Február 22-24.

Február 22. vasárnap, Krisztián szülinapja
Ahhoz képest, hogy vasárnap volt, korán ébresztettem Krisztiánt, mert mielőtt elmentünk a koalaparkba, még néhány dolognak utána kellett nézni az interneten. Például annak, hogy hogyan jutunk el az állatkertbe.
Felcsatlakoztunk a netre, s Tibi rögtön bejelentkezett hanggal, köszönt, majd mikor elhallgatott, jött a kórus: „BOLDOG SZÜLINAPOT, KRISZTIÁN!” Krisztián nagyon örült a meglepetésnek, a meglepetés bulinak, amit a többiek otthon az ő tiszteletére tartottak. Bár az összejövetel Juditnál volt, aki 24-én ünnepli születésnapját. A bulin ott voltak a barátaink, Szilvi, Péter, Juca, Judit, Tibi, Andi, Zsófi, A. Balázs, Cs. Balázs, K. Balázs, akikkel kamerával is kapcsolatot tartottunk. Teljesen úgy éreztük, hogy velük vagyunk, mintha otthon lettünk volna. Énekeltek nekünk, vagyis inkább Krisztiánnak, ami még nem volt cd-felvétel minőségű, de azért nagyon jólesett. Egy csomó sütit hoztak, és megmutatták nekünk, hogyan eszik meg. Ez nem esett olyan jól, mintha hoztak volna belőle. Hajnali két óra körül elbúcsúztunk egymástól, és mi elmentünk az állatkertbe.
A hőség miatt két vizes palackot is vittünk magunkkal, amit ha elfogyott, fel tudtunk tölteni. Egyszer kellett átszállnunk a 412-es buszról Toowongban, de majdnem fél óránk volt a két busz csatlakozásáig, s ezt az időt a légkondicionált bevásárlóközpontban töltöttük. Ott rengetegen voltak, akik nem csináltak semmit, csak ugyanúgy lézengtek, a fotelekben ültek, sőt a felső szinteken, mivel padlószőnyeg van, a földön ültek, feküdtek, zenét hallgattak, olvasgattak a fiatalok. Rengetegen menekültek ide a forróság elől.
Mikor letelt a várakozási időnk, kimentünk a fülledt melegbe, s megvártuk a 430-as buszt, ami pont a ’Lone Pine Koala Sanctuary’-hoz vitt minket. Ha lett volna autónk kb. 10 perc alatt odaértünk volna, így másfél órát utaztunk az átszállási idővel együtt. Egy fontos dolog az utazással kapcsolatban, amire most jöttem rá. A koalapark a szomszédos busz-zónában van, ami ugye azt jelenti, hogy a kétzónás jeggyel lehet oda menni. Átszállásnál, mivel az első érvényesítéstől számítva két órán belül maradunk, a jegyre automatikusan csak a busz számát írja rá, és nem vesz le újabb egységet. Tehát bár átszálltunk, nem kellett elpazarolni az egyzónás jegyünket, míg elmegyünk Toowongig, hanem eleve a kétzónással szálltunk fel az első buszra is. Remélem, akit érint, azok számára érthető voltam.
A koalaparkba belépésünkkor egy olyan prospektust nyomtak a kezünkbe, amin igen részletes információkat olvashattunk az állatkertben zajló eseményekről, úgy mint etetések, előadások az állatokról, amik szinte minden fél órában bemutatásra kerültek. Egy színes, szépen megrajzolt térkép igazított el minket a területen. Ennek a másik oldalán egy részletes buszmenetrend a Citybe, hajó- és taxi lehetőségek, továbbá képekkel ábrázolt oktatás arról, hogy melyik állatot szabad etetni, és arról, hogy hogyan kell etetni a kengurukat. Mindenképpen le kell guggolni, mert így az állat nem fog hozzád érni, és ezáltal nem okozhat sérülést.
Az állatok között láttunk olyat, amit otthon is csak állatkertben lehet látni, bár itt rengeteg volt belőlük. A koalák tették ki becslésem szerint a park 40%-át. A kenguruk rengetegen voltak, egy nagy területen szabadon mászkáltak, ahova a látogatók kettős kapun keresztül mehettek be. Szegény állatok az árnyékban hűsöltek, még arra sem voltak kiváncsiak, ha a napon szórófejes locsolókat állítottak fel nekik. Egyébként az állatokat folyamtosan locsolták. Írigyeltük őket alaposan, annyira rosszul viseltük a hőséget még az árnyékban is. Az állatok, a dingó, a denevér, az oposszum, a tasmán ördög, a különféle papagájok, a kenguruk, koalák felett gondos kezek örködtek. Néha mi is beálltunk egy-egy vízsugár alá, vagy arra vettük azirányt, ahonnan a vizecseppek hullását hallottuk. A gondozók ránk is figyeltek, és szívesen lelocsoltak. Otthon éreztük magunkat.
Érdekes volt, hogy a koalákat koruk szerint különítették el. A fiatalok az oviban (Kindyben) voltak, a kamaszok nemek szerint voltak elválasztva, a kismamák gyermekükkel azok egy éves koráig egy ketrecben, és külön az öregeknek egy idősek otthona részben.
Miután meguzsonnáztunk, a kijárat felé vettük az irányt, és ott megvártuk a buszt. Krisztián szerencsére meglátott egy csapot, ahol majdhogynem lezuhanyoztunk, de mire a busz 20 perc múlva megérkezett, már ismét szárazak lettünk volna, ha nem vizezzük be ismét magunkat.
Nagyon elfáradtunk, mire visszaértünk az egyetemre, ahol Krisztiánt interneten keresztül a szülei, és telefonon a nagymamája köszöntötte föl. Rengeteg sms, email érkezett, sokan gondoltak rá. Köszönöjük szépen. Nagyon szép születésnapja volt Krisztiánnak.
Hazafelé betértünk Samhez, és elvittük tőle az asztallapot, és azokat a holmiainkat, amik ottmaradtak nála. Aztán harmadik éjjelünket töltöttük ideiglenes, de mégis hosszútávú otthonunkban.

Február 23. hétfő

Réka iskolában kezdett, én később mentem utána. Egy hét és Réka elkezdi angol pályafutásának éles, gyakorlati oldalát. Nagyon drukkolok Neki! Miután beértem az egyetemre nekiláttam, hogy új otthonunkba telefonálási lehetőséget, valamint internet-kapcsolatot keressek a neten. Végigböngésztem pár lehetőséget, és a legjobbnak számunkra a Telstra telefonszolgáltató tűnt. Abból is a többféle csomag közül a legolcsóbb havidíjasat választottuk, aminek havidíja $17.50, és ezen felül hívásonként 30 centet kell fizetni. Az internetet a Zebrainternet (www.zebrainternet.com.au) szolgáltatótól tervezzük előfizetni, miután szélessávú ADSL kapcsolatot szeretnénk az otthonnal való kapcsolattartás végett, és ez így (miután Metro minősítést kapunk a lakhelyünk szerint) $59.90 havonta, ezzel korlátlan letöltésű 512/128kbit/s-os kapcsolatot kapunk. A telefont már délután 6-ra bekötötték, az internetet viszont nem tudtam előfizetni, mert egyedül egy online chat-alkalmazás segítségével tudtam a vevőszolgálattal kommunikálni, viszont mire meglett a telefonszámunk már nem volt online ügyfeles. Az online megrendelési lapot kezdtem el kitölteni, viszont megakadtam a credit card számának megadásánál, miután nekünk csak normál bankkártyánk van.
A koalaparkban vásárolt kártyánkkal szerettünk volna játszani, így az új telefonvonalunkról megbeszéltük Lilláékkal, hogy átjönnek. Átjöttek, hoztak chips-et, végül nem játszottunk, csak beszélgettünk egy jót, chips-et majd dinnyét ettünk, hideg folyadékokat ittunk.
Összekészítettem a másnapi autóvásárláshoz a nemzetközi jogosítványt, valamint az otthonit, és fordítását és nagy izgalommal néztem elébe a másnapi ébredésnek, mert tudtam, hogy autót vásárlunk…

Február 24. kedd

Réka iskolába ment, én autót vásárolni. Azért nem jött velünk Lacival, mert már régóta halogatta kedves könyvtáros hölgy ajánlatát, hogy megtanítja a könyvtár számítógépes részét használni, szán Rékára egy órát, és miután előbb még úgy tudtuk, hogy Lacinak nem hétfőn, hanem ma, azaz kedden lesz a vizsgája, ezért nyugodtan megbeszélte a hölggyel a mai napot délután kettőre. Jó is, hogy nem jött velünk, mert biztosan nem ért volna vissza kettőre.
Szóval, fél kilencre mentem Lacihoz a Bite Express Café-ba, hogy együtt útnak eredjünk autóvásárlásra. Mentem volna fél kilencre, ha nem indultam volna el nagy irammal az ellenkező irányba – mondván ez biztos odavezet, hiszen a múltkor pont erről jöttünk. Háromnegyed után másfél perccel lesütött szemekkel léptem be a Bite Express ajtajának helyén, mert nyitott volt. Laci sehol. Erre kissé kétségbe estem, hogy megharagudott, és fuccs az autónézésnek. Szerencsémre, beljebb lépve megpillantottam, majd ő is engem, kijött a hátsó előkészítő részből, hogy kezet rázzon velem, és pár szóban megbeszéltük, hogy kilencig dolgozik, kicsit tovább mint szokott, és addig üljek le az egyik ablak melletti kávécsürcsölős székre. 9-kor végzett is, és kaptam tőle egy kicsi muffin-t, amit nem volt túl kicsi, de állítólag már nem lehetne eladni, szerintem semmi baja nem volt, megettem útközben az autóhoz. Elindultunk nézni. Annyira néztem, hogy egyszer a visszaszállásnál lefejeltem a kocsiajtót. Néztünk-néztünk, majd addig néztük, mire Sunshine Coaston a mooloolabai beach mellett jártunk már. Ott is néztünk, hangya is megcsípte a lábamat. Teljesen leépítettem magamat. Volt, hogy annyira hogy mezítláb jártam körbe az autókat. Egy autó megtetszett, felirtuk a címet, mert nem akartuk az első helyen megvenni. Jöttünk visszafelé, beszélgettünk. Laci szerint a Likom kártya mégsem 3 centet vesz le percenként a kedvezményes időszakban, hanem szerinte 9 centet… Álmosodtunk, jeges kávéztunk, megszomjaztunk vizet ittunk, ahol vettük autós újságot találtunk. Jöttünk tovább. Láttunk egy gyönyörű, jó állapotban lévő Mazdát, igaz, mint kiderült a $6000 felirat nem jó, mert $6999, csak már lekoptak a kilencesek szárai… mind a háromnak! sőt a mögötte lévő autón is $8999 a helyes a $8000 helyett. Aj-ha. Kinéztünk az autósújságból egy autót, odamentünk és megtetszett az egyik autó, amit nem az újságból néztünk ki. Holden Barina, otthon Opel Corsa-nak hívják. Kék. 95-ös… nem rossz. Megnézte Laci a motorházat, kipróbáltuk, ment vele teszt utat, szervizes szemmel, érzékkel megállapította, hogy ok. Alkudozás után, és miután elrohantunk kivenni a megfelelő pénzösszeget, mert a kártyát az nem szeretik, megkötöttük az üzletet. Nagyon örültünk, annyira, hogy megbeszéltem Lacival, hogy aznap – miután úgyis terveztük Rékával – jöjjön velünk egy ír pubba, ahol karaoke is lesz, és kedvezményes (minden kedden) akciós kaja és italok, és elmegyünk majd érte, hogy ihasson a kocsink egészségére.
A Cityben kettéváltunk, hazamentem, Réka nem volt otthon, ezért bementem érte a Uni-ra (egyetemre). Maree-vel jött ki, és mondta, hogy csütörtökön kávézunk majd vele. Réka meglátta és megszerette az új autónkat. Hazamentünk átöltöztünk, elmentünk Laciért, majd vissza a Citybe az ír pubba. Nagyon jól érteztük magunkat. (127 Charlotte Street) Jókat nevettünk a bátor karaoke előadókon. Minden alkoholos kiszolgálásnál megbizonyosodnak arról, hogy elmúltál-e 18 éves. Laci készíttetett egy igazolókártyát, amit kb. $8-ért kaphatunk. Ez egy fényképes igazolókártya, hogy 18 éves múlt az ember. Mert olyan fiataloknak nézünk ki…
Hazavittük Lacit, majd mi is haza és nyugovóra tértünk. Az autónk is a garázsban aludt immár.