulajdonképpen ez lesz az legfontosabb kommunikációs csatorna közöttünk…) Közben Kuala Lumpur 4470 mérföldre közeledett. Kinn -61 Cfok van.
Az előbb ott tartottam, hogy elbúcsúztunk, és eltűnt a szomorúan integető tömeg a szemünk elől. Mi pedig a kapuk bezáródása után is láttuk, hogy még ott vannak. Nem mozdultak… Mentünk, mert várt a bécsi gép. Illetve a busz, ami kivitt hozzá. A busz kétszer is megtette az utat a gépig velünk, türelmes utasokkal a fedélzetén, mivel néhány renitens elkésett. Viszont olyan rendesek voltak velük, hogy visszamenetek értük a busszal. Így kb. 30 perces késéssel indultunk Budapestről. Szerencsére Bécsben volt elég időnk a beszállásra, így ott nyugodtan átsétálhattunk az A4-es kapuhoz.
A Melbourne-be induló gép hihetetlen nagy, még a pesti géptől jövő buszról készítettünk róla egy fotót. A gép terjedelme pedig azt produkálta, hogy rengeteg ember várakozott egy viszonylag kicsi helyiségben. Ezek az emberek (legtöbb gyerek… - talán osztálykiránduláson voltak Európában?) szinte kivétel nélkül már nyárias ruhában voltak. Egyik fiatal férfin pl. rövidnadrág volt. Viccesnek tűnt, hiszen alig pár órával ezelőtt vettem le a télikabátomat, és hagytam ott édesanyám karjain.
(987 km/órával repülünk, Kuala Lumpur 6952 km. Tulajdonképpen ezek az adatok csak számomra érdekesek. De leírom, hátha én is visszaolvasom a naplónkat.)