vasárnap, február 1

Január 28-31.

Január 28. (szerda este)

Norbit nem hívtam fel, viszont elmentünk a Toowong-i bevásárlóközpontba, ahol a Coles-ba bevásároltuk a csütörtöki ebédrevalót, valamint az egyéb fontosnak ítélt javakat. Ez a center kb. 25 perc gyaloglásra van tőlünk, viszont megspóroltunk vele oda-vissza kb. 4-5 dolcsit, amiért már akár 2 mangót, vagy 2 doboz papírzsepit, vagy 3 db szeletelt kenyeret is vehetünk.
Felhívtam viszont Maree-t, és megbeszéltük, hogy másnap délután 5 körül átjön értünk és sétálgatunk majd a folyóparton, esetleg megmutatja a várost. -gyk-

Január 29. (csütörtök)

Immáron az új lakban ébredtünk, majdhogynem a kelő nap fényével, miután a hálószobából lemaradt a függöny… Mielőtt nekiindultunk volna az iskolának, hogy Judy szobájából internetre léphessünk, még egy rövidke időre a nappaliba költöztünk az ottani árnyékos helyen elterülni, az alvást pótlólag.
9 körül elsétáltunk a Uni-ba (itt így becézgetik az egyetemet), amikor az utolsó 50 méter előtt egy szőke diáklányka toppant be elénk, a lejtős úton letipegve, befordulván az épületbe, majd a földszinti könyvtárba. Tervünk volt, hogy Réka szobájában rendet tegyünk, valamint, hogy leveleinkkel, naplónkkal foglalatoskodjunk.
16:30 körül eleredt a délutáni, már-már szokásosnak mondható eső, így Maree-vel tervezett kirándulásunk befuccsolt, viszont lássátok milyen előrelátó lány: hozott magával 4 doboz Guinness-t, merthogy gondolta megihatnánk. Megittunk hármat. Hallgattunk ír zenét, beszélgettünk, vele is nézegettünk otthoni képeket. Nagyon kedves, jófej lány. Kiderült, hogy testvérei IT területen (számítástechnikával) foglalkoznak, így megkértem, hogy vigyen el nekik egy-egy példányt a CV-mből, hátha… 8 körül indult haza, miután öccse főzött vacsorát, és miután Norbival megbeszéltük, hogy beugranánk hozzá a jelentkezési lapért, Maree elvitt minket a Hotelhez, a Citybe. Norbi nagyon kedves volt, kaptunk tőle szórólapokat, valamint útmutatást ahhoz, hogy miként érdemes kitölteni a jelentkezési lapot, hogy szinte minden jellegű munkát, minden munkabeosztással vállaljak el, mert nem nagyon osztogatják a jó helyeket.
A Cityből CityCat-tel jöttünk haza, ami a Brisbane folyón közlekedő katamarán – tömegközlekedési jármű. Hát eléggé húzós ára van. Ha nem vagy diák vagy nyugdíjas, és nincs gyűjtőjegyed, akkor annyiba fog kerülni 4 zónaátlépéssel történő utazásod, mint nekünk – $3.40 fejenként. Viszont tagadhatatlanul gyorsan hazaértünk.

Január 30. (péntek)

