szerda, február 4

Balázs nap
Ma egész nap esett. Reggel a kellemes és borús idő miatt nem keltünk olyan korán, mint szoktunk. Már kilenc is elmúlt, mikor először megnéztem az órám. Tegnap este sokáig voltunk fenn, mert találtunk egy filmet a lakásban, a ’ Pride and Prejudice’-t, (Büszkeség és balítéletet), aminek Krisz az első, én pedig három részét megnéztem. Ezt a filmet már otthon meg akartam nézni, csak valahogy ennyi időt nem tudtam áldozni rá, pedig még a 10.b-sek is nagyon ajánlották nekem.
Délelőtt a lakást takarítottuk ki, Krisztián porszívózott, én felmostam. Port nem kell törölgetni, mert gyakorlatilag nincs. Ez nagy örömömre szolgál, ugyanis nekem a takarítás mozzanatai közül az a legkevésbé szimpatikus. Lehet, hogy csak azért, mert otthon hiába törlöm át az egész lakást mindenféle por-ellenszerrel, mintha nem történt volna semmi, egy napon belül a porszemek újra megjelennek.
Krisz megnézte a film másik két részét, amíg én bementem az egyetemre. Onnan interneten üdvözöltem Balázs nevű, egyetlen tesómat. Aludt, de küldtem neki egy vicces képeslapot.
MINDEN KEDVES BALÁZSnak BOLDOG NÉVNAPOT!!!
Krisztián unokatesójának, aki nem rég tért haza egy olaszországi hangversenykörútról, meg a legjobb barátainknak, akiket Balázsnak hívnak.
Délután ötre kellett Cathy irodájába menni, aki munka után megmutatta nekünk szülei egyetemhez közeli, kiadó lakását. Sam lakásától nincs öt percre, egy többlakásos két szintes ház első emeletén található. Egy hatalmas nappali, egy kisebb és egy nagyobb hálószoba, amit bemutatott nekünk, és fontos, hogy hűtő, mosógép a rendelkezésünkre áll. Lesz mosogatógép is, ami ugyan még nincs beszerelve a konyhabútorba, de pénteken jönnek a szülei, akik még rendbe teszik a lakást. Egyébként velük kell majd az árról is beszélni, mert Cathy azt az üzenetet tolmácsolta felénk, hogy 230-ért akarják kiadni, nem 220-ért. Ez az ár még az előző lakóra vonatkozott. Mi nem örültünk a hírnek, mert azzal az elhatározással mentünk lakást nézni, hogy lealkudunk minimum 10 dollárt belőle. Egyébként egy csendes utcában található a ház, amihez zárható garázs is tartozik.
A háznézés után itthon megvacsoráztunk, majd végignéztük a filmet. JÓ kis nyelvgyakorlás volt. A felét nem értettük, de elhatároztuk, hogy ez lesz a nyelvgyakorló filmünk, és megnézzük még annyiszor, amennyiszer csak szeretnénk. Ehhez Sam DVD-jét át kell vennünk magunknak, de Krisztián könnyen megoldja az efféle problémákat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése