(otthon 12:56)
Tegnap a vihar előtt hagytam abba. Abból a kis szellőből óriási vihar kerekedett, amely Brisbane egyes részeiben árvizet okozott, míg máshol tetőket szaggatott le a házakról. Az itteniek elmondása alapján egy tipikus trópusi viharnak voltunk tanúi, de az utóbbi 10-12 évben nem volt ilyesmire példa, mindig száraz nyarakat éltek át. Judy, akinek legfiatalabb unokája 18 éves, azt mondta, hogy amikor régen a gyerekek iskolába mentek (a nyári szünet után) mindig esett az eső, és rendesen az Australia Day idején is vihar volt. Az Australia Day holnap lesz, amikor mindenki az első fehér ember 1778-ban Sydney-ben történt partra szállását ünnepli Ausztrália-szerte. Nagy ünnepségek, rendezvények és természetesen tűzijáték a méltó megemlékezés erről az eseményről. (Ma például azt láttuk a tv-ben, hogy Canberrában, a fővárosban megválasztották Ausztrália hősét, seniorját, fiatalját ... tovább nem néztem, de még sok mindenkit.)
Ma reggel vasárnap lévén Krisztiánnal templomba mentünk, ahova vendéglátóink elvittek, majd értünk jöttek. Közben a Kodály-társaságos nénit kivitték a repülőtérre, mert hazarepült Melbourne-be. Lutheránus templomba mentünk, így nagyjából követni tudtuk, hogy mi is történik, hiszen otthon is evangélikus gyülekezetbe járunk. A St. Paul templom esett hozzánk a legközelebb, amit előző este vendéglátónk nézett ki a telefonkönyvből. Sőt még azt is meg tudták nekünk mondani, hogy mikor van az istentisztelet.
Reggel 8:30-kor a beszerelt ventillátorokkal hűtött templomban elkezdődött a szertartás. (Ebben a részben kicsit jobban kifejtem a liturgiával kapcsolatos dolgokat, akit nem érdekel, ugorjon a következő bekezdésre!) Vízkereszt utáni 3. vasárnap lévén, oltárterítő és lelkész ruhája zöld, ez stimmel az otthoniakkal. A lekcióból kiválasztott szakaszok voltak a bevezetőben, amelyek a lelkész prózamondásával szólaltak meg, és amelyekre a gyülekezet versenként válaszolt. A pontos szöveget magammal hoztam. Érdekesség, hogy ilyen prózamondásos felelgetés végig jellemző az istentiszteletre. A népénekek katasztrofálisak voltak, csupa modern, huszadik századi könnyűzene, kivéve a záróéneket, ami a „The Church’s one foundation” – magyarul „Az egyháznak a Jézus a fundamentuma” szöveggel szólalt meg. A liturgiában három olvasmány volt köztük egy szintén olvasott 19. zsoltár parafrázisával (szövegidézet: „…Keen as an athlete at the Olympics, he strides from Brisbane to Perth…” ), illetve a lekció és evangélium rögtön, megszakítás nélkül követte egymást. Ezután elénekeltük a Hitvallást 17. századi szöveggel és valami hihetetlenül nyálas dallammal. A prédikáció igen érdekesen szólt, látszott, szaglott, ízlett. Merthogy szemléltetés volt ám, meg kérdések, meg só (SHOW). Egy lábast tett az oltárkerítés elé egy állványon, amibe egyesével bepakolta a hozzávalókat egy jó bárányleveshez. A krumpli, a megfontoltakat szimbolizálta, a fehérrépa az öregeket, akik ragaszkodnak hagyományaikhoz. Egy számomra ismeretlen zöldség a meghúzódókat jelképezte, akik inkább nem szeretnek a közösségben lenni, és a hagyma a sírást, a fájdalmat, a keservet. Ezután következett a vegeta, amelyik az újat, a modern eszközöket reprezentálta. Bárányt nem hozott be. Nagyon szemléletes volt. Nem tudom, hogy a show nélkül megértette volna a gyülekezet, vagy nem, vagy ki tudja, lehet, hogy még így sem esett le nekik. Nekem úgy tűnt, mintha a lelkész is jó értelemben kifigurázná kicsit azokat, akik hallgatják. Ezt nem tudom biztosan megmondani, ehhez többször el kellene ide menni, de valószínű legközelebb már az egyetemhez közelebb eső lutheránus templomba megyünk.
A templom után egy bevásárlóközpontban találkoztunk Judyval és férjével, Des-szel. Megvettük első ausztrál vasalónkat kevesebb, mint 10 dollárért. Szerencsére 1 év garancia van rá, így bármikor gondunk van vele, visszavihetjük.
Itthon megtámadtak bennünket a gyerekek, unokák, nagymamát látogatni jöttek-e vagy a medencében fürdőzni, ez nem derült ki. Talán mindkettő belefér életükbe ily módon. Ebédre mindössze szendvicseket ettünk, ami ugye fura egy tipikus magyar vasárnapi ebédhez képest, ám ennyivel is jól tudtunk lakni. Ebéd után levélolvasgatás majd fürdőzés volt a programunk, miközben vendéglátó papánk lenyírta a füvet.
Az égen sötét felhők adták egy következő esőzésnek előjelét. Bejött. Hatalmas vihar kerekedett. A mai kisebb volt, mint a tegnapi, de Judy lányáék házában nem volt áram, teljes sötétség borult az utcájukra, mire elhatározták, hogyha nem tudnak főzni, elmennek, és esznek valahol valamit. Igen ám, de a garázsajtó, ami mögött a kocsi áll szintén elektromos zárral nyitható. Így jártak. Judy jót nevetett a történteken, mikor nekünk előadta… Aztán jött még egy telefon, egyik barátnőjénél sincs áram. Ez történt ma Brisbane-ben velünk és körülöttünk.