Judyval megbeszéltük, hogy segít lakást keresni, így bementünk hozzá reggel az egyetemre, amikor az utolsó 50 méter előtt a csütörtöki szőke diáklányka toppant be elénk, a lejtős úton letipegve, befordulván az épületbe, majd a földszinti könyvtárba. (dézsávü – avagy a Matrix… - csr) Volt rossz híre is, hogy Cathy Hooley személyzetistől kapott levelet, hogy mégsincs úgy ahogy előzőleg gondolta, így csak Réka repülőjegyét téríti az iskola… Én is térítek minnyá valamit… Készítettünk a vízumainkról másolatot: Rékáét Cathynek, enyémet meg Norbinak, hogy a jelentkezési laphoz csatolhassam.
Utunk a Toowong-i centerbe vezetett, ahol elsősorban jómagamról kellett igazolványképet készíttetnünk a hoteles jelentkezési laphoz. Az ismert négyképes fényképet kb. 10 dolcsiért 5 perc alatt elkészítették, később láttunk máshol 9-ért is. Vásároltunk még pár zöldséget, gyümölcsöt, meg kenyeret. A kenyereslány figyelmes lett az ír pólómra, és mondta, hogy ő is megy majd augusztusban 6 hónapra Dublinba és Corkba, és hogy mi miért is vagyunk itt, meg hasonlók…
Ezután vagy 3 ingatlan ügynökségénél néztünk körbe egyetemtől gyalogtávra lévő kiadó lakásokért. Akadt is pár számunkra érdekes. Az egyik ügynökségnél szombaton lesz lakásnéző túra, amiből két lakás minket is érdekel, így elmegyünk majd.
Judy hazahozott minket, kitöltöttem a hoteles jelentkezési lapot, majd elkezdtünk készülődni a vacsorával, mert nemsokára jön Laci, aki szombaton elvisz minket lángosozni. Réka zöldségsalátát, én gyümölcssalátát készítettem, elkészítettük a hús bundáját (sajtos mártás), meg a húst előklopfoltuk, mielőtt Laci megérkezett volna jött az eső, de hatalmas, meg szél, meg vihar, meg… áramszünet. :(
Ha áramszünet van, akkor nincs áram. Ha nincs áram, akkor nem megy a hűtő, a plafoni ventilátor, az elektromos sütő, tűzhely, este nincs fény, a notebook-ot korlátos ideig lehet csak használni, meg hát akkor a környéken sincs fény. Ez volt kb. délután 5-kor. Vártunk… egy ideig még volt hideg üditőnk… Játszottunk, amíg volt fény. Amikor már nem volt fény, akkor volt zseblámpa, viszont amivel készültünk az nem sült meg magától. Réka kérdezte kedvesen, hogy csináljon-e esetleg egy teát… No, de mégis hogyan forralja fel a vizet hozzá??? Vicc az egész. Elmentünk a közeli üzletbe gyertyát és szendvicsbe valót keresni. Gyertya elfogyott… Mentünk a Toowong-i centerbe, ahol volt gyertya, meg sok minden más. Áram nem. Nincs.
Gyertyafényes vacsoránkon szendvicseket ettünk, meg a már elkészített salátákat, és a még meg nem olvadt fagyit. Lacival nagyon jól ellegyenönismilliomosoztuk az időt, akárcsak a notebook-unk töltöttségét… Laci nálunk aludt.

Január 31. (szombat)

Laci reggel elkísért bennünket a lakásnéző túrára, ahol két lakást tekintettünk meg. Az első $220 per hét: bútorozatlan, koszos (a lakó még lakja és gusztustalan), hűtő marad, és esetleg 10 dolcsit engednek (úgy, mint a többi helyen is kábé). A második hely 270$ per hét szintén bútorozatlan, viszont gyönyörű, két hálószobás, két fürdőszobás, garázsos… Kettőnknek túl nagy.
Vettünk szombati újságot és mentünk lángosozni. Ennek a résznek a leírását meghagyom Rékának (aki igaz most már elszundított, mégis).

Már reggel van, február 1. vasárnap. Arra keltem, hogy nagyon melegem van, de ezt már majdnem megszoktam. Minden nap erre kelek. Viszont Krisztián igaz csak két percre, de arra ébredt, hogy valaki lelkes otthonról megengedett magának egy 5 mp-es hívást a telefonomra, amit a hálószobában felejtettem, és beleüvöltötte, hogy: SZIA!!!!!!!!!, majd letette. Bár csak tippem van, hogy ki lehetett, mert az otthoni számokat nem írja ki a telefonunk, azért jól esett.
Tegnap, szombaton tehát elindultunk kocsival a West End-re, Brisbane egyik kerületébe lángosozni. Ez a város egyik eléggé elhanyagolt része, ahogy láttam. De sokra nem emlékszem az útból, csak annyira, hogy átkocsikáztunk a görögök lakta városrészen, mivel az elején a szombati lapot böngésztem, így ahogy szoktam, rosszul lettem az úton. De hamar elmúlt, miután kiszálltunk az autóból. Egy szabadtéri piacra mentünk, ahol találkoztunk magyar emigránsokkal, akik a 70-es, 80-as években jöttek ki. Az első beszélgetés vegyes érzelmeket keltett bennünk. Mindhárman úgy öltöztek, mint Budapesten a hajléktalanok, és látszólag „semmit-tettek” a piac bejáratánál a köveken ülve. Az egyik jazz-tanár a konzervatóriumban, vele az itteni alacsony szintű zenei képzésről beszélgettem. A másik immár két éve él Brisbane-ben, de előtte húsz évet töltött Sydneyben, jelenleg IT állást keres, mint Krisztián. Mikor ezt megtudta, az első reakciója az volt, hogy úgysem fog semmit találni… Mi azért sok mindent meg fogunk próbálni, és ha nem lesz IT állás, akkor mással is megelégszünk. A harmadik figura pedig szobrászművész, aki a QUT-n tanul (egy másik egyetem Brisbane-ben), és most kezdi az utolsó évét. Névjegykártyát kaptunk tőle, rajta a honlapjának címét, ahol az alkotásai is megszemlélhetőek. (www.proartstudio.com – George Szerencsi)
A beszélgetés alatt Laci a lángososnál tett-vett, és hozott nekünk három jó nagy magyar lángost. A lángosost Gyurinak hívják, és Erdélyből települt ki. Ennél többet egyelőre nem sikerült megtudnunk róla, hiszen másokkal beszélgettünk.
Épp ezalatt volt nála egy magyar lány vásárolni, akinek bemutatta Lacit, és aki nekünk is bemutatkozott jól megrakott, és gondolom nehéz rekeszét cipelve a kezében. És lássunk együtt csodát! Mikor kiejtettem a nevem a bemutatkozásnál, nagyon örült, mert rajta van az australia primlistán, és olvassa ezt az irományt, amit most Ti / Önök is. Hááát ez csodálatos. Nekem is ismerős volt a neve, Cseh Erzsébet, hiszen már küldött néhány levelet a listára. (Most gyorsan – kb. egy óra alatt – átfutottam, és amióta tag vagyok egyet találtam.) Nagyon örültem, és elhatároztam, hogy bármi is történjék, össze fogok valahogy hozni egy „Brisbane-i au-levlistások és barátaik” találkozót. Egyelőre azonban lakást keresünk… ezerrel.
A piacról hazajöttünk, és az áram még sehol. A hűtőben a cuccok felmelegedtek, mindenhol a hőség és csak a hőség volt érezhető. Nehezen viseltük. Gyakorlatilag nem volt energiánk bármit is tenni, mind a hárman csak feküdtünk a földön, és megpróbáltuk elviselni a meleget. Még beszélni sem volt erőnk. Annyit tudtunk, hogy fél három körül el kell indulnunk a Citybe, ha el akarjuk érni azt a vonatot, amivel kimegyünk Ferry Grove-ba Norbiékhoz. Háromnegyed három körül ébredtük… Laci bevitt minket kocsival a Central-ba, a vonathoz, így elértük azt, sőt még volt időnk egy üveg bort venni valamelyik közeli üzletben. (Itt csak a kifejezetten alkoholt árusító üzletekben lehet alkoholt kapni, az élelmiszerboltokban nem.) Húsz dollárunk maradt a hétvégére készpénzben, a többi a számlánkon, de a kártya még nem érkezett meg hozzá.
A vonatállomáson megvettük a jegyeket (retúr 2.70 AUD/fő), majd felszálltunk a légkondicionált vonatra. Fél órát utaztunk Ferry Grove-ig, s onnan autóval vittek minket Norbiék a házukba, ami a Samford Valley-ben van. Gyönyörű helyen laknak, hegyekkel övezett környéken, kb. 20 perces autóútra a legközelebbi tömegközlekedéstől. A telek 7000 nm-es, füves terület, rajta különleges fák, pálmák és egy medence. Immár tíz éve élnek Ausztráliában, de csak másfél éve költöztek ide The Gap-ből. Rengeteget beszélgettünk mindenféléről. Zsófi, a három éves kislányuk nagyon barátságos, rögtön megvizsgált a műanyag orvosi felszerelésével, de szerencsére semmit nem talált, majd megmutatta az összes babáját. Beszédében a magyar és angol szavak teljesen természetesen elegyedtek, de egyáltalán nem volt zavaró. (Legújabb családi szállóige: Put your szemüveg on!)
Egy csodálatos barbecque-vacsora közben Krisztián apukája telefonhívásával lepett meg bennünket. Régóta nem adtunk hírt magunkról, már kb. 2 napja nem írtuk a naplót, nem ment levél. Megnyugtattuk, hogy csak hétfőtől tudunk internetezni, és hogy nincs áram, de jól vagyunk. Nagyon örültünk neki, hogy hívott.
A vacsorát rendesen elfogyasztottuk, Norbi vendéglátósként kiváló szakácsnak mutatkozott, igen ízletes volt minden. Mielőtt hazaindultunk, még megnézegettük a még otthon és a már itt készült fényképalbumaikat. Hazafelé ugyanazon az úton jöttünk, mint odafelé. Norbi visszavitt minket Ferry Grove-ig, ahol mivel pont elment az orrunk előtt a vonat, volt időnk még odaadni Krisztián CV-jét és jelentkezési lapját Norbinak. A következő vonat 30 perccel később indult. A Cityben 6 percünk volt átszállni egy másik vonalra, amire a jegyet még meg kellett venni (fejenként 1.90-ért), s ami elvitt bennünket a hozzánk legközelebb eső megállóig, Toowong-ba, innen még 20-25 percet kellett hazáig gyalogolni. A hazafelé úton már láttuk, hogy mintha világosak lennének a házak ablakai, és az utcák, így reménykedhettünk, hogy újra van áram. Mikor hazaértünk, az első dolog, amit meghallottunk, hogy a hűtőnk újra zenél, újra hűt, láttuk, hogy a fürdőszobában ég a villany, visszajött hozzánk az áram.
Na, ekkor ült le Krisztián naplót írni.

1 megjegyzés:

  1. A TI "LÁNGOSOS GYURI BARÁTOTOK BRISBANE-BEN,ERDÉLYBŐL" EGY KÖZÖNSÉGES SZEMÉTLÁDA CSALÓ,AKI NEM A LÁNGOSSÜTÉSBŐL ÉL KINT,HANEM ABBÓL,HOGY FIATAL LÁNYOK MAGYARORSZÁGI LAKÁSÁT HÚZZA BE MAGÁNAK LETELEPEDÉS SEGÍTÉSE CÍMMEL!!!ELHITETI EZEKKEL A LÁNYOKKAL,HOGY FELESÉGÜL VESZI ŐKET,HA VAN PÁR MILLÁS HÁTTERÜK,AMIT MÁR ELJEGYZÉSNÉL KÖVETEL A KISZOLGÁLTATOTT(LEJÁRÓ VÍZUMMAL RENDELKEZŐ...)LÁNYOKTÓL!!!EGY SZŐRŐS TALPÚ,KÖCSÖG ROMÁNTÓL IGAZ NE VÁRJON MÁST EGY MAGYAR....CSAK EZT MÍG NÁLUNK "LAKÁSMAFFIÁNAK"NEVEZIK,KINT NEM NAGYON ÉRDEKLI A KUTYÁT SE EGY MAGYAR LÁNY BÚJA-BAJA....
    OVAKODJON MINDEN MAGYAR A KÜLFÖLDI VOLT"MAGYAR",ILL."MAGYAR-ROMÁN"SEGÍTŐKÉSZ EMBEREKTŐL,MERT 100%,HOGY A SEGÍTSÉGNYÚJTÁSUK NEM INGYENES!!!

    VálaszTörlés