Február 16-17.

Február 16. hétfő és 17. kedd
Az előző rész tartalmából… Kezdhetném írni, mivel kihagytam majdnem két napot, s a kedves olvasók már biztosan izgatottan várják, hogyan sikerült a sajtos csirkemell. Nos az nagyon finom volt, aminek különösen örülök, mert életem első sajtos bundában sütött csirkemelléről van szó. A krumpli specialitással ugyan várnunk kell a következő hasonló rendezvényig, helyette mirelit sült krumplit ettünk. Sokkal nagyobbak voltak a hasábok, mint itthon bármelyik hasonló fagyasztott termékben. A saláta is jól sikerült, de azt aztán nehéz elrontani. Bár nekem biztosan sikerülne.
Elfogyasztottuk a vacsorát, elég későn, de megérte. Egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy Laci hétfőn hajnalban 4 órakor kezd a munkahelyén, és biztos nagyon kimerült lesz. Ráadásul az iskolájába le kell adni mindenféle esszéket az indiai úttal kapcsolatban, úgyhogy nap közben meg azt fogja írni.
Hétfőn reggel azt vettem észre, hogy nem tudom kinyitni a mosogató hideg vizes csapját, így levelet hagytam Krisztiánnak az asztalon, hogy mikor felkel, nézze meg.
Nagyon meleg volt egész nap. Ez különösen rosszul érintett bennünket, mikor bementünk az egyetemre gondolván, hogy ott működik a légkondicionáló. De ki volt írva, hogy ezen a napon sajnos egész nap nem lesz légkondicionálás. Beüzemeltem a szobában található ventillátort, de egy idő után olyan volt, mintha ott sem lett volna, semmit sem használt. A könyvtárban, ahol végre megkaptam a több, mint egy hete félretetetett könyvet, valamivel hűvösebb volt, így az internetes katalógus böngészésével töltöttem egy jó fél órát. A karvezetéssel kapcsolatos irodalmat néztem át, de amit találtam szinte kivétel nélkül Európán kívüli íróktól származó írások. Úgy tervezem, jó párba belenézek, mielőtt elkezdődik a félév. De valószínű, egyik sem lesz a kurzus kötelező irodalom listáján.
Kedden az egyetemen még mindig nem működött a légkondicionáló berendezés, így Judy, aki dolgozni jött be, hazament, és mindenki felháborodásának adott hangot, mindezt persze szép csendesen, és „halál nyugodtan”. Átéltem egy tűzriadót, ami feltehetőleg téves riasztás volt. Arra lettem figyelmes, hogy valahol egy autóriasztó jellegű hang szól, de különösebben nem izgatott. Aztán kb. 3-4 perc múlva bekopogtak a szobám ajtaján, de senki nem jött be azon, így ajtót nyitottam. Akkor hallom, hogy ez a riasztó a folyosón szól, és gondoltam, hogy el kell hagyni az épületet. Összepakoltam, és kimentem. Már rengetegen álltak a bejárat előtt, és nyugodtan beszélgettek. A tűzoltók (sisakban és élénkzöld ruhában) szép lassan közeledtek a riasztás helyszíne felé. Nyilván már tudták, hogy nincs olyan igazi, filmekből ismert dolguk, csak papírmunka. Mindössze öt perc várakozás után folytathattuk munkánkat az épületben.
A csapot, úgy tűnik saját magunk is meg tudjuk szerelni, csak vennünk kell hozzá valamiféle alkatrészt. Ezt a hírt rögtön több éppen aktuális email-be is belecsempésztem, így délutánra jött a megoldás. Írtam egy levelet Antony Gyurinak, aki több éve él Brisbane-ben, és valamikor május táján ő volt az első, akivel elkezdtem levelezni arról, hogy idejövünk. Délután felhívott, hogy esetleg átjönne, megnézné a csapot, és segítene alkatrészt szerezni hozzá. Az időpont ugyan nem volt alkalmas, de megbeszéltük, hogy szerdán eljön a munkahelyéről, és nyélbe ütjük az üzletet. Nagyon rendes. Már lassan nem is csodálkozom ezeken az embereken, hisz természetes, hogy ahol tudnak, ott segítenek…
A dolog azért nem volt keresztülvihető kedden, mert épp Norbi kocsijában ültünk, aki elvitt minket egy olyan helyre, ahol elég olcsón tudtunk napszemüveget vásárolni. Norbiék jól vannak, csak Dóri aludt a Gap-ben, mert az új házukban még nincs légkondicionáló, és ezt a hőséget, mint kismama, nem bírta. Így Zsófival odaköltöztek egy-két éjszakára. Mint megtudtuk, az üzenetről nem tudtak, amit a rögzítőjükön hagytunk a koncertről, mert a hétvégét is a Gap-ben töltötték.
A napszemüveg-nagykereskedés mellett egy csomó olyan bolt volt, ahol olcsó árukat lehetett venni, egy diszkontnegyed-szerű valami Kelvin Grove-ban. Ez a kerület viszonylag közel van a Cityhez, és viszonylag hamar rájöttünk a térkép és a buszmegálló táblájának segítségével, hogy hogy jutunk vissza a Citybe. Alig vártunk öt percet, már jött is a mi buszunk, de amikor felszálltunk, teljesen üres volt. Kilyukasztottuk, illetve nem kell lyukasztani, hanem érvényesítettük az egy-zónás jegyünket. A vezető szólt, hogy ő ezzel a busszal mielőtt bemegy a Citybe, még kanyarog ide-oda, de mondtuk, hogy ez nekünk nem számít. Elindultunk kertváros-néző buszunkkal, amelyen csak mi ültünk, és elgondolkodtunk, hogy vajon miért szólt a vezető. Talán nem elég az egy-zónás jegy? Ezt ugyan pontosan nem tudtuk meg, csak annyit láttunk, hogy egy bácsi három-zónás jegyet érvényesített jóval utánunk. Hmm.
A busz már megközelítette a Cityt, talán már benne is volt, és az utcákon láttuk, hogy lehet, hogy elértük Chinatown-t, a kínai vagy keleti negyedet. Ez azért volt érdekes számunkra, mert Lilla szerint a Likom telefonkártyát legnagyobb valószínűséggel itt kaphattuk meg. És így is volt. Már visszautasítottak legalább 10 boltban, hogy ők nem is hallottak ilyen kártyáról, mikor Lillát hívtam, és ezzel egyidőben Krisztián megtalálta a boltunkat. Igaz, hogy csak tízdolláros kártyát lehetett kapni, és mi legalább húszast szerettünk volna, de végre hozzájutottunk. Lacinak is vettünk kettőt meg magunknak is. A Likom kártyával éjfél és hét óra között percenként 3 centért lehet Budapestet, 4 centért Magyarországot hívni. A többi időben pedig 9 cent egy perc. Ez még annál is olcsóbb, mint amennyiért otthon telefonáltunk.
Hazafelé még betértünk az egyetemre cd-másolás ügyben, mert Krisztiánnal nagy munkába kezdtünk. Sam cd-i közül másolunk magunknak jópárat. Ez úgy kb. az állomány fele, ami szerintem 100-110 darab cd lesz. Már elkészültünk 30-40-nel.
Krisztián éjjel hazatelefonált a szüleinek, nagyszüleinek, és néhány barátjának, közben pedig megírt pár cd-t. Hajnalban négykor váltottuk egymást. Én akkor kezdtem telefonálni édesanyámnak, majd kipróbáltam édesapámmal is az új telefonkártyánkat. Aztán leültem naplót írni. Közben kivilágosodott, felkeltek a madarak, és az autók fél hat óta folyamatosan érkeznek az egyetemre. Lassan én is elindulok, és első dolgom lesz feltenni a napló újabb részét.