Február 18. szerda

Első dolgom lett volna, hogy feltegyem a napló újabb részét, de mikor beértem az iskolába 8 óra körül, akkor vettem észre, hogy nem vittem magammal a fekete kislemezt, amire elmentettem. Elég rosszul éreztem magam, hogy bár megírtam, mégsem leszünk naprakészek.
Az egyetemen találkoztam a zenekarvezetővel, aki felajánlotta segítségét a tanmenet megírásában, és egy találkozót ajánlott a jövő hétre, ahol megbeszélhetünk néhány részletet az együttesekkel kapcsolatban.
Aztán Lilla telefonált, hogy kivinnének megmutatni az épülő házukat, ami most még csak a telek és néhány bemutatóház, melyet egy kis fürdőzés követhetne. Nagyon kedvemre való lett volna a dolog, azonban épp ma találkoztunk Antony Gyurival, aki felajánlotta segítségét a csappal kapcsolatban. Végül is mindkét dolgot sikerült véghez vinnünk. Gyurival telefonon megbeszéltem, hogy hol és mikor találkozunk. A legnehezebb talán Krisztián felébresztése volt, aki éjjel szinte semmit sem aludt a telefonkártya kipróbálása miatt. Négyszer telefonáltam neki, és csak utoljára vette fel, pedig az ágya mellett csörgött a telefon. Mire Gyurival hazaértem, Krisztián felöltözött, és együtt mentünk csapot nézni. A csapnak mindössze egy alkatrésze kopott el, egy gyűrű, ami a kinyitóban van benne. Ezt Taringában vettük meg, ahol a ’Cheescake’ boltban egy finom diótortát is vásároltunk. Gyuri hazavitt minket, és megbeszéltük, hogy szombaton elmegyünk hozzájuk látogatóba.
Otthonról felhívtuk Lilláékat, hogy akár indulhatunk is, és Lacit, hogy mit szólna egy kis fürdőzéshez. Egy óra múlva már öten ültük körbe az asztalt, amin a torta díszlett. Gondoltam, hogy Krisztián szülinapját kissé előrehozván, megünnepelhetjük azt. Mindenkinek nagyon ízlett a kinek meglepetés, kinek nem-meglepetés torta, amiről képek is készültek.
Ezek után telket és házakat néztünk Balázsékkal. A telek egy lakóparkban épül, és az ügyek intézése nagyon profi és már szinte le sem kell írnom, mert természetes, hogy minden ügyintéző nagyon kedves. North Lake, ahol a lakópark épül, egy nyugodt, tavaktól és kisebb domboktól tarka, viszonylag beépítetlen környék. A belvárostól 30 km-re északra fekszik, de ez itt, mint már korábban említettem, nem számít igazán nagy távolságnak. A hely gyönyörű, és az pedig irigylésre méltó, hogy Lilláék másfél év után belevágtak ebbe a vállalkozásba. Reménység szerint októberre meglesz a házuk. Mutattak nekünk olyan, vagy inkább hasonló házakat, amilyen az övék lesz, mivel a lakópark szélére direkt azért, hogy az érdeklődők meg tudják nézni, építettek fel néhány bemutató házat. Ezek a házak egytől-egyig szépen be vannak rendezve, és a belépőnek le kell vennie a cipőjét, mint otthon. Általában mindben van három-négy hálószoba, hozzájuk fürdőszoba, egy nagy nappali konyhával és a bejárathoz közel egy kisebb iroda.
A bemutató után a Sunshine Coast felé vettük az irányt, de előtte bekaptunk valamit a bevásárlóközpontban. Megbeszéltük, hogy oda megyünk tengerpartra, ahol már jártunk Berciékkel, mert az van a legközelebb. A tengerpart nem változott előző látogatásunk óta, csak a hullámok voltak kisebbek, a víz talán egy kicsivel melegebb volt, és szűkebb területen lehetett fürdeni. A parton néhány zászló bele volt szúrva a talajba, ami azt jelezte nekünk, hogy attól kijjebb ne menjünk. Ezt a szabályt is minden fürdőző betartotta. Sőt Balázs egyszer még szólt is nekünk, hogy figyeljünk, és jöjjünk beljebb, mert nagyon kisodródtunk. Ekkor épp Lillával beszélgettem valami rendkívül fontos dologról úgy, hogy közben rengetegszer mosta el arcunkat a hullám. Néhány eszetlen megjegyzést hallottunk a „régi brisbane-iektől”, Lacitól és Balázstól a Balatonra vonatkozólag, és ettől máris még jobban éreztük magunkat. Egyébként a fürdőzés és az egész kirándulás nagyon jó hangulatban telt el, rengeteget röhögtünk, mert többek között angol vagy magyar vagy, angol-magyar szóviccel szórakoztattuk egymást.
A hazafelé út is kalandos volt, mert Lillának ma volt az első órája abban az iskolában, ami lehet, hogy a karrierjét alapozza meg. A bííícsről egyenesen hozzájuk mentünk, ahol ő három-négy perc alatt olyan „üzleties” kinézetet öltött, és száguldottunk a suliba. Mint egy évnyitó, amire a kisdiákot az egész család elkíséri. Csak itt a család négy sötét szemüveges, strandos kinézetű alakból állt. Ezzel is elviccelődtünk egy darabon.
A hatkor kezdődő sulinál ¾ 6-kor, mikor odaértünk, még senki sem volt. Aztán megérkezett egy hasonlóan felöltözött nő, akinek kulcsa is volt, így elkezdődött Lilla első napja az iskolában.
Mi, a napszemüvegesek elmentünk bevásárolni, majd Balázs hazahozott bennünket. Sietnie kellett haza, mert lassan a Sydneyből érkezett vendégeik visszaértek kirándulásukból, de nem volt náluk kulcs. Így itthon már csak hárman voltunk. Laci és Krisztián hagymás, szalonnás tojást sütött magának, de annyira jól nézett ki, és olyan finom illata volt, hogy nem hagyhattam ki, megkóstoltam, bár nem voltam éhes. Mit mondjak, nagyon jó lett. Dicséret érte nekik. A dinnyézés után már mindhárman éreztük, hogy fáradtak vagyunk, bár én voltam leginkább elpilledve. Szinte azonnal elaludtam, amint Laci kilépett az ajtón. Nem tudom, mi történt utána. Valószínű, semmi